Kis túlzással Gulácsinak több dolga nem is nagyon akadt a mérkőzésen.
Pedig az első negyedórában a Mainz csírájában megfojtotta a hazai próbálkozásokat, kulturált játékával ráijesztett a Leipzigre.
A 18. percig kellett várni az első lövésre, ekkor Gulácsi kollegájának, Zentnernek kellett bravúrt bemutatni, Gvardiol futtából leadott lövésénél. Akkor hárított, két perccel később már nem tudott. Ám erről legkevésbé ő tehetett.
A „bűnös” Alexander Hack volt, aki André Silva kapura tartó lövését felkarral ütötte ki.
Ezt követően olyan ártatlan arccal nézett körül, mintha ott sem lett volna, de ezzel nem tudta megtéveszteni a liga egyik legjobb szemű, és legkevésbé szívbajos bíróját, Deniz Aytekint, aki gondolkodás nélkül azonnal kiállította. Edzője, Bo Svensson egy többméteres darabot eltávolított a lipcsei kispadból dühében, de ez a döntésen nem változtatott.