Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Már az első jelentések szerint is tudni lehetett, hogy a játékosnak eltört az arccsontja.

Mindössze 34 másodperc telt el a Bordeaux–Guingamp (1–0) mérkőzésből a francia másodosztály (Ligue 2) 26. fordulójában, amikor a hazaiaktól a hondurasi Alberth Elis, a vendégektől pedig Donatien Gomis harcolt a labdáért, de párharcuk közben összefejeltek, és az előbbi játékos súlyos sérüléseket szenvedett – írja a Nemzeti Sport.
A lap úgy tudja, hogy a Bordeaux-hoz télen csatlakozó Elis eszméleténél volt, amikor elhagyta a pályát, de az első jelentések szerint eltört az arccsontja,

majd egyre több diagnózist állapítottak meg, amelyek azt mutatták, hogy a játékos súlyos fejsérülést szenvedett.
A történtekről tudósító France Bleu Gironde arról számolt be, hogy Elist a kórházba szállítás idején mesterséges kómába helyezték.
Nyitókép: JEAN-FRANCOIS MONIER / AFP