Soha nem látott olimpia lesz, egy kultikus élmény, ikonikus helyszíneken!
Ezt követően Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke azzal kezdte a beszámolóját, hogy az elmúlt időszakban már több alkalommal járt a magyar küldöttség Párizsban, így személyesen tapasztalhatták, hogy a francia főváros már most készen áll a rendezésre.
„Soha nem látott olimpiának nézünk elébe, hiszen a szervezők kifejezett szándéka, hogy szurkolóbarát és emberközeli esemény legyen a jövő évi ötkarikás játékok, ezt jelzi, hogy már a megnyitó ünnepség is a Szajnán lesz - mintegy 3-400 ezer érdeklődő előtt - a folytatás is kultikus élmény lesz ikonikus helyszíneken!”
Gyulay Zsolt azt is megjegyezte: számunkra külön örömteli az a tény, hogy az olimpia visszatért Európába, de ezt követően is remek időszaknak nézünk elébe, hiszen a 2028-as Los Angeles-i, valamint a 2032-es brisbane-i játékok is fantasztikus távlatokat ígérnek.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kiemelte „számunkra nem az egó a fontos, hanem a cél. Már a párizsi részvétel kiharcolása is óriási fegyvertény (eddig öt sportágban 19 versenyzőnk szerzett kvótát 2024-re), azzal lennénk elégedettek, ha a Team Hungary, azaz a Magyar Csapat 150-200 fővel tudná képviselni a magyar sportot a francia fővárosban, nagyon sokat várunk a csapatsportágak képviselőitől, elsősorban a vízilabdázóktól, a kézilabdázóktól és a kosárlabdázóktól és persze, számos aranytartalékunk is lesz!”