Amikor beértem a célegyenesbe, és nem ért senki a lábamhoz, tudtam, hogy nagy baj már nem lehet – Rasovszky Kristóf a Mandinernek

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Tényleg nem álmodott az olimpiai aranyról?
Az aranyról valóban nem beszéltem sokat, de mint sportoló természetesen minden versenyt meg szeretnék nyerni. Ennél pedig keresve sem találhattam volna nagyobb motivációt. Persze vannak azok a versenyek, amikor egy dobogós helynek is lehet örülni: ha valaki mindent megtesz, de szoros csatában nem jön ki a lépés, vagy éppen csak odaér a dobogóra, olyankor azzal is boldog az illető. Az olimpiára is nyerni utaztam, de nem akartam túl nagy terhet tenni a saját vállamra. Az extra nyomás nem szült volna semmi jót. A rajtnál sem ez forgott a fejemben, úgy mentem neki, hogy bármilyen éremmel elégedett leszek, hiszen tudom, apróságok döntenek. Hittem magamban, és bíztam egy jó versenyben, de nem görcsöltem rá az első helyre. Siklósi Gergellyel egyébként hasonló helyzetben voltunk: Tokióban mindketten ezüstéremmel zártunk, így aranyesélyesként könyveltek el minket Párizs előtt. Ritkán találkozunk Gergővel, de jóban vagyunk. Figyeltem a versenyét, az egyéni után csalódott volt, sajnáltam, hogy nem jött össze, de szerencsére ott volt a csapat, és ismerve őt sejtettem, hogy jól szerepel majd.

A saját versenye képeire mennyire emlékszik?
A hajrá élénken él bennem. Amikor beértem a célegyenesbe, és nem ért senki a lábamhoz, akkor tudatosult bennem, hogy nagy baj már nem lehet. Ráadásul volt is még bennem egy kis tartalék. Ahogy célba értem, egyből néztem vissza, hogy ki jön utánam. Láttam, hogy Dávid úszik az olasz versenyzővel, onnantól üvöltöttem neki, hogy kiszurkoljam a másik magyar érmet. Szerencsére összejött, amiért annyit dolgoztunk.

Ikonikus pillanat, ahogy a célban, majd a dobogón összeölelkezett a két barát.
Régóta készültünk erre. Az előző években végignéztük, ahogy az olaszok és a franciák is ketten állnak a dobogón, mi is szerettük volna átélni azt az élményt, de eddig nem jött össze. Mindig csak az egyikünknek jött ki a lépés. Dáviddal nemcsak honfitársak és edzőtársak vagyunk, de jó barátok is, akik mindig számíthatnak a másikra. Remélem, ez örökre megmarad.

Emlékszik, hogy ismerkedtek meg?
Az első találkozásra nem emlékszem, de arra már tisztán, amikor 2020-ban, a világjárvány alatt közös edzőtáborban voltunk Balatonfűzfőn. Még nem igazán ismertük egymást, de már jókat edzettünk együtt. Egészen más srác volt akkor, az eltelt évek rajta változtattak többet. Sokat álmodoztunk róla, hogy együtt állhatunk majd a párizsi dobogón, de igazán egyikünk sem hitte el, hogy sikerülhet. A mindennapokban hatalmas motiváció, hogy közösen készülünk, mert a legtöbbet hozzuk ki egymásból. Rengeteget számít egy jó edzőpartner, Dávid pedig nemcsak az, hanem olyasvalaki, akivel a hétköznapokban is megértjük egymást. Különleges kapcsolat a miénk, mert a versenyeken mégiscsak ellenfelek vagyunk, de azért vigyázunk egymásra.

