Fölényes győzelemmel SEAT-kupagyőztes a magyar női vízilabda-válogatott

2021. július 07. 11:14

A magyar női vízilabda-válogatott két meccset játszott Kanada ellen a SEAT-kupáért július 5-én és 6-án, a tokiói olimpia előtti felkészülési tornán a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Az első mérkőzésen nem bírtak egymással a felek, 9-9 lett a végeredmény. A második találkozón viszont kiváló játékkal 13-7-es győzelmet aratott a magyar csapat.

2021. július 07. 11:14
null

Bánfalvi Szabolcs írása

A július 5-i meccsre 200 néző látogatott ki, köztük Vári Attila MVLSZ-elnök, Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, valamint

Érdekesség, hogy Magyarország egy kapust nevezett, Magyari Alda személyében, Kanada ellenben kettőt. A találkozó elején az első emberelőnyös helyzetünket Szilágyi Dorottya harcolta ki, s két másodpercen belül gólra váltotta, azonban erre két kanadai válasz is jött: az elsőt a végig remeklő Kyra Christmas szerezte emberelőnyből, míg akcióból, centerből talált a kapuba Elyse Lemay-Lavoie. Majd Keszthelyi-Nagy Rita kétszer is egyenlített, és Leimeter Dóra balkeze is elsült bő fél perccel az első negyed vége előtt, így 4-3-ra vezetett Bíró Attila csapata.

A második negyedben a csapatok már kevésbé voltak hatékonyak támadásban, több emberelőnyös helyzet maradt ki mindkét oldalon. Ám Garda Krisztina megtörte a gólcsendet emberelőnyből, s először vezetett két góllal a magyar együttes.

azonban Hayley McKelvey akcióból volt eredményes, majd Kyra Christmas egy remek támadás során kiharcolt büntetőből egyenlített. A magyar csapat támadásban nem tudott megújulni, így a szünetre 5-5-tel vonultak a felek.

Hayley Ann McKelvey, a kanadai válogatott játékosa a vízilabda SEAT Kupa női vízilabda felkészülési tornán Magyarország ellen játszott mérkőzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2021. július 5-én.<br>MTI/Mónus Márton
Hayley Ann McKelvey, a kanadai válogatott játékosa a vízilabda SEAT Kupa női vízilabda felkészülési tornán Magyarország ellen játszott mérkőzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2021. július 5-én.
MTI/Mónus Márton

A harmadik negyedben is sok pontatlanság jellemezte mindkét gárda támadásait, a remek magyar védekezésnek és Magyari Alda fontos védéseinek köszönhetően szűk hét percig nem szereztek gólt a kanadaiak. Vályi Vanda és Leimeter Dóra góljaira Kyra Christmas tudott válaszolni, s 7-6-tal fordultak a felek az utolsó negyedre, amelynek elején kicsit kapkodó volt a játék mindkét fél részéről. Garda Krisztina távoli bombája révén két góllal is vezettünk, ám a kanadaiaknak sikerült feljönniük, s így az utolsó percre 8-8-cal fordultak a felek. 

viszont 11 másodperc múlva újra egyenlített a kanadai válogatott, a legjobbja, Kyra Christmas révén beállítva a 9-9-es végeredményt, amelynek a meccs képe alapján a kanadaiak örülhettek jobban. Ezzel továbbra is kiegyenlített volt a két csapat párharca, júniusban a Világliga Szuperdöntőjében a csoportmeccset Kanada nyerte, míg a fontosabb csatát, az elődöntőt a mieink hozták.

Már ez is hasznos mérkőzés volt az olimpiai felkészülés jegyében, és kedden 14 órakor következett az újabb összecsapás, amelyre 240 néző látogatott ki a rekkenő hőségben, köztük sokan az árnyékban kerestek helyet, az ifjú vízilabda palánták bírták a napot, de nekik is vizet osztogattak a szervezők. Vári Attila a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke ezen a napon is a helyszínen nézte meg a találkozót, és a mérkőzés előtt emlékplakettet adott az utóbbi időben jubiláló játékosoknak, így

Gyöngyössy Anikónak és Szilágyi Dorottyának a 100. válogatottsága alkalmából, míg Rybanksa Natasának az 50. válogatottságáért. Emellett a lelátón foglalt helyet két MVSZ-elnökségi tag:  a legenda, Faragó Tamás és Dala Tamás. 

Érdekesség, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány a hétfői döntésével ellentétben Magyari Alda mellett a keddi játéknapon már Gangl Edinát is benevezte a kapusok sorába, sőt utóbbi kezdett is a kapuban, s végig védte a mérkőzést, remek teljesítményt nyújtva, de ne szaladjunk – ússzunk – ennyire előre.

A meccs elején Garda Krisztina kiváló blokkja jelezte, Kanadának nem lesz könnyű dolga a támadásokban felállt fal ellen. A gólszerzés a magyaroknak sem ment ekkor még, ráadásul lefordulásból kaptak gólt Kyra Christmas révén, aki ezúttal is csapata legjobbja volt. Majd Keszthelyi-Nagy Rita második emberelőnyös helyzetünket gólra váltotta, erre Kyra Christmas második akciógólját is megszerezte egy távoli lövésből. Ezután a kanadai szövetségi kapitány, David Paradelo megint sorcserét alkalmazott ugyanúgy, mint hétfőn. Ez inkább nekünk jött jól,

s csak távolról tudtak kapu felé dobni a kanadaiak. Sőt, a magyar együttes az első emberhátrányos szituációt kitűnően kivédekezte, s lefordulásból Szilágyi Dorottya vette be az ellenfél kapuját. Ezzel a mérkőzésen először vezettek a magyar lányok (3-2), majd 42 másodperccel a negyed vége előtt Gurisatti Gréta gyönyörűen ejtett a kanadai kapuba, így kétgólosra növelte az előnyt (4-2).

