Az esemény után az avatóbeszédet mondó Kövér László házelnök újságíróknak arról beszélt: a hidaknak jelképes és gyakorlati funkciójuk is van, ez utóbbiak közé tartozik a múlt század történései által szétszakított kapcsolatok újraélesztése. Abban, hogy Burgenland Ausztria legdinamikusabban fejlődő tartománya, szerepe kell legyen annak is, hogy „az újjáéledő kapcsolatrendszerek gazdasági értelemben is komoly hozadékkal járnak”. Avatóbeszédében az Országgyűlés elnöke arról beszélt: „otthonunkkal, Közép-Európával elbánt a huszadik századi történelem”, e térség is gyarapodó országrészből szomszédaitól és életlehetőségeitől elvágott határsáv, „a létező szocializmus diktatúrájának börtönkerítése, egy elszorított, elzsibbadt, elerőtlenedett kar” lett, amelybe a rendszerváltoztatás után térhetett vissza az élet.
Az európai kultúrát nem a hatemeletes betonházak, nem a repülőterek jelentik, az európai kultúrát egy lelkiállapot jelenti, mely a keresztény műveltség hagyományaiból szívja erőit. Aki ennek az élményszerű lelkiállapotnak részese, az európai- jelentette ki beszédében Kövér László. Megjegyezte, a kerékpárút és a hozzá kapcsolódó híd jól szolgálja az európai közösség céljait, hiszen „az Európai Unió küldetése nem az, hogy kormányozza Európa nemzeteit, az Európai Unió küldetése, hogy közelebb hozza a nemzeteket egymáshoz, gazdasági értelemben éppúgy, mint az élet minden más területén”. A politikus kiemelte, folytatni kell a közös Európát létrehozók álmának megvalósítását, „a szabadságban szövetkezett nemzetek közös, egymás kölcsönös tiszteletén és méltánylandó értékein alapuló együttműködését”.