Amikor kimentem, szinte újra kellett tanulnom labdát rúgni. Teljesen más volt a színvonal mint itthon.
A játékosok sokkal gyorsabbak, képzettebbek, erősebbek voltak, a játék gyorsabb volt. Az első fél évben nem csak a nyelvi problémák miatt nem játszottam, hanem azért is, mert hónapok kellettek, mire fel tudtam venni a ritmust. De nem csak a Magyarországról, hanem a máshonnan érkező játékosoktól is hallottam, hogy küzdenek a játék gyorsaságával. Ráadásul épp abban az időszakban Messivel, Xavival, Iniestával, Busquets-szel, Puyollal, Dani Alvessel, felálló Barcelona és a Real Madrid végigverte Európát, és a spanyol labdarúgás – legalábbis az említett két csapat mindenképp – előrébb járt a világnál.
Milyen helyzetben van ma a magyar labdarúgás a tíz évvel ezelőtti időszakhoz képest?
Egyetértek azzal a sokak által hangoztatott véleménnyel, hogy a változás szempontjából külön kell választani a válogatott és az NB1-es csapatok minőségét. A magyar labdarúgó-válogatott elért egy olyan szintre, hogy mindenhol tisztelik a csapatunk eredményeit, képességeit, és a topcsapatok ellen sem feltartott kézzel megyünk fel a pályára. Persze az NB1 is fejlődik – innen vonultam vissza, így én is tapasztaltam, hogy sokkal fizikálisabb lett – de nem olyan ütemben, mint a nemzeti csapat.
A válogatott most veretlenül, csoportelsőként kijutott az Eb-re. A nemzeti együttessel te is szerepeltél egy Európa-bajnokságon. Milyen esélyekkel indult az akkori csapat, és milyen sansza van a jelenlegi válogatottnak az Eb-n?