A tiszás jelöltekre csak azért van szükség, hogy biodíszletek legyenek – és megalázottan kövessék Magyar Péter utasításait

Aki itt képviselőjelölt-jelöltnek áll, az tudja, hogy a Tisza tagja az Európai Néppártnak, náluk pedig nincs pardon.

Szerencsét is hozott a kabala.

Nem is olyan régen, 1999-ben még Lenin elvtárs volt az akkor első osztályú III. Kerület FC kabalája. A történet szerint még az NB II-ben bevált, hogy minden találkozó előtt Lenin buksiját simogatták, aztán az első osztályban is kipróbálták.
1999. április 3-án a Dunaferr ellen játszott otthon a csapat és a bevonuláskor minden óbudai játékos megérintette Lenin fejét az apró mellszobron. Az orosz forradalmár aztán ismét segített, hiszen a találkozót 3-1 arányban a III. Kerület nyerte a dunaújvárosi csapat ellen, az utóbbit nem mellékesen 1961-ig Sztálinvárosnak nevezték. Szerencsére nem jutott eszükbe, hogy nekik pedig Sztálin legyen a kabalájuk.

Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov