Csányi Sándor lesz a leghosszabb ideig regnáló MLSZ-elnök – de kik voltak az elődei? Itt a magyar labdarúgás vezetőinek története!

A sikeres sportvezető MLSZ-elnöki mandátumát 2015 után 2020-ban is meghosszabbították, tehát Csányi Sándor lesz a Magyar Labdarúgó Szövetség leghosszabban hivatalban lévő elnöke. Ez adta az apropót, hogy megvizsgáljuk: a második világháborút követő időszakban kik és milyen eredményességgel dolgoztak hazánkban a legnépszerűbb sportág vezetőjeként?

UEFA-elnök az MLSZ élén

1950 és 1963 között Barcs Sándor volt az MLSZ elnöke (előtte két évig a szövetség főtitkáraként dolgozott). Ugye, azt tudjuk, hogy „az elnök nem rúghat gólokat” (by Laczkó Mihály), de egy „prezident” tevékenységét is a világversenyeken való szereplések minősítik leginkább. Barcs ebből a szempontból (is) kitűnő vezetője volt a magyar labdarúgásnak. 

a magyar válogatott jelen volt az 1954-es svájci (ezüstérem), az 1958-as svédországi (a csoportmeccsek után estünk ki), valamint az 1962-es chilei világbajnokságon is (a későbbi ezüstérmes csehek vertek ki minket). Ezen kívül résztvevői voltunk két olimpiának (1952 Helsinki, aranyérem, 1960 Róma, bronzérem). Ezeket az eredményeket – persze, a helsinki arany kivételével – akkoriban bukásként élte meg a honi labdarúgó-társadalom, de ma már pontosan tudjuk: micsoda menetelés volt ez! 

Barcs Sándor kitűnő vezetői tulajdonságait a nemzetközi futballélet vezetői is fölfedezték. Nemzetközi sportdiplomáciai karrierjéhez csupán néhány adat: az UEFA (1960-78), majd a FIFA (1972-78) vezetőségi tagja, az európai labdarúgó-szövetség elnöke (1972-73). Javaslatára vezették be az azóta már Európa Ligának átkeresztelt második számú európai kupasorozatot, a Kupagyőztesek Európa Kupáját.

A hatvanas években még nem volt szokás, hogy az MLSZ éléről csak úgy kirugdossák az elnököket. Barcs Sándor ekkor már nem csak a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatójaként tevékenykedett, hanem országgyűlési képviselőként is dolgozott és az Interparlamentáris Unió magyar csoportjának az elnöke is volt. Egész egyszerűen annyi történt, hogy úgy érezte: közel másfél évtized után, egyéb elfoglaltságai miatt át kell adja MLSZ-elnöki tisztségét...

A Kádár-kedvenc MOB-elnök – és a nagy baki… 

Barcs Sándort 1964-ben Hegyi Gyula követte a Magyar Labdarúgó Szövetség élén, aki a kor divatjának megfelelően „felülről” érkezett a vezetői székbe. Eredeti szakmája vasesztergályos, ennek megfelelően „politikai” karrierje is a Vasas Szakszervezeten belül indult el. Nem sokkal ezután az Iparügyi, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium – akkoriban létezett ilyen… - államtitkára lett. Innen már csak egy ugrás volt az Országos Sporthivatal, majd az Országos Testnevelési és Sportbizottság bársonyszéke.

de ha csak azt nézzük, hogy az ő időszakára esett a magyar sport történelmének legsikeresebb olimpiájából három (1948 London, 1952 Helsinki, 1956 Melbourne) – akkor nem is volt olyan rossz választás… Hegyi Gyula ezzel párhuzamosan -1950-64 között - a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztét is betöltötte.

A labdarúgás népszerűségére jellemző: amikor Hegyi Gyulát 1964-ben megválasztották a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének, azt nyilatkozta: „egyáltalán nem érzem azt, hogy lefelé buktam volna, sőt inkább megtiszteltetésnek veszem, hogy Magyarország legnépszerűbb sportágának szövetségét vezethetem.”