Leimeter Dóra, a magyar válogatott játékosa a vízilabda SEAT Kupa női vízilabda felkészülési tornán Kanada ellen játszott mérkőzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2021. július 5-én.<br>Fotó: MTI/Mónus Márton
Leimeter Dóra, a magyar válogatott játékosa a vízilabda SEAT Kupa női vízilabda felkészülési tornán Kanada ellen játszott mérkőzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2021. július 5-én.
Fotó: MTI/Mónus Márton

A második negyedben összeszedte magát védekezésben a kanadai csapat, nagyszerűen blokkolta a magyar lövéseket, a mieink képtelenek voltak rést találni a kanadai falon, mindössze egy lefordulás gólt tudtak szerezni Illés Anna révén, aki remek labdát kapott Vályi Vandától. Az ellentámadásból Kelly McKee távoli lövése talált utat a kapuba, s előtte Gurpreet Sohi is eredményes volt egyszer, majdnem kétszer, azonban az időn túli büntetőt a felső lécre bombázta. Megúsztuk, maradt az 5-4 javunkra a nagyszünetre.

aki például egy támadáson belül két nagyszerű védést is bemutatott lélektanilag fontos helyzetben.

A folytatásban viszont beindult a magyar gólhenger, összeállt a támadás is. A harmadik negyedet Szücs Gabriella egy nagyon szép ejtéssel szerzett góllal kezdte, majd Garda Krisztina lőtt csodálatos gólt, s először volt három közte (7-4). Az ellenféltől csak egy választ érkezett Axelle Crevier révén, ám a negyedben több gólra nem futotta a kanadai együttestől, amely nem tudott mit kezdeni a kiváló magyar védekezéssel és Gangl Edina remek teljesítményével – még emberfórban sem. Ellenben a magyarok eredményesen fejezték be a kettős emberelőnyös helyzetüket 40 másodperccel a negyed vége előtt, visszaállítva a háromgólos különbséget (8-5).

Az utolsó negyed első percében kicsit kihagytak a mieink, nem védekeztek jól, s Kanada büntetett Axelle Crevier révén, azonban Szilágyi Dorottya gyorsan lelohasztotta a juharfalevelesek reményeit, az ellentámadásból szép ejtéssel vette be a kanadai kaput, majd a Rebecca Parkes által kiharcolt büntetőt is magabiztosan értékesítette, négy gólra növelve az előnyt. Mindezt Gangl Edina sokadik bravúrja előzte meg, aki ihletett formában védett a találkozón.

A keddi összecsapáson jobban védekezett a magyar csapat, mint hétfőn, és támadásban pedig ennél is nagyobb mértékben fejlődött. Az emberelőnyös helyzeteket is jobban kihasználták, Keszthelyi-Nagy Rita szűk négy perccel a vége előtt egy remekül kijátszott emberfóros támadás végén szépen mattolta a kanadai kapust. Egy perccel később pedig Garda Krisztina távolról ejtett gyönyörűen a kapuba, s már hat góllal vezettek a mieink. A kanadiak legjobbja, Kyra Christmas még tudott szépíteni, ám 54 másodperccel a vége előtt Vályi Vanda is betalált, beállítva a 13-7-es végeredményt. Fél perccel a vége előtt Bíró Attila időt kért, s Gangl Edinát felküldte támadásba, aki kicsalogatta az ellenfél kapusát, s a tátongó üres kapuba csak be kellett volna ejteni a labdát, ám sikerült blokkolni a magyar lövést.

A kiváló teljesítménnyel és a fölényes győzelemmel jelezte az ellenfelének és a szurkolóknak, hogy mire lehet képes Tokióban. Az itthoni felkészülés során pedig ki lehet javítani a hibákat július 16-ig, a magyar női vízilabda-válogatott ekkor utazik ugyanis Japánba, az olimpiára.

 SEAT Kupa női felkészülési páros mérkőzés, Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

1. mérkőzés

Kanada-Magyarország 9-9 (3-4, 2-1, 1-2, 3-2)

Gólszerzők: Christmas 4, McKelvey 3, Lemay-Lavoie 1, Wright 1, ill. Garda 3, Keszthelyi-Nagy 2, Leimeter 2, Szilágyi 1, Vályi 1

2. mérkőzés

Magyarország-Kanada 13-7 (4-2, 1-2, 3-1, 5-2)

Gólszerzők: Szilágyi 3, Illés 2, Keszthelyi-Nagy 2, Garda 2, Gurisatti 1, Szücs 1, Leimeter 1, Vályi 1, ill. Christmas 3, Crevier 2, Sohi 1, Mckee 1

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE

Kapusok: Gangl Edina (UVSE-Hunguest Hotels), Magyari Alda (Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics)

Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics), Gurisatti Gréta (Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics), Gyöngyössy Anikó (BVSC-Zugló Diapolo), Illés Anna (FTC), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE-Hunguest Hotels), Leimeter Dóra (BVSC-Zugló Diapolo), Parkes Rebecca (UVSE-Hunguest Hotels), Rybanska Natasa (UVSE-Hunguest Hotels), Szilágyi Dorottya (Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics), Szücs Gabriella (UVSE-Hunguest Hotels), Vályi Vanda (FTC)

(A játékosoknál azt a klubot tüntettük fel, amelyből kiharcolták a válogatottságot.)

 

Nyitóképen: Gurisatti Gréta, a magyar (b) és Hayley Ann McKelvey, a kanadai válogatott játékosa a vízilabda SEAT Kupa női vízilabda felkészülési tornán játszott mérkőzésen a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2021. július 5-én. Magyarország-Kanada 9-9. Fotó: MTI/Mónus Márton

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!