Nyitókép: Magyar Nemzet/Mirkó István
***
Szendrei József április 25-én töltötte be 70. életévét, ebből az alkalomból tekintünk vissza karrierje legfontosabb állomásaira: miként robbant be Nyíregyháza kapusaként a magyar futballba, hogyan lett Spanyolországban is közönségkedvenc, és miért nem okolja Mezey Györgyöt, hogy nem kapott több lehetőséget a mexikói világbajnokságon...
Már régóta szerettem volna megtudni öntől: miért lett Csámpi a beceneve?
Még középiskolás koromban, Szolnokon ragadt rám, ez a név, a padtársamnak köszönhetem. Mindenki azt gondolhatja, hogy a járásom volt csámpás, és ezért lettem Csámpi, de nem erről van szó. Az átlagosnál nagyobbak voltak a füleim, ennek köszönhetem a becenevem. Ma már ez nem látszik annyira, viccesen azt szoktam mondani: a fejem hozzá nőtt a füleimhez.
S miként lett kapus? Hiszen minden gyermek mezőnyjátékosként kezdi…
Velem sem történt másként. Akkoriban még létezett a középiskolai bajnokság, és én is játszani szerettem volna. Jelentkeztem is a testnevelőtanárnál, aki történetesen a Szolnoki MTE második csapatának az edzője is volt. Balhátvédnek állított a sulicsapatba, és látva lelkesedésemet, azt tanácsolta, menjek le a Szolnok-ifi edzésére. Tudni kell, hogy a csapat abban az időben igen domináns szerepet töltött be, megyei bajnok is volt. A kapusunk gyakran szeretett centert is játszani, ezért az edzőm, Nagypál Béla (már csak a termetem miatt is), azt tanácsolta, hogy álljak a kapuba. Aztán ott ragadtam…
Törő és az előretörés
A honi futballba az 1980/81-es szezonban robbant be, amikor immár a története során az előző szezonban először az élvonalba jutott Nyíregyháza kapusaként a helyi legenda, Buús György helyére kellett beugrania…
Emlékszem, Tatabányán volt az a bajnoki, amelyen 10 perccel a kezdés előtt, egy fatális véletlennek köszönhetően (Gyuri a bemelegítés közben rosszul lett) Temesvári Miklós szólt, hogy öltözzek, hiszen én védek majd! Egyébként éppen Temesvári révén kerültem Nyíregyházára: akkor az NB II-es válogatottat is irányította, és ő fedezett fel engem Szolnokon. Ez a bizonyos tatabányai meccs pedig olyan jól sikerült, hogy innentől kezdve már kirobbanthatatlan voltam a kapuból…