A belépője mindenesetre parádésra sikeredett: 1964-ben bejutunk az Európa-bajnokság négyes döntőjébe, majd a tokiói olimpián aranyérmet szerzett a magyar ötkarikás válogatott. És a menetelés tovább folytatódott: az 1966-os angliai világbajnokság rólunk (is) szól, 1

Ám Hegyi Gyula elköveti sportvezetői pályafutása talán legnagyobb bakiját: hiába végez a magyar válogatott Illovszky Rudolf irányításával az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjának élén, 1968 elején hazahívja szövetségi kapitánynak Sós Károlyt. Aki annyira nem ismeri a magyar mezőnyt, hogy kis híján a szertárost állítja a kapuba, és a Népsport futballszakos újságíróját küldi el melegíteni… Ezek után semmi meglepő nem volt abban, hogy nem jutottunk ki az 1970-es, mexikói világbajnokságra – a kudarc nem csak Sós Károly leváltását, hanem Hegyi Gyula MLSZ-elnök távozását is jelentette…

Legalább a vámmal nem volt gond…

Hegyi után egy újabb káder, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága vezetője, Terpitkó András lett a magyar labdarúgás első embere.  Az általa irányított grémium találta ki a társadalmi munkában dolgozó szövetségi kapitány fogalmát: a Labdarúgás című folyóirat korábbi főszerkesztőjét, a Magyar Távirati Iroda sportszerkesztősége vezetőjét, Hoffer Józsefet ültették a válogatott kispadjára.

Ez az újítás igen rövid életűnek és hatástalannak bizonyult, hiszen egy Bulgária elleni Eb-selejtező-vereség után Hoffernek távoznia kellett. Ezt a bakit még megúszta Terpitkó (sebtiben vissza is hívta a válogatotthoz Illovszky Rudolfot, akinek vezetésével aztán ki is jutottunk az 1972-es kontinensviadalra), ám az, hogy az 1974-es világbajnokságot is nélkülünk rendezték (Edström, Edström…) már az ő bukását is jelentette. Az viszont borítékolható: Terpitkó András búcsújának a játékosok nem túlságosan örültek. Hiszen gondoljunk csak bele: egy-egy külföldi túra, válogatott mérkőzés, vagy éppen az 1972-es Európa-bajnokság után mennyi gondjuk lehetett a futballistáknak a vámolással a határon…

A diktátor

Ezt követően Kutas István személyében egy keménykezű sportvezető, egy igazi diktátor érkezett a magyar labdarúgás élére. Többek véleménye szerint Kutas már a korábbi években is a háttérből - mint az OTSB Sportoktatási Hivatalának vezetője, majd az Magyar Testnevelési és Sporthivatal helyettes vezetője – irányította a sportágat. Sokan elismerik, de sokan átkozzák a mai napig a személyét, ami tény: ő az egyik legprofibb, de egyben a legrettegettebb elnöke volt a szövetségnek.

Korábban soha nem tapasztalható ridegség, néha már-már érthetetlenségbe átcsapó szigor uralta a sportágat.

négy év alatt sok mindenkit porig alázott, de a válogatott még így is kijutott az argentínai világbajnokságra. Dél-Amerikába már nem ért el Kutas pallosa, a legszigorúbb követelményrendszer is kevés volt Mario Kempes, Osvaldo Ardiles, Michel Platini vagy éppen Roberto Bettega ellen. A csoportmérkőzések után a 0 pont és a kiesés végül nem csak Baróti Lajost, hanem Kutas Istvánt is elsodorta…

Az Aranycsapat 12. játékosa…

Ismét egy sportújságíró, a legendás rádiós, Szepesi György következett az MLSZ elnöki székében. Talán nem véletlen, hogy egy diktátor után olyan személy lett a labdarúgó-szövetség vezetője, akinek kedves, közvetlen stílusa, lojalitása felüdülés volt mindenki számára. Ráadásul a Szepesi-éra alatt két világbajnokságra is kijutottunk, ám míg Spanyolországban a balszerencse (pontosabban a belga Alex Czerniatynski) fosztott meg minket a továbbjutástól, Mexikóban tulajdonképpen már az első csoportmérkőzés után (ki ne emlékezne a Szovjetunió elleni 0-6-ra?...) le kellett mondanunk álmainkról. Mezey György szövetségi kapitány és Szepesi György pedig a posztjával kapcsolatban tette ugyanezt, már a franciák elleni vereséget követően, Mexikóban…

