Kalifornia merész terve: több mint 4 milliárd köbméter vizet tárolnának a föld alatt.

Főleg az aszályos területeken ismerik fel, hogy a felszín alatti vizeket gyakorlatilag ingyenes és korlátlan vízforrásként kezeltük, holott megtanulhattuk volna, hogy nem erről van szó.

A víztartó rétegek porózus, szivacsszerű föld alatti formációk, amelyek képesek tárolni a talajvizet. Innen a víz kinyerhető a kutakon keresztül, és természetes módon táplálhatják a forrásokat vagy vizes élőhelyeket. Azokon a helyeken, ahol az éghajlatváltozás már eddig is súlyos csapást mért, sok víztartó réteg annyira kimerült, hogy a visszapótlása emberi beavatkozást igényel. Egy 2015-ös tanulmány szerint a szaúd-arábiai arab víztartó réteg és az észak-afrikai Murzuk-Dzsado-medence különösen nagy stressznek van kitéve, és alig van remény az újrafeltöltésére. De Európában és az Egyesült Államokban is lehetne példákