Csak a három pontnak örülhettünk

2021. szeptember 08. 18:59

Villámrajt a vb-selejtezőn: Szalai a 9., Botka a 18. percben szerzett gólt! A félidő második felében már az andorraiak is néha átmentek a magyar térfélre, de helyzetet nem tudtak kialakítani. Óriási tudásbeli különbség volt az első játékrészben a két válogatott között, szerencsére a mi javunkra. A másodikban már nem, sőt a 66. percben egy bohózatba illő jelenetet követően a kapunkba került a labda, szerencsére a VAR szerint lesállás után. A hajrában viszont már a videobíró sem mentette meg csapatunkat: Andorra gólt szerzett Magyarországon. Az utolsó percekben pedig már remegnünk kellett, hogy itthon maradjon a három pont.

2021. szeptember 08. 18:59
null
Edvi László

Albánia, Belorusszia, Liechtenstein, Moldova, Észak-Macedónia, San Marino és Magyarország. Ezen országok válogatottjait tudta legyőzni 25 éves története során Andorra. San Marino ellen kétszer is diadalmaskodott, de legnagyobb győzelmét sajnos éppen ellenünk aratta. Valószínűleg mindenki emlékszik még arra a találkozóra, a csapatot elkísérő szurkolók követelték, hogy a játékosok vegyék le a mezt, mert nem méltóak annak viselésére. Ez 2017-ben volt, egy évvel azt követően, hogy a csapat remekül teljesített a franciaországi Európa-bajnokságon. Ebbe bukott bele Bernd Storck szövetségi kapitány, és a pályára lépő 14 játékos közül 9 már nincs a válogatott közelében. 

A négy év alatt sokat változott csapat, amely így kezdte a találkozót:

MAGYARORSZÁG: Dibusz – Botka, Lang, Szalai Attila, Fiola – Kleinheisler, Nagy Á., Schäfer – Sallai, Szalai Ádám, Schön. Szövetségi kapitány: Marco Rossi 

ANDORRA: Álvarez – Sán Nicolás, Llovera, Emil García, Alavedra, Marc García – Aláez, Vieira, Cervós – Pujol, Fernández. Szövetségi kapitány: Koldo Álvarez

Marco Rossi a találkozó előtt elmondta, hogy türelmesnek kell lennünk, ahogy türelmesek voltak az angolok ellenünk. Nyernünk kell, és ki kell szolgálnunk a közönséget. Elmondta még, hogy ugyanolyan intenzitással készült a csapat, mint az előző két találkozóra. Szoboszlait azért nem nevezte a mérkőzésre, mert úgy egyezett meg a Leipzig vezetőivel, hogy csak akkor rakja be a csapatba a sérüléséből nemrég visszatért játékost, ha nagy szükség van rá.

A magyar válogatott kezdte a mérkőzést, és 2 percig a labdával sem találkoztak a vendégek. Az első lövést Botka eresztette meg, de a háló rossz oldalát találta el.

Szalai Ádám viszont sokkal jobban célzott a 9. percben:

11-esből a jobbra vetődő kapus helyére, a kapu közepébe lőtte a labdát. 1-0!

Az első negyedóra után 94%-os volt a magyar csapat labdabirtoklása. Ekkora különbség szinte elképzelhetetlen komoly tétmérkőzésen. 

17 perc: Schön távoli lővését a kapu fölé ütötte Álvarez. A szöglet után Botka a 18. percben megszerezte az első gólját a válogatottban!

A földre fejelt labdája a jobb alsó sarokba pattant: 2-0!!

A félidő felénél: 133-9 a passzok száma! Mint amikor felnőttek beszállnak az ovisok közé focizni, és nem hagyják magukat.

A vendégek néhányszor kirándultak a mi térfelünkre, de nem érezték ott olyan jól magukat, mint délelőtt, amikor a Nagykörúton sétálgattak. A közönség közben a magyar népdalok közül ismertetett meg néhányat az andorraiakkal, akik ettől annyira felpaprikázódtak, hogy már csak 85-15 %-os a labdabirtoklás.

