Mennyire lesz együttműködő Kína az Evergrande felszámolási végzésének végrehajtásában? Ez az ügy globális tesztként fog szolgálni. Mert ebben a történetben a főszereplők, akik leginkább aggódnak az érdekeikért, nem kínai befektetők. Peking megduplázza az erőfeszítéseit, hogy ezeket az invesztorokat visszacsábítsa, miután tavaly a külföldi befektetések száma visszaesett.
Az, hogy a kínai joghatóságon kívül, Hongkongban kiadott végzést hogyan kezelik, jelezheti, hogy az ázsiai nagyhatalom valóban hajlandó-e megvédeni a külföldi befektetők érdekeit. Ami az Evergrande csoportot illeti, annak a sorsa már régóta megpecsételődött, ám nagyon erős figyelmeztetést küldhet a kínai gazdaság vezetőinek, emlékeztetve őket arra, hogy mennyire veszélyes teljes mértékben a tulajdonra támaszkodni.
Egymást követő csődök
Sok éven át az ingatlan volt a távol-keleti ország gazdaságának az egyik fő mozgatórugója. Az Evergrande volt a legsikeresebb vállalat ebben a szektorban. Most azonban az eladósodottsága miatt a Country Garden, Kína második számú ingatlantársasága és sok más fejlesztő cég is válságba került, ami egymást követő csődöket vetít előre.
Az építőipari óriások összeomlása azt mutatja, hogy az ingatlanipari vállalkozások felemelkedésének nem voltak meg a megfelelő alapjai. Egyes szakértők szerint Kínában 50 millió (!) lakás áll üresen, mert a kivitelezők nem tudják eladni azokat. Ez rávilágít az ingatlanmodell törékenységére és fenntarthatatlanságára is, amelyre az ottani gazdaság túlzott mértékben támaszkodott. A kínai gazdaság most válaszút előtt áll: továbbra is központi szerepet szán az ingatlanoknak, vagy végre megszabadul az azoktól való függőségétől? Nagymértékben ez határozza meg a jövőjét.