Milák korábbi edzője, Selmeci Attila szerint a magyar úszósport egykori világklasszisai – Egerszegi Krisztina, Gyurta Dániel, Cseh László vagy éppen Hargitay András – felkarolhatnák Kristófot, hiszen rájuk biztosan hallgatna. Egyetért?
Korábban írtam már Kristófnak egy sms-t, de semmit nem reagált. Attila ekkor azt mondta, tanítványa senkire nem hallgat, csak Sós Csabára, hiszen számára ő az atyaúristen. Ennek két éve már, azóta nagyot fordult a világ... Sajnos mostanság olyan emberek veszik őt körül, akik rossz irányba befolyásolják, és ennek is köszönhető a kialakult helyzet. Milák egy ideje elengedte az úszást, ám a magyar úszósport nem engedi el az ő kezét, hiszen szükség van az eredményeire. De ez kölcsönös, hiszen még túl fiatal ahhoz, hogy ne lenne neki is szüksége az újabb sikerekre, másrészt át kell éreznie azt is, hogy
nem szabadna eltékozolnia azt az óriási tehetséget, amellyel a Jóisten megáldotta őt!