„Minősíthetetlen! Így nem marad más...” – kifakadt Nógrádi György Biden végzetes döntésén

A biztonságpolitikai szakértő szerint egy út maradt.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

A biztonságpolitikai szakértő szerint egy út maradt.


Az EU Observer oldalán megjelent véleménycikk azt állítja, hogy a gyerekvédelmi törvény „erőszakos homofób hullámot” indított el a kontinensen.


A patriótáknál a pártok többsége osztja a magyar kormány azon véleményét, amely szerint Ukrajna hajoljon meg Putyin akarata előtt.


Éppen kedden derült ki, hogy korlátozhatják a nemzeti kisebbségek jogait a háborúban álló országban.


A Kreml is megszólalt. Arra figyelmeztetettek, hogy ha Ukrajna nyugatról szállított rakétákat vet be Oroszország ellen, az nukleáris válaszlépéseket vonhat maga után.


Az ukrán elnök annak kapcsán sem kertelt, hogy miért.


A vasárnapi választás előtt vitáztak a román jelöltek és kiderült: még egy korábbi NATO főtitkár-helyettes is feladná a Krímet.


Az első világháború hatása és hagyatéka mindaddig meghatározó lesz az emberiség életében, amíg nem jön egy újabb, hasonlóan nagy kataklizma, amely megint teljesen átrendezi a térképet. Interjúnk.


A realitás győzedelmeskedik az ideológiák fölött?


Immár Oroszország belső területeit is támadhatják rakétával az ukránok, a háborúpárti politikusok örülnek, de valószínűleg éppen Ukrajna fogja megsínyleni legjobban az amerikai elnök döntését.