Mitől magyar specialitás a hosszútávúszás?
Pontos válasszal nem tudok szolgálni, pedig gondolkoztam már rajta. Nem félünk a munkától, elég dolgosak vagyunk, működik a rendszer, jók az edzőink, és megvannak azok az úszók, akik elvégzik a feladatot. Minden egyes eredményben rengeteg kilométerünk van. Annak is, aki tizedik lesz, és annak is, aki nyerni tud. Röviden ennyi. Ja, és még valami: augusztus 9-e különleges dátum, Risztov Éva Londonban, én pedig most Párizsban ezen a napon tudtam győzni. Azt mondjuk kérvényezhetnénk, hogy minden évben ekkor legyen a fő versenyünk.

A kezdetek kezdetén mit szeretett meg a hosszútávúszásban?
Amikor a 2016-os ifjúsági Európa-bajnokságon és világbajnokságon első lettem, akkor döntöttünk úgy, hogy nagyobb hangsúlyt helyezünk a nyílt vízre, mint a medencés versenyekre. Az eredmények azóta igazolták az elhatározást, de akkor ez éles váltás volt. Közben a medencés úszás sem szorult teljesen a háttérbe, 800 gyorson országos csúcsot úsztam, 1500 gyorson vb-hatodik lettem, de a nagy versenyeken onnantól a nyílt vízen van a fókusz. Az az igazság, hogy mindkettőt szeretem.

Milyennek látja a szakág megítélését?
Folyamatosan javul, amihez nyilván hozzátesznek az olimpiai sikerek is. Ez is úszás, bízom benne, hogy visszafelé már nem lépünk, és idővel csak még jobb lesz a megítélése. Az eredményeinkkel ezért dolgozunk. A felnőttversenyekről szinte mindig éremmel tér haza a magyar küldöttség, és az utánpótlás-
korosztály is a legjobbak között van. Megvan a háttér ahhoz, hogy a sportág hosszabb távon is előtérben tudjon maradni.

Említette a jó magyar edzőket. Szokolai László és Kurucz Attila a háttérben rengeteget dolgozott azért, hogy Párizsban két magyar is dobogóra állhasson.
Nem tudunk elég hálásak lenni nekik ezért. Kiválóan felépítették az egész évet, a dohai vb-n és az olimpián is jó formában voltunk. Ez egyértelműen az ő nagyságukat mutatja. A felkészülésnek és a jó taktika felépítésének óriási a jelentősége ebben a sportágban. Ők találták ki Tokió előtt, hogy a Japánban lévő meleg miatt a Hévízi-tóban gyakoroljunk, most pedig a Szajna párizsi sodrása miatt a Dunában. Veszprémben és Százhalombattán is menedzselték a felkészülésünket. Amikor a Dunában edzettünk, eredményesen be tudtuk gyakorolni a sodrásnak megfelelő fordulókat, amik aztán kulcsszerepet játszottak az olimpián. Mindannyian tudjuk, hogy rengeteg közös munka van az eredményben, tizenvalahány éve dolgozunk együtt, nehéz szavakba önteni, mennyi mindent köszönhetünk az edzőknek.

Hogyan úszta meg a fertőzést a Szajnában?
Nem volt különleges módszerem. A verseny előtt tudtunk volna edzeni a folyóban, de nem kockáztattunk. Már régen eldöntöttük, hogy így lesz, igyekeztük óvni magunkat a veszélyektől. Itthon készültünk éppen eleget, hogy hozzászokjunk a sodráshoz. Be akartuk gyakorolni a taktikát, de ehhez nem kellett a Szajna. A szövetség egyébként kapott megkeresést a szervezőktől, hogy készítenek a bélflóránknak megfelelő tablettákat. Abból vettünk be párat, de így is én voltam az egyetlen, aki megúszta. Fábián Betti járt a legrosszabbul, Dávidot egy rövid ideig viselte meg a fertőzés, de szerencsére hamar túl lettek rajta.

Sok kritika érte a párizsi érmek minőségét; mennyire kopik az arany?
Keveset hordom magamnál, otthon van a lakásban, szinte ki sem veszem a vitrinből. Nem sokan tapogatták még meg, így egyelőre jó állapotban van. Azért is viszem ritkán magammal, hogy ne kopjon, mert láttam én is képeket, hogy néz ki egyik-másik, de talán mindegyik bronzérem volt. Szóval az enyém egyelőre a dobozában pihen.

