„Ezek a fiúk úgy látom, tudják, hogy a magyar címer van a szívük fölött” – Skaliczki László a világraszóló győzelemről a Mandinernek

2024. január 17. 00:33

Soha nem látott bravúr, hibátlanul kezdett Magyarország! Két legenda, Kökény Beatrix és Imre Géza gyermeke berobbant a legjobbak közé. A korábbi szövetségi kapitány szerint a siker a focistákéhoz mérhető extázist okozott.

2024. január 17. 00:33
null
P. Fülöp Gábor

Történelmet írt, és két legyet ütött egy csapásra a magyar férfi kézilabda-válogatott a németországi Európa-bajnokság első szakaszában: mindhárom csoportmérkőzését megnyerte, az Izland elleni fölényes kedd esti sikerrel (33-25) pedig nem csak a kvartett első helyét szerezte meg, hanem gyakorlatilag megnyerte az első „középdöntős” mérkőzését. Ugyanis fiatal, az olimpiai kvótára is hajtó csapatunk 2 pontot visz magával a folytatásba, amelyben a közvetlen világelitbe tartozó riválisokkal csap majd össze. 

Ezt is ajánljuk a témában

Új hős született

A Montenegró és Szerbia ellen inkább küzdelmes és szoros sikert arató magyar csapat ezúttal is fegyelmezetten végrehajtotta Chema Rodríguez szövetségi kapitány utasításait, s az sem zökkentette ki, hogy 10 perc után elvesztette az arcra ütésért – túl szigorúan – piros lappal kiállított bástyáját, a beálló Bánhidi Bencét. A szervezett együttes, bár voltak hibák, eladott labdák, a második félidőben fokozatosan növelte az előnyét, s szemre is tetszetős gólokat szerzett. Elég csak az elsősorban védekezésben „jeleskedő” Ligetvári Patrik ejtés góljára gondolni. Hogy mennyire eloszlottak a terhek, 10 játékosunk is betalált. A meccs meglepetésembere Imre Bence volt, aki első mérkőzését játszotta felnőtt világversenyen. Ehhez képest megilletődöttség nélkül lőtt 4 gólt és mindenhol feltűnt, szerelt, küzdött a Ferencváros 21 éves jobbszélsője.

Köszönjük szépen ennek a fantasztikus szurkolótábornak, mindazoknak, akik ide eljöttek és azoknak, akik otthonról buzdítanak bennünket. 

Ritkán nézem az ellenfél arcát meccs közben, de most azt láttam rajtuk, hogy erőlködnek és tanácstalanok. Ezt annyira jó volt látni, valamint a csapattársakon, hogy mindannyian élvezik a játékot. 

Fantasztikus győzelem volt! Egyénileg és csapatként is nagyon jól játszottunk. A Pala (Palasics Kristóf, a mezőny legjobbjának megválasztott magyar kapus – a szerk.) szenzációsan védett, a védekezés remekül működött. Az izlandi csapat nagy erénye az egy az egy elleni játék, de szerintem nem nagyon tudtak ezúttal ilyet megnyerni ellenünk” – helyezte előtérbe a csapatjátékot az M4Sportnak adott nyilatkozatában Imre Bence, akinek a vérében van a sport: édesanyja az olimpiai- és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó, Kökény Beatrix, édesapja pedig a világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, kétszeres olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó, Imre Géza.

IMRE Bence
München, 2024. január 16. Imre Bence a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság Izland - Magyarország mérkőzésén a müncheni Olympiahalléban 2024. január 16-án
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Munkáskesztyű, munkásnadrág

Ritkán látható bravúrt ért el férfi kézilabda-válogatottunk, amely korábban még soha nem nyerte meg mindhárom csoportmérkőzését egy Európa-bajnokságon. Az izlandiak elleni siker a sokat látott Skaliczki Lászlót is magával ragadta. A 68 esztendős tréner – aki 2001 és 2008 között volt a nemzeti együttes szövetségi kapitánya – a szakmai szempontok mellett a mentalitást emelte ki.

Bebizonyosodott ismét, hogy hátulról kell építkezni! A védekezés feszessége, a kapusteljesítmény egy csapatot előrelendít, a másikat visszaveti. Ami Imre Bencét illeti, ha valaki a jobb szélről a túloldali átlövő elé vissza tud rendeződni és labdákat csen, azt a mentalitást mutatja, ami a lényeg. Azt, amit a Sipos Adrián vezérelte védelem képvisel, az ő hite, ereje, dinamikája, mint egy kovász, olyan volt. Olyan hőfokon játszottunk, ezer watt feszültséget éreztem! Kioltottuk az ellenfelet. Munkáskesztyű, munkásnadrág fel volt véve, nem kezdtünk el elegáns kézilabdát játszani, végig dolgoztunk. 

Szárnyakat adott a szurkolók által keltett kiváló atmoszféra. Kicsit a labdarúgó-válogatott győzelmeihez tudnám ezt hasonlítani, meg kell ünnepelni.

 Mostantól az a fontos, hogy a nagyon nehéznek ígérkező négy mérkőzésen tovább csiszoljuk a játékunkat.„

A csütörtökön kezdődő középdöntőben a házigazda Németország, Franciaország, Horvátország és nem kis meglepetésre Ausztria lesz a mieink ellenfele.

Olyan tűz lobog ebben a csapatban, hogy ezt eloltani nem szabad! 

