hoztak kitiltó szankciókat a NOB ajánlásaihoz igazodó nemzetközi sportvezetők.
„Sokan állnak elő javaslatokkal, hogy miként érhetnénk el változást és hogyan biztosíthatnánk ezen nemzeteknek valamilyen szintű jelenlétet, de jelenleg szerintem erre nincs egyértelmű lehetőség. Ezért fenn kell tartani a status quót” – javasolja az oroszok és fehéroroszok kizárásának további fenntartását a brit olimpiai bizottság korábbi elnöke.
A jelenlegi intézkedések miatt az orosz és fehérorosz sportolók pillanatnyilag kiamardnak a párizsi kvalifikációs versenyekből, és maga, Thomas Bach NOB-elnök májusi bejelentéséből is az volt kiolvasható, hogy Oroszország párizsi olimpiai részvétele nem egyértelmű. Már arra is tett utalást a német sportvezető, hogy az orosz és fehérorosz sportolók védelmében szankcionálják őket kitiltással, mert olyan erős a nemzetközi közösség ellenérzése, hogy csak így tudják megvédeni őket, amely észrevételre sokaknak összerándult a gyomruk és a korábbi hidegháborús bojkottok rémképét látták felsejleni az érvelés mögött.
Az sokak ugyanakkor felháborítónak tartják, hogy miközben a sportolók elszenvedik a szankciók okozta tiltást – mintha egy másik kasztról beszélnénk – az orosz és fehérorosz sportvezetők nem.
A NOB ugyanis nem szankcionálta és nem tiltotta ki az orosz NOB-tagokat a NOB-ülésekről, és nem szankcionálta az Orosz Olimpiai Bizottságot sem. Vajon miért?