Teniszdráma a vb-n – Djokovicot továbbvitték a csoportból, majd világbajnok lett az ellen, aki továbbvitte

Az év végi tenisz-világbajnokság különleges terep. Csak az év nyolc legjobb játékosa vehet részt, egy négy-négy fős csoportkör után rendezik az elődöntőket és a döntőt. Következésképp ez az egyetlen torna az évben, aminek megnyeréséhez négy, de inkább öt topjátékost kell megverni (a Grand Slameken háromnál többet semmiképp, általában inkább kevesebbet), cserébe ez az egyetlen tenisztorna, amit valaki megnyerhet egy vereséggel is.

Az első különlegességnek szokás tulajdonítani, hogy ez a fiatalok terepe. Egy hét alatt öt olyan meccs, amiben egy szusszanásnyi pihenés sincs, kivételes regenerációs képességet követel. Ráadásul egy telezsúfolt szezon végén, amikor az energiaraktárakból az utolsó morzsákat gyűjtik össze a játékosok.

Ennek megfelelően  

Tavaly Djokovic rendesen megemelte a rekordot, ugyanis harmincöt évesen nyert, és utolérte hat címmel Federert az örökranglista élén. Az tükörsima győzelem volt, mind az öt meccsét megnyerte, egyetlen szettet veszítve csak. Ezt az tette lehetővé, hogy sérülések miatt a világranglista vezetője és a címvédő is távol maradtak, így nem állt a kitétel, hogy öt olyan meccset kell játszani, ahol nincs mód tartalékolni. 

Idén azonban borzasztó erős, hiánytalan mezőny gyűlt össze. Bármilyen tartalékolás hatalmas kockázatnak tűnt. Djokovic mégis visszafogottan kezdte a tornát. Ebből azt lehetett kiolvasni, hogy még a sporttörténelem legjobban funkcionáló, legruganyosabb, „legfiatalabb”  harminchat éves izomzatáról sem gondolja a Djokovic-csapat, hogy képes öt csúcsra járatva lejátszott meccsből regenerálódni. 

Úgyhogy inkább vállalták a lassú kezdés kockázatát – élve azzal a biztonsági tartalékkal, hogy ott van a torna második különlegessége: akár egy vereséggel is meg lehet nyerni.

Az még benne volt a pakliban, hogy Djokovic a második csoportmeccsen kikapott a hazai pályán játszó Jannik Sinnertől. A világ leggyorsabb alapvonaljátékával rendelkező Sinner élete egyik meccsét rakta pályára, de Djokovic legnagyobb ereje – miszerint olyan meccseket is tendenciózusan meg tud nyerni, amiken egyébként megverik –  még így is majdnem megcsillant újra, és csak döntő szett tiebrékben nyert az 22 éves olasz. 

Az viszont váratlanul adódott a kockázathoz, hogy bár Djokovic megnyerte a másik két meccsét, a többi meccs és az egymástól elvett szettek úgy alakultak: Sinner kapott egy esélyt, hogy kigolyózza Djokovicot. Csak le kellett volna adnia az utolsó csoportmeccset, biztos továbbjutóként, és megszabadul a címvédőtől, akit kétszer egy tornán még sose vert meg senki, lévén nem csak a teste, a játéka is a legruganyosabb, és bármilyen vereségből rögtön tanulva szabja át a stratégiáját.

Teljes erőből játszva megverte a dán Holger Runét. (Itt egy újabb ok a sportszerűség mögé/mellé: a két évvel fiatalabb Rune, akivel nagyon hosszú rivalizálás van kilátásban, nehogy elmenjen 0-3-ra az egymás ellenikben.)

Így aztán Djokovic elődöntőzhetett. Az egyetlen játékos ellen, aki idén megverte igazán fontos meccsen: a wimbledoni döntőért vághatott vissza Carlos Alcaraznak. Djokovic lesimázta: összesen öt gémet adott a spanyolnak. 

A döntőben pedig visszakapta Sinnert, aki hivatalosan is a világ legjobb formában lévő játékosává vált az ősz során: a csoportkörbeli Djokovic-verés után a világ 16 legjobb játékosából csak egy ellen nem nyerte meg a legutóbbi meccsét.

Djokovicot pályafutása során 1300 körüli meccsből legeslegfeljebb ötször verték meg az alapvonalról játszva, mint Sinner a csoportban. Ebből kiindulva a döntőre érezhetően jobban lendületbe jött szerb gondolhatta volna azt, kis makacssággal, hogy a jobb állapotában másodszor már nem veri meg Sinner. Hogy ami elég volt a gyengébb verzió ellen, az nem veszélyes az igazi Djokovicra.

Djokovic azonban ennél többet látott a Sinner-féle győzelemben. Nagyobb fenyegetést. Talán valamilyen versenytársi tiszteletnél mélyebbet is kivívhatott nála Sinner, hogy nem számolgatott, hanem nyerni akart az utolsó csoportmeccsen is. A sporttörténelem legnagyobb bajnoka láthatott valami igazi bajnok-vonást Sinnerben. Ami miatt felmerülhetett, hogy kétszer le tudja játszani a tökéletes közeli meccsét egy héten belül, a tét hatására egy jobb ellenféllel szemben is. 

Úgyhogy Djokovic másik meccset választott. Rendezett egy adogatóversenyt. Az ellen a Sinner ellen, aki a torna legtöbb ászát rendezte – de Djokovic a korábbi meccseken nem az ászokra törést látta a legbiztosabb útnak. Most, hogy igen, leverte Sinnert: 13 ászt ütött, és volt ebben egy félelmetes hatos sorozat zsinórban. A második szett közepén lehetett látni egy statisztikát, hogy az első szervái 80%-ban a vonalak harminc centis körzetébe érkeznek. 

Sinnernek esélye sem volt így, hogy az alapvonaljáték szerepét Djokovic drasztikusan lecsökkentette a meccsben. Az első szettet kérdés nélkül bukta, a második még simább lehetett volna, ha Djokovic megcsinálja a labdáját a duplabrékhez, de az apró megtorpanásból Sinner nem hozott kis semmit. 6-3, 6-3-mal Djokovic lett a világbajnok. 

Hetedszer, ezzel egyedül rekorder.

A héten a fiatalok három legjobbjának mindegyikét, Alcarazt, Runét és Sinnert is legyőzte. A verhetetlenség olyan aurájával kezdi majd meg a következő szezont, mint nyolc éve nem. És idén, a tavalyi viharos év után a padlóról felállva is csak – talán – egyetlen lecsapásra volt mind a négy Grand Slam-torna besöprésétől.

Nyitókép: Novak Djokovic hetedszer világbajnok. Fotó: Tiziana Fabi / AFP