Hogyan tovább, milyen célok maradtak még ön előtt?
Úgy vágtam neki az évnek, hogy szeretnék mindhárom nagy eseményen érmet nyerni. A vb- és az olimpiai arany után nem lehet okom a panaszra, de abban biztos vagyok, hogy a következő fél év motiváció szempontjából nem lesz egyszerű. Tokió után sem volt könnyű. De ahogy eljön az új év, és ráfordulok a versenyekre, helyreállnak majd a dolgok. Az utóbbi másfél évben együtt dolgoztam egy sportpszichológussal, és szeretném folytatni a közös munkát. Hosszú távon biztosan nem lesz probléma a motiváció, a közeljövőben azonban nem lesz könnyű lemenni az edzésekre. De ez normális dolog. Tokió után három évvel újabb olimpiát rendeztek, mindenki itt akart a csúcson lenni. Törvényszerű, hogy most van egy légüres tér, kell egy kis idő, kell egy kis pihenő. A csúcsra feljutni sem egyszerű, de ott maradni még nehezebb. Ez egy újabb kihívás, amilyen még nem volt.

Ellát Los Angelesig?
Nem zárok ki semmit, és nem is mondok semmi biztosat. Ha előretekintek, három-négy év még biztosan van a pályafutásomban. Ameddig jönnek az eredmények, addig csinálnám is, de fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben. Munkahelyet is váltanak néha az emberek, ha új közegre vágynak, újabb motivációt keresnek. Ez itt is megvan, fejben el lehet fáradni sok év után. Az lesz majd a kérdés, hogy mennyire érzem újra a tüzet.

Az anyagiak mennyire játszanak szerepet a döntésben?
Valamilyen mértékben szerepet játszanak benne, de nyilván nem csak ez dönt, és nem ez a legnagyobb befolyásoló tényező. Másból is lehet jól élni. Az aktív sport után egy saját vállalkozáson gondolkozom, illetve a sportdiplomácia is foglalkoztat. Sok még a kérdés. Közben végzem a villamosmérnöki szakot Veszprémben, ha okosan és jól csinálom, akkor sok választásom lesz.

Összességében milyen élményeket raktároz magában Párizsból?
Csodálatos volt az elejétől a végéig. Láthattam a medencés versenyeket a Paris La Défense Arenában, ott tombolt tizenhatezer ember, és a nyílt vízi versenyeken is rengeteg magyar zászló bukkant fel a lelátón. Óriási hangulat lengte körbe az olimpiát. Csupa szép emlék és élmény, ami hosszú időre feltöltött. Nem volt egyszerű bejutni a versenyekre, a fő számom előtt a pihenésé volt a főszerep, utána meg úgy döntöttünk, inkább jövünk haza a családhoz. Legközelebb, ha úgy alakul, szeretnék eljutni az atlétikaversenyekre és a kosárlabdacsarnokba is. Bízom benne, hogy akár versenyzőként, akár szurkolóként, akár sportdiplomataként, de egyszer összejön.

Most végre kiereszthet; mi kapcsolja ki igazán ilyenkor?
Egyelőre élvezem a nyaralást, szeretném kipihenni az egész éves munkát, de van bennem egy furcsa kettősség is. Néha szokatlan az érzés, keresem a helyemet, hogy mit tudok tenni a szabad időmben. Igyekszem elengedni magam, ez az a pár hét, amikor lehet például jókat enni. Azt eszem, ami csak az eszembe jut, jöhet egy pörkölt vagy egy jó hamburger. És most foglalkozhatok végre a kutyáinkkal is. Sokat sétálunk, a nyári melegben rengeteget járunk a vízpartra. A víz mindig jöhet, de az úszás most kevésbé.