A félidőben 2-0-ra vezetett a magyar csapat,

utoljára ilyen nyugodtan március 31-én nézhettünk egy válogatott találkozót. Akkor is Andorrával játszottunk, de akkor csak a második félidőben dőlhettünk hátra.

Az első 20 percben minden szép volt, a következő 25-ben meg legalább minden jó. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az első 20 percben minden szép volt, a következő 25-ben meg legalább minden jó. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szünetben Kleinheisler László és Sallai Roland helyére Sallói Dániel és Szoboszlai Dominik érkezett. Pedig nem volt bajban a csapat, de ezt majd Rossinak kell "lemeccselnie" Jesse Marsch-csal, a Leipzig vezetőedzőjével. 

A második félidő első negyedórájában a magyar válogatott nagyon nem akart változtatni az eredményen, az andorrai meg nem tudott.

Így aztán ezen időszakban a szurkolók voltak a legaktívabbak, akik lelkesen és sportszerűen drukkoltak. Aztán a Sallai helyére érkezett Sallói remekül forgatta be védőjét, ám a kapus hárított.

64. perc: a két csereember összehozott egy helyzetet: Sallóit lerántották, a szabadrúgást Szoboszlai mellé lőtte. A szabadrúgás után Nagy Ádám helyére Gazdag Dániel érkezett, de nem tért vissza az első félidőben látott jó játék. Sőt!

66. percben a másik kapunál egy furcsa szituáció, ami után

a kapunkba került a labda, bohózatba illó módon: Botka Fiolára rúgta, és onnan bekerült Dibusz hálójába.

Némi videozás után a játékvezető nem adta meg a gólt. Szerencsére, mert ezt évekig a világ minden sportműsorának szilveszteri adásában mutogatták volna.

74. perc: Nikolics Nemanja érkezett Schön Szabolcs helyére

És érkezett egy újabb gól, de nem Nikolicstól. Igazi hidegzuhany az egyre hűvösebb estén.

82.perc:

szépített Andorra, Llovera az ötösről talált be: 2-1

Nem hittük volna, hogy a hajrában izgulni kell a győzelemért. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Nem hittük volna, hogy a hajrában izgulni kell a győzelemért. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezt sem hittük volna: időhúzó cserét kellett végrehajtani: Botka helyére Tamás Márk érkezett. Furcsa leírni: végül sikerült kihúzni, nyert válogatottunk!

A találkozó után Szalai Ádám rövid véleményében minden benne volt:

"Szörnyű volt, csak a három pontnak örülhetünk. Óriási köszönet a nézőknek, hogy ezt végignézték!"

A mérkőzés markánsan négy részre osztható:

1. negyed: sziporkázó profik, kedvtelésből focizgató amatőrök ellen.

2. negyed: elhittük, hogy nyertünk, tőlünk le is lehetne fújni!

3. negyed: mintha csak a szerelés jött volna vissza az öltözőből, elég ez, a meccs úgyis megvan!

4. negyed: egy amatőr társaság a nyakunkra tette a kést, szerencsére csak egy érvényes gólt szerzett. 

A három pont itthon  maradt, ezt a találkozót meg gyorsan el kell felejteni!

A nyitóképen: Szoboszlai Dominik a labdarúgó világbajnoki selejtezők 6. fordulójában játszott Magyarország - Andorra mérkőzés végén a Puskás Arénában 2021. szeptember 8-án. A magyar válogatott 2-1-re győzött.MTI/Kovács Tamás

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
monuskaroly
2021. október 01. 20:24
Miről beszélsz? A válogatott 90%-a külföldön keresi a pénzt. Amiről te beszélsz, az esetleg a magyar klubcsapatokra igaz.
Drazsé
2021. szeptember 14. 19:33
És mit nyilatkozott Orbán "Na, ugye" Viktor?
pandalala
2021. szeptember 11. 23:28
Akkor volt a "tésztás" eset? .... Szovjetúnió - Magyaroszág 6:0
Ferer
2021. szeptember 11. 23:26
Csak nekem tűnik úgy hogy egyszerűen rosszul focizunk?? Rossi takarodj
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!