Őrizni kell a tüzet, és igenis lobogjon ott, hogy amit ki lehet hozni ebből, azt próbáljuk meg. 2007-ben a lengyelek világbajnoki döntőig jutottak tulajdonképpen a surranópályáról. Jó példa a mieinknek, lehet újabb történelmet írni. 

Nem mondom, hogy ez fog történni, hanem azt, hogy az eddigi a válogatott eddigi filozófiájához hűen mindig a következő mérkőzésre szabad koncentrálni. Alkalmazkodni kell az ellenfelekhez, ahogy például Izland játékát is lelassítottuk. Komoly fegyvertény, mert attól tartottam, hogy átrohannak rajtunk. Egy osztrák együttes is képes volt a spanyolokat megelőzve és kiejtve továbbjutni” – fogalmazott a szakember.

Skaliczki László
Mannheim, 2007. január 24. SKALICZKI László magyar szövetségi kapitány és a csapattagok ujjonganak, miután Magyarország 28-25-re győzött Csehország ellen a németországi férfi kézilabda-világbajnokság középdöntője II-es csoportjának első fordulójában Mannheimban 2007. január 24-én. 
Fotó: MTI/EPA/Uli Deck

Van mire építeni

A legutóbbi két olimpiára nem jutott ki, az Európa-bajnokságon 2022-ben hazai közönség előtt a 15. helyen szerénykedve fejezte be a szereplését Magyarország, amely a tavalyi világbajnokságon elért 8. helyével indulási jogot szerzett az idén áprilisi olimpiai selejtezőre. Halkan tesszük hozzá, ezen a kontinenstornán is gazdára talál egy kvóta... Ami azonban a jövő szempontjából még fontosabb, ne csak fellángolás legyen a mostani jó rajt, újra legyen egy – mint például a Skaliczki László vezette, a 2004-es olimpián negyedik helyezett – korszakos férfi kézilabda csapatunk, amely nyomot hagy a szurkolók emlékezetében.

Van egy csapatunk, ezt kell erősíteni, pallérozni! Megvannak a vezéregyéniségek védekezésben és támadásban, mindenki ki tudja hozni magából a legjobbat akármennyi játékidő jut neki. Lehet, a tizedik szolgát játssza, nem a királyt, de megcsinálja. Nekem ami különösen tetszik: a magatartás, az az érzelmi intelligencia, amit mutatnak a játékosok. 

Ha ilyen mentalitásban épül tovább a csapat, reménykedem, hogy szép, szerethető és eredményes kézilabdát játszik a jövőben is. Ezek a fiúk úgy látom, tudják, hogy a magyar címer van a szívük fölött, és ezt jó érzés látni. Ez egy jó minta lehet mindenki számára” 

– mondta lapunknak Skaliczki László mesteredző.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zsolti123
2024. január 17. 11:54 Szerkesztve
Csodálatosan játszott a csapat. Hozzá tehetjük, hogy szlovén bírói ellenszélben még komolyabb a siker. "Az izlandi csapat szinte provokálja a mieinket, kikényszerítve a heteseket és a szabálytalanságokat. Az más kérdés, hogy a két szlovén bíró partner volt ebben. " Szinte nevetségessé tették magukat a bírók az ingyen 7 méteresekkel az izlandiak számára: "Gólok hétméteresből: 1/1, illetve 8/6" - 7-el több 7 méterst itéltek ellenünk és a többségét jogtalanul. Így még szebb a győzelem
pollip
2024. január 17. 07:57
Az a jó, hogy a csereként beállók egyenértékűek a kezdőkkel! Hatalmas tartalék van a csapatban!:-)))))
bunko-jobbos
2024. január 17. 07:49
Jók ezek a sikerek, erősítik a nemzeti identitást. De sose feledjük, hogy igazi magyar feltámadást csak gyerekszüléssel lehet előidézni. Ne temessük magunkat pusztán ilyen sikerekbe. A csehek már 10,5 millióan vannak, a románoknál is jobb a termékenységi ráta, mi meg már csak 9,6 milliónyian vagyunk a határokon belül, amiből kb. 1 millió cigány. A lányaim ismerősei közül egy csomónak muszlim a barátja. Törökország a 60-as évek óta évente 1 millió fővel gyarapodik. Mondjak még valamit, Ildikó?
Búvár Kund
2024. január 17. 07:18
Parádés egyéni teljesítmények, parádés csapatjáték, parádés csapat!!! Az izlandiaknak beltört a foguk a "beállóinkba"! 😃 Annyira féltek a két világsztárunktól, hogy helyet hagytak a lövőinknek, akik szintén remek napot fogtak ki! Miután meg kiképkedtek a lövőkre, helye maradt az egyszemélyes kivégzőosztag Rostának!🙂 Bravó, bravó, bravó! Végre teljes szélességében bejátszottuk az egész pályát, és megpengettük az összes húrt! 11 gólig számoltam, amit a 9-esen (!!!!!) kivülről dobtak a srácok! És ami még jobb, hogy nem egy-két ember lőtt 8-10 gólt fejenként, hanem szinte mindenki 3-4 -et... A kiállítás sajnos jogos volt, fejre ütlésért piros jár. A neheze most kezdődik. Btutálisan erős középdöntős csoportba kerültünk, ahová a spanyolok, nem, pedig esélyesek voltak még a 4 közé is, de ha jól emlékszem, ezzel még az olimpiai részvételüket is bukták
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!