Már az ukrajnai háború miatt is Orbán Viktort hibáztatják – kidobnának minket az EU-ból és a NATO-ból

A brit védelmi tanács korábbi elnöke Iránt is belekeverte a magyar miniszterelnök kritikájába.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

A brit védelmi tanács korábbi elnöke Iránt is belekeverte a magyar miniszterelnök kritikájába.


Csupán 130 ország képviselőinek tartott előadást a magyar politikáról.


Noha az orosz elnök nem köntörfalazott, kérdéses: átgondolják e eddigi álláspontjukat Joe Bidenék Ukrajnát illetően.


A Reuters szerint a nukleáris indítókódokat tartalmazó aktatáska is Putyinnál volt a kínai tárgyalásai során.


A politikusnő férjének a háború kitörése után is tulajdonrésze volt egy olyan cégnél, amely 30 millió euró értékben szállított nyersanyagokat egy orosz gyárnak – mutatott rá a külügyminiszter.



Kaja Kallas szerint minden logikával szembe ment, hogy a magyar kormányfő kezet fogott az orosz elnökkel.


A brit lap szerint az amerikai elnöknek nem biztos, hogy meg kéne innia azt a teát.


Más uniós miniszterelnök még nem jutott el idáig.


Az elmúlt napokban több olyan esemény is történt, ami szűkítheti Magyarország mozgásterét az Európai Unióban.
