„A Liverpool után a következő lépcsőfok tényleg a Real Madrid” – az egykori NB I-es gólkirály Szoboszlai Dominikról

Székesfehérváriként megkerülhetetlen a város másik szülöttjének, Szoboszlai Dominiknak a teljesítménye, főleg a hétvége óta. 

Eredményesség tekintetében tényleg a Tottenham elleni volt az eddigi egyik legjobb meccse a Liverpoolban Dominiknak, a gólja és gólpasszai önmagukért beszélnek, még ha a fejesét Mac Allister találatánál nem is biztos, hogy asszisztnak könyvelték el. Hatékony volt, ahogy az egy igazi nyolcas játékostól elvárható, és felért minden támadásnál a kapu elé. Pedig nem egy Szalah-stílusú, alacsony súlypontú, robbanékony labdarúgó. Ha azonban elindul és lendületbe jön, nagy sebességre képes, sőt kifejezetten gyors. Ami mégis leginkább szembetűnő, az a teherbírása. Nagyon sokat melózik, fut, a pálya több szegletében feltűnik. Ez abból a szempontból nem meglepetés, hogy már kissrácként is nagyon sok plusz munkát végzett az édesapjával. Domi már többször elmondta, hogy nem igazán volt gyerekkora, amíg a többiek strandra mentek, addig ő legtöbbször a Főnixben edzett. Erre a szintre másképpen nem lehet eljutni, ráadásul ehhez neki is partnernek kellett lennie. 

Hogyan látja, tényleg világklasszis válhat a Liverpool magyar középpályásából?

Fehérváriként, magyarként nagyon jó érzés Szoboszlai Dominik játékát nézni hétről hétre. Bele lehet kötni, irigykedhetünk rá, de nem véletlenül van ott, ahol. Ezen a szinten a szakértők, szakemberek már egyébként sem hibáznak, nem lőnek mellé. 

Hozzá van szokva például ahhoz is, hogy nem fér bele két-három rossz mérkőzés, folyamatosan bizonyítani kell, mert egyből a kispadon találhatja magát. A Szalahhal való kapcsolatát nem ismerem, de értem, hogy miért gondolják sokan, hogy az egyiptomi nem mindig keresi vele az összjátékot. Elsősorban a gesztikulációkra gondolok, nekem azok sokat elárulnak. 

Már Lipcsében is látni lehetett, hogy mire képes: van benne egyfajta nemtörődömség, ami miatt nem görcsöl rá a meccsekre. Átlagon felüli rúgótechnikával, szenzációs jobb lábbal rendelkezik, ezt senki sem vitathatja. Már csak azért kell szurkolni, hogy semmilyen sérülése ne törje meg a karrierjét. 

Térjünk rá a válogatott szereplésére. Az Európa-bajnokságon szerzett három pont és korai búcsú mennyire határozza meg Marco Rossi csapatának a megítélését?

A szövetségi kapitány szinte tökéletesre fejlesztett egy olyan rendszert, ami jól passzol a játékosaink képességeihez. Nem mi vagyunk a legjobbak az egyéni kvalitásokat illetően, a Nemzetek Ligája-csoportunkból többek között a hollandok és a németek is előttünk járnak ezen a téren, de nagyon megbízhatóan csináljuk a dolgunkat. Rossi szárnyvédős szisztémája annyira hatékony, hogy a pályán mindenki tudja, hogy mi a feladata, legyen szó a szélen Nagy Zsoltról, Kerkez Milosról, Fiola Attiláról vagy Nego Loicról. Masszívak vagyunk, szűken játszunk, harminc méteren védekezünk, nagyon nehéz feltörni a védelmünket. Csapatként működünk igazál jó.

Ne felejtsük el, hogy egy-egy mérkőzésen bármi történhet, és ez igaz a világbajnoki selejtezőkre is. Bár ezt gondolhattuk az Európa-bajnokságon is, amelyen olyan svájci együttes ellen kezdtünk, melyben topbajnokságban edződő és klubcsapataikban rendszeresen játszó futballisták voltak. 

Egykori gólkirályként mennyire figyeli a támadóinkat?

Bár más típusú labdarúgó voltam, de Varga Barnabással azonosulni tudok: ő is Ausztriában, alacsonyabb osztályokban építette fel magát és nagyon érzi a kaput. A fejjátéka szerintem extraklasszis. Sallai Roland is képes egymaga eldönteni meccseket, de ahogy korábban mondtam, mi elsősorban csapatként vagyunk jók, erősek. Nehezen bírjuk el azt, ha a kezdő tizenegyünkből hárman-négyen a tudásuk alatt teljesítenek. A törökök elleni Nemzeti Ligája-rájátszásban is azon lesz a hangsúly, hogy egységesek legyünk, mert egy olyan riválissal kell megküzdenünk az A-divíziós tagságunkért, amelyben néhány nagy név mellett két 19 éves őstehetség, Kenan Yildiz és Arda Güler szerepel.  

Negyed évszázada annak, hogy a Gázszer FC megszűnt, a klub, amelyben ismert góllövő, stabil élvonalbeli játékos lett. Sokat gondol még az agárdi, fehérvári, majd akasztói évekre? 

Soha nem fogom elfelejteni azt az időszakot, az emlékek azóta sem halványultak, de egy család esetében ez nem is lehet másképp. 

Ráadásul mindezt úgy, hogy az akkori legfelsőbb osztályban szereplő csapatoknak a nyolcvan százalékánál kevesebb pénzből gazdálkodott. Őszintén szólva most szembesültem vele, hogy már huszonöt éve annak, hogy véget ért ez a sztori. 

Sok volt velünk, gázszeresekkel kapcsolatban a tévhit: mi nem azért igazoltunk abba a csapatba, hogy megszedjük magunkat, sőt, az akkori Videotonban például sokkal többet lehetett keresni. Az, hogy tele voltunk Vidi-nevelésekkel, Vidi-kötődésű focistákkal, azért történt, mert elküldtek minket onnan, nem tartottak ránk igényt. Amíg létezett a Gázszer, addig jobb volt a Videotonnál. Először kistestvérként kezeltek minket, majd amikor városi riválissá váltunk, el kezdtek kígyót-békát kiáltani ránk. Pedig az elnökünk, Németh László mindvégig hű maradt az elveihez. Nem folyt bele a szakmai munkába, felült a lelátóra szotyizni a munkásaival, úgy nézte a meccseinket. Kicsit emlékeztetett Stadler Józsefre, aki tárt karokkal fogadott minket Akasztón, amikor albérletbe odaköltöztünk. 

Az is elmond mindent a Gázszer FC felépítéséről, hogy eleinte három, később öt-hat ember irányította az egész klubot. Tényleg nagyon családias volt a légkör. Soha nem fogom letagadni, hogy miként, honnan indulva lettem elismert élvonalbeli futballista, gólkirály. 

Borítókép: Mirkó István/ Magyar Nemzet