Rövidnadrág, technikai igazgató – eredmény nélkül…

A nagy égést követően érkezett Somogyi Jenő, a Pannónia Vendéglátó Vállalat vezetője, aki az MTK-VM futballszakosztálya elnöki tisztjét is betöltötte. Komora Imrét – Szepesi György utolsó intézkedéseként – még örökölte, de amint lehetett, három mérkőzés után leváltotta a Bp. Honvéd korábbi sikeredzőjét, és Verebes Józsefet nevezte ki szövetségi kapitánynak. A legendás szakember első regnálása nem tartott sokáig – a mai napig emlegetik, hogy az (is) okozta a vesztét, hogy

Garami József pedig eleve csak megbízott kapitányként követte őt a válogatott élén. 1987 októberében az MLSZ elnöksége elfogadott egy határozatot a technikai igazgatói poszt létrehozásáról – az már más kérdés, hogy Bálint László volt az egyetlen a magyar labdarúgás történetében, aki ilyen címmel állt a nemzeti csapat élén… Bálint ténykedése csupán fél évig tartott, a hetente vívott barátságos mérkőzések megtették hatásukat: egy a Népstadionban elszenvedett, Ausztria elleni 4-0-s vereséget sem a szakember, sem Somogyi Jenő nem élt túl. 1988. július 4-én ugyanis Somogyi azzal hívta fel az MTI Sportszerkesztőségét, hogy „a kialakult helyzetre és egészségi állapotom megromlására való tekintettel lemondok a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöki tisztéről.”          

Mezey vissza-el…

Ezt követően – amolyan átmeneti megoldásként – a Tisza László, Vadászi Imre, Varga Miklós hármas került a szövetség élére, akiknek legnagyobb húzása az volt, hogy a finnországi „száműzetésből” hazatérő dr. Mezey Györgyöt visszacsalogatták a válogatott élére. Hatéves (!) szerződést kötöttek vele, azzal a kitétellel, hogy  ezt a kapitány 1988 decemberében mindenféle következmény nélkül felbonthatja. Meg is tette…

Munkaügyi per, Öcsi bácsi „felfedezése”- és egy kifacsart válogatott…

Következett Laczkó Mihály, a Vasas szakosztályelnöke, a Magyar Kábel Művek vezérigazgatója, aki kétszer is irányította a magyar labdarúgást. 1989-ben nagy reformtervekkel érkezett az elnöki székbe, és Bicskei Bertalannal kezdett a kapitányi hajóban. Ekkor még nem sejtette, hogy ez a tény alapvetően meghatározza majd az elnöki időszakát. 

Mivel a válogatott nem jutott ki az olaszországi világbajnokságra, a kapitány határozott idejű munkaszerződését módosította, és a hivatalos indoklás szerint a felkészültségére való tekintettel szakmai igazgatónak nevezte ki. A döntést követően Bicskei Bertalan kijelentette: korábban már nemet mondott a tisztség betöltésére, a módosításhoz nem járul hozzá, és ragaszkodik az 1992. január 1-i szóló szerződés kitöltéséhez. Ha mégis elmozdítják, jogorvoslattal él. (Bicskei később a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult, amely visszahelyezte munkakörébe.)

Mindeközben az MLSZ elnöksége már Mészöly Kálmánt nevezte ki szövetségi kapitánynak, aki egy évig töltötte be ezt a funkciót. Glázer Róbert ideiglenes kapitánykodását követően Laczkó ezután „robbantott”: a magyar labdarúgás történetében először egy határainkon túlról érkező szakemberre bízta legjobbjaink irányítását: az 1986-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyerő Steaua Bucuresti vezérét, Jenei Imrét nevezte ki a posztra.

Ne szépítsük: a húzás nem jött be, Jenei teljesen idegenül mozgott a magyar labdarúgásban, ráerőltette a csapatra az ívelgetős taktikát, ráadásul az első tétmérkőzésén, az Izland elleni vb-selejtezőn, a Népstadionban arcpirító vereséget szenvedtünk Izland válogatottjától. A szakember azonban előzetes ígérete ellenére nem mondott le, végül erre a selejtezősorozat végén, egészen pontosan 1993 áprilisában került sor. Ekkor,

a magyar labdarúgás legendája viszont csak ideiglenesen vállalta a szövetségi kapitányi tisztséget, hiszen az MLSZ elnökségének mandátuma 1993 júniusában lejárt.

Laczkó viszont maradt, újból Verebes Józsefet nevezte ki kapitánynak, aki nem tudott csodát tenni: az amerikai világbajnokság utolsó két kvalifikációs mérkőzésén már a jövő csapatát építette. Azt azonban senki nem értette – talán még Laczkó Mihály sem – hogy 1994 tavaszán mi szükség volt nyolc (!) előkészületi meccsre egy olyan válogatottnak, amely már tulajdonképpen az 1996-os angliai Európa-bajnokságra készült… A kifacsart nemzeti csapat sorban szaladt bele a vereségekbe – ennek csúcspontja volt a Hollandia elleni 1-7 – majd a belgák elleni 1-3 után Verebes József megunta a kudarcsorozatot és lemondott. A támadások kereszttüzében nem maradt más választása Laczkó Mihálynak sem…           

Benkő darázsfészekbe nyúlt…

Az Aranycsapat és a Bp. Honvéd nagy barátja, a kispesti klub szakosztályelnöke, Benkő László következett a sorban. A Caola vezérigazgatója csupán két évig irányította a magyar labdarúgást, első teendői közé tartozott, hogy ismét Mészöly Kálmánt nevezte ki a nemzeti csapat szövetségi kapitányának. Bár volt egy-két bravúros eredmény – például a svédek legyőzése (1-0) ellenére - az angliai Európa-bajnokságra nem sikerült kijutnunk. Ez nem csak Mészöly, hanem Benkő László búcsúját is jelentette, aki pár évvel később így emlékezett távozásának okaira:

„Ebben az időszakban már kőkemény harc dúlt a közvetítési jogokért, mindenképpen azt szerettem volna elérni, hogy ne Bodnár György cége, hanem a magyar labdarúgás részesüljön a haszonból. A végén kisült, hogy az akkori pénzügyminiszter, Békesi László üzlettársa volt Bodnárnak, tehát tulajdonképpen darázsfészekbe nyúltam. Ennek „köszönhetően” elkezdték vizsgálgatni a cégeimet, természetesen semmit nem találtak, de én jobbnak láttam, ha elköszönök…”

Az 1-12-t a kapitány és az MLSZ-elnök sem élte túl…

Ismét Laczkó Mihály került az elnöki székbe, és a kor egyik sikeredzőjét, a rövid görögországi „légióskodás” után hazatérő Csank Jánost nevezte ki szövetségi kapitánynak. Elmondhatjuk: az „újkori” magyar futball sikerkorszaka volt ez, hiszen az olimpiai csapat – Dunai Antal vezetésével – kijutott Atlantába, míg az A-válogatott a vb-pótselejtezőkig jutott. Igaz, jelentős finn segédlettel: az első selejtezőn Nieminen hazafejelt labdáját Niemi kapus nem érte el, Orosz pedig nemes egyszerűséggel a kapuba talpalta a labdát, Helsinkiben pedig úgy egyenlítettünk a 91. percben, hogy az utolsó három labdaérintés nem a miénk volt. 

Ezután következett a Jugoszlávia elleni két pótselejtező. A szétesés előtt álló állam labdarúgói még egyszer megmutatták, hogy együtt remekül tudnak futballozni, és

Senki nem lepődött meg azon, hogy ez a látványos kudarc Laczkó Mihály és Csank János állásába került…

Széllel szemben…

1998-at egy vadonatúj MLSZ-szel, a sikeres soroksári vállalkozó, Kovács Attila által irányított testülettel kezdtük. Bicskei Bertalan tért vissza a szövetségi kapitányi posztra, és az általa kialakított csikócsapat – Európa legfiatalabb válogatottjaként – rögtön egy szenzációs sorozattal nyitott: első öt barátságos mérkőzéséből négyet megnyert, és csupán Macedóniával játszottunk döntetlent… A remek próbákat azonban nem követte sikeres előadás, nem sikerült kijutnunk a 2000-es Európa-bajnokságra. Többek között azért sem, mert Kovács szembekerült az akkori politikai vezetéssel, és a sportminiszter, Deutsch Tamás egy sajtótájékoztató keretében leváltotta őt. 

Futballbírók az MLSZ élén

Majd a játékvezetők vették át a hatalmat a magyar labdarúgásban: egy izsáki ügyvédember (ma már a város polgármestere), dr. Bozóky Imre lett az MLSZ első számú vezetője, az egyik alelnök pedig Puhl Sándor, a korábban négyszer is a világ legjobbjának megválasztott FIFA-bíró, akinek éppen Bozóky volt az egyik állandó asszisztense. Bicskei Bertalan után Gellei Imre fejezte be az Eb-selejtező-sorozatot, majd következett a Bozóky-éra nagy vívmánya: a korábbi 150-szeres német válogatott, Lothar Matthäus kinevezése.

