A szövetségi kapitány úgy fogalmazott, „Bencét már azóta ismerjük, hogy irányító, egy számunkra nagyon érdekes poszton játszik, ebben van fantázia, legutóbb pedig már a csapatában is pályára lépett. Úgy hiszem, megvan benne a válogatott iránti készség, de még nem beszéltünk, illetve nem találkoztunk vele.
Az én és az MLSZ érdeke is ezt a találkozót mihamarabb összehozni. Őszintén szólva, már gondoltam arra, hogy még az új év elején találkozom vele, hogy személyesen elbeszélgessünk, ő hogyan látja ezt a lehetőséget, és meglátjuk, akár már márciusban mire kerülhetne sor,
ha esetleg ő benne is van hajlandóság, valamint akkor is jól, rendszeresen játszik. Nagyon is érdekes lehet számunkra, még fiatal, de óriási potenciál van benne, és most bizonyítja a Bundesigában, hogy már egy kész, beérett játékos. Szeretném mielőbb a megfelelő kapcsolatok révén behúzni őt”.
Tekintve, hogy a válogatottban korábban mélységi irányító pozíciót betöltő 87-szeres válogatott Nagy Ádám 29 éves, és jelenleg az olasz másodosztályú Spezia együttesében szerepel, van ráció abban, hogy hosszabb távon a legifjabb Dárdait építsék fel utódjául. A 189 centiméter magas ifjú játékos képességeit és testi adottságait nézve egyaránt ideális lehet erre a szerepkörre.