Amerika listát készített Putyinnak: „Ha kiutat akar, ez az ő kiútja”

Figyelembe veszik Oroszország követeléseit is.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Figyelembe veszik Oroszország követeléseit is.


Az oroszok végképp lezárnák a konfliktust.


Macron, Merz, Tusk és Starmer közös erővel sem tudtak ráijeszteni az oroszokra.


Pénteken megbeszélést folytatott a két ország vezetője.


Moszkva egy jelentős katonai delegációt is fogadott a napokban.


A Fehér Ház szerint az amerikai és ukrán elnök telefonon egyeztetett egy gazdasági megállapodás nyomán, miközben Svájcban amerikai–kínai tárgyalások kezdődnek a vámokról.


A lengyel miniszterelnök bírálta azokat a vezetőket, akik részt vettek a Moszkvában tartott katonai díszszemlén.


Andrius Kubilius szerint az egyik gond, hogy az USA és az EU túl kevés támogatást ad Ukrajnának.


A demonstrálóknak az a céljuk, hogy megmutassák az egész világnak, miszerint Oroszország egy terrorista ország.


Putyin előtt három forgatókönyv lehet. Bendarzsevszkij Anton írása.
