Elszabadult Zelenszkij bizalmasa: „Oroszország népirtást követ el, minden nap, minden egyes percben”

Nem bízhatunk Oroszországban, Oroszország hazudik, és ők tudják, hogyan kell hazudni – véli Mariana Betsa, Ukrajna külügyminiszter-helyettese.

Közép-ukrajnai orosz nyelvű zsidó család sarja, eredeti foglalkozása szerint színész, komikus, producer, 2019. május 20. óta Ukrajna elnöke, az ukrán ellenállás szimbóluma, noha népszerűsége a hatalmas korrupció és az egyre sikertelenebb védekezés miatt az évek alatt megkopott.

Nem bízhatunk Oroszországban, Oroszország hazudik, és ők tudják, hogyan kell hazudni – véli Mariana Betsa, Ukrajna külügyminiszter-helyettese.


„Tegnap este 172 támadó drónt vetettek be, ebből több mint száz Sahíd volt” – mondta el Ukrajna elnöke.


Ukrajna fontos információkhoz férhet hozzá a jövőben.


Azzal vádolják Moszkvát, hogy a béketárgyalásokkal is csak időt próbál nyerni, hogy megerősítse csapatait.


A Bundeswehr, valamint a német titkosszolgálat közös elemzése azt állapította meg, hogy az orosz hadsereg már készül a következő összecsapásra a Nyugattal.


Ennyit a papírformáról: a teljes elnökválasztási menetet megváltoztathatja a semmiből felbukkant markáns jobboldali Konföderáció jelöltje, akinek elege van abból, hogy Ukrajna „baleknek nézi” Lengyelországot.


Egy kiszivárgott megállapodás-tervezet szerint Washington az összes eddigi támogatást visszafizettetné Kijevvel.


Amikor az amerikai elnök üzleti alapú külpolitikáról beszélt, a lehető legkomolyabban gondolta. Gyakorlatilag úgy vásárolná fel ingyen Ukrajnát, hogy közben kitiltaná az EU-t az országból.


Kis-Benedek József újabb javaslattal állt elő.

