Újabb nagy hagyományú sportág számolja fel a múltját – utolsó vébéjét élhette meg a sízés eredeti formája
Tizenöt nappal a megnyitóünnepség előtt a férfi alpesi sízőket, azon belül is a gyorsszámok menőit mutatjuk be a téli olimpiát felvezető sorozatunkban.
A téli olimpia versenyszámait jellemzően kevéssé súrlódó felületeken rendezik. Nyári szemmel nézve tehát alapvetően minden gyorsabb. Gyakran felmerülő kérdés, hogy melyik a leginkább.
Természetesen csak olyanok jönnek szóba, ahol nem csak a saját erejéből gyorsul a sportoló teste, hanem a lejtés is segít. A szánkó-bob-szkeleton hármasból a szkeleton a leglassabb, ám abban nincs egyetértés, a másik kettő közül melyiket lehet a leggyorsabbnak mondani.
Ezekben a csúszó sportágakban mesterségesen létrehozott jégfelületen száguldanak, egy specializált járműben. Elég sokat elmond az alpesi síhez szükséges technikai tudásról és bátorságról, hogy ennek ellenére
Egy természetes, így messze nem egyenletes lejtőn; pőrén, a nem éppen 160 km/h közeli sebességekre tervezett porhüvelyükben.
Erre képes idegrendszerből és izomcsomóból meglehetősen kevés van a bolygón. Birtokosaik, a lesiklók egy külön kaszt, akiknek a többsége általában SuperG-ben is összeméri a tudását. A két szakágat így együtt gyorsszámoknak hívják, megkülönböztetendő a sokkal több kanyargással járó két technikai számtól.
Azok az amatőr síelők, akik ritkán néznek versenysít, megdöbbenéssel szokták fogadni: a világ legjobbjai megsíelte pályáknak szinte ugyanolyan a felülete, mint a bobosoké. Tükörjég. Csak így lehetséges elérni a már említett 160 km/h körüli sebességet, amely világcsúcsot a francia Johan Clarey állította fel a svájci Wengenben, 2013-ban.
Wengen a hegyi népek embereinek olyasmit jelent, mint a kékvérűeknek Ascot vagy Wimbledon. (Vagy a vízilabdázóknak a Margit-sziget.) A világ legszebb helyén a világ legszebb versenyét. Van egy párja, a most hétvégén rendezendő Kitzbühel, ami még eggyel vadabb lejtő. Itt esett meg például, hogy az amerikai sztár, Bode Miller a túleresztett sebesség miatt lesodródott a pályáról, és a jéges lejtő helyett a biztosító kerítést síelte meg.
Az ehhez hasonló esetek szorosan hozzákapcsolódnak a világ legkomolyabb lejtőinek történetéhez, amivel a (távol-keleti) olimpiákra kijelölt egyszerűen csak halandó embernek ránézni is elborzasztóan meredek pályái nem vehetik fel a versenyt. Ezért általában a lesiklók számára egy-egy kultikus helyszín vagy az idény legjobbjának járó kristálygömb megnyerése többet jelent az olimpiánál. De vannak olyan alázatos sportemberek, hogy nem kéretik magukat, mint a hokisok, a teniszezők vagy a kosarasok szokták – hogy annál a pár másik sportágnál maradjunk, ahol nem a sportolónak van szüksége az olimpiára, hanem az olimpiának a sportolóra.
Az olimpia esélyesei között lesiklásban a legkiegyensúlyozottabb Beat Feuzot (SUI), a világbajnok Vincent Krichmayert (AUT), a bivalyerejű Dominik Parist (ITA) és Aleksander Aamodt Kildét (NOR), valamint az elmúlt két olimpián egy lesikló, egy SuperG aranyat nyerő Matthias Mayert (AUT) illik számon tartani. Ha ismernénk a pekingi pályát, akkor határozott sorrendet is fel lehetne állítani, azonban azon élversenyző a koronavírus miatt nem jött le, így waxmesterekhez hasonlóan sötétben tapogatózunk. Talán sosem számított annyit, hogy ki mennyire tudja megtanulni a pályát, mint Pekingben fog.
SuperG-ben Aleksander Aamodt Kilde (NOR) vagy Marco Odermatt (SUI) győzelmén kívül bármi meglepetésnek számítana.
Az lehetetlen, hogy egy (olimpiai) lesiklóverseny rossz legyen. De az is, hogy jobb legyen, mint a világ legvérszomjasabb lejtőjén megrendezett kitzbüheli lesiklás, amit ehét pénteken és szombaton 11.30-kor rendeznek. Ha valaki teljes pompájukban szeretné látni a téli olimpia legnagyobb férfiúit, ezt nézze. (Eurosport2.)
Nyitókép: A szlovén Martin Cater ugrat Wengenben. Fotó: Marco Bertorello / AFP