A világbajnok klasszis ugyan jobbára a barátságos mérkőzéseken ért el látványos eredményeket (ezek közül kiemelkedik Németország idegenbeli legyőzése), egyet azonban nem lehet elvenni tőle: ha eredményekben nem is tudta felülszárnyalni elődjeit – legalább a közönség nagy része rajongott érte. 

Kisteleki István: edzőcentrum, holland uralom, bundabotrány… 

Bozókyt a korábbi ligaelnök, Kisteleki István – hiába hangoztatta korábban, hogy esze ágában sincs a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke lenni – váltotta 2006 februárjában. Először a Bozsik-Détári kettősben hitt, akiknek egy Málta elleni vereség jelentette a végzetet (nem lett volna kapitány, aki e kudarcot túléli). Jött az ideiglenesen majd véglegesen megválasztott Várhidi Péter olaszveréssel, majd a holland „uralom” és - Erwin Koeman. Közben felépült a Telki Edzőcentrum, kitört az újkori bundabotrány, így nem csoda, hogy Kisteleki jobbnak látta, ha 2010 februárjában lemond az elnöki pozíciójáról

Az új sikerkorszak: Eb-részvételek, FIFA-alelnöki pozíció, új nemzeti stadion, szárnyaló válogatott

Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére vállalta el az ország egyik legtehetősebb üzletembere, Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség irányítását, és egy sikerkorszak vette kezdetét:

Felépült a Puskás Aréna, amelyben 2021-ben számos Eb-mérkőzést is rendeztek, női Bajnokok Ligája-döntőt férfi Szuper Kupa-finálét rendeztünk, míg idén a második számú nemzetközi kupasorozat, az Európa Liga két legjobb csapatát látja Budapest vendégül.

és eredményes tevékenysége a válogatott sikerein is lemérhető. A Csányi-korszak Egervári Sándor szövetségi kapitányi szerepvállalásával kezdődött, és bár voltak kiemelkedő sikerek (Svédország és Törökország legyőzése annak számít), a Hollandia elleni 1-8 után a rutinos szakember tudta a kötelességét.

Pintér Attila kinevezése tévedés volt (még kommunikációs tréningre is el kellett küldeni őt), ám ifjabb Dárdai Pál abszolút pozitív hangulatot és sikereket hozott: megalapozta a 2016-os Eb-részvételt, ám mivel a Hertha kötelékébe tartozott, hét mérkőzés után távoznia kellett. A „német vonal” azonban folytatódott: az MLSZ sportigazgatója, Bernd Storck vette át a stafétabotot, aki Norvégia dupla legyőzésével vezette ki a válogatottat a 2016-os kontinensviadalra – 30 év után lehetett egy világverseny résztvevője a magyar labdarúgó-válogatott!

Az Eb-szereplés és a csoportgyőzelem euforikus hangulatot teremtett, ám Belgium megállított minket, A 2018-as világbajnokságra azonban nem sikerült kijutni, többek között az Andorrában elszenvedett, arcpirító vereség miatt, így a német szakember jobbnak látta, ha a selejtezősorozat végén távozik.

A belga „nagypapa” Georges Leekens kinevezése volt a Csányi-korszak legnagyobb tévedése, szerencsére a vezérkar időben kapcsolt, és a Honvéddal 2017-be bajnoki címet szerző

S elkezdődött a szárnyalás: a pandémia miatt elhalasztott, részben hazai rendezésű Eb-n a világsztároktól sem ijedt meg a válogatott, Franciaországtól és Németországtól is pontot szereztünk, a Nemzetek Ligájában pedig az A-divizíóba jutottunk, ahol az olasz-német-angol hármas sem tudta megakadályozni, hogy a második helyen végezzünk.

Igaz, mindeközben a katari vébé elúszott (az Albánia elleni kettős vereséget máig emlegetjük…), de a jó rajt, Bulgária legyőzése után minden esély megvan arra, hogy sorozatban harmadszor is Eb-résztvevők legyünk. Nem véletlen, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnökként is már a harmadik ciklusát kezdte meg (2020-ban), így már jövőre történelmet ír: a magyar futball leghosszabb ideig regnáló vezetője lesz!

Nyitókép A nagy egymásra találás: Csányi Sándor és Marco Rossi Fotó: MTI/Illyés Tibor