Kijev szerint „sérül” az USA nemzetbiztonsága, ha nem küldenek azonnal pénzt

A republikánusok továbbra is blokkolják a Kijevnek szánt 60 milliárd dolláros finanszírozási csomagot.

Karrierdiplomata, Ukrajna külügyminisztere 2020. március 4. és 2024. szeptember 4. között. A „mindent vissza” elv képviselője, 2022. májusában közölte, nem csak a 2022-ben, hanem a 2014-ben elfoglalt területeket is vissza kell foglalni. Tavaly szeptemberben hirtelen lemondott.

A republikánusok továbbra is blokkolják a Kijevnek szánt 60 milliárd dolláros finanszírozási csomagot.


A külügyminisztérium tájékoztatása szerint videókonferencia lesz a két kormány kijelölt munkacsoportjai között.


Az ukrán elnök és külügyminisztere is próbálja félreérteni a pápa szavait.


Dmitro Kuleba szerint minden értelmes embernek meg kell értenie, amit a francia elnöknek, aki franciákat küldene meghalni Ukrajnába.


A vezérkari főnők és a védelmi miniszter lecserélése után ismét magas szinten folyamodna személycseréhez Zelenszkij.


Úgy tűnik, az ukrán külügynél is tektonikus mozgások következnek, a külügyi szóvivő 3,5 év után hagyta ott a tárcát.


„Köszönöm mindenkinek, aki a történelmi igazságosságért küzd” – reagált a hírre Dmitro Kuleba.


Dmitro Kuleba közben arról beszélt, hogy „a tartós és igazságos békét csak az kényszerítheti ki, ha Oroszországot legyőzik a csatatéren”.


Az ukrán külügyminiszter szerint Ukrajna békét akar, de nem fogja hagyni, hogy Oroszország büntetlenül gyilkolja állampolgárait.


Nyebenzja kijelentette, hogy a kijevi vezetés és nyugati szponzorai hazugságokat terjesztenek.
