Keleti csúcs: találkozott Putyin az iráni elnökkel

„Aktívan együttműködik a nemzetközi területen” – közölte az orosz elnök. Ez arrafelé fegyvereket jelent.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

„Aktívan együttműködik a nemzetközi területen” – közölte az orosz elnök. Ez arrafelé fegyvereket jelent.


A területet Moszkva saját befolyási övezetének tekinti, Ukrajnához hasonlóan, Románia meg értelemszerűen a sajátjának, lévén a lakosság jelentős többsége román nemzetiségű.


Sosem lesz már olyan a világunk, mint amilyen volt.


Nemrég még arról beszélt, kit és miért lőne agyon.


A Politico tovább erőlteti az „oroszok megtámadják a NATO-t” narratívát.


Ha bűnösnek találják az ellene felhozott vádpontok alapján, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.


A karibi ország is BRICS-tagállam szeretne lenni, Putyinnál adták le a felvételi kérelmüket.


A republikánus elnökjelölt reméli, hogy az Egyesült Államokban élő lengyelek elmennek majd szavazni, és „annak adják a voksukat, aki az értékeiket támogatja”.


A demokrata elnökjelölt fantáziált is kicsit: szerinte Trump engedné, hogy Putyin Kijevben üljön.


A holland zöldpárti képviselő szélsőségesen megszavazott minden háborúpárti előterjesztést, és persze előszeretettel egyeztet a Soros-féle NGO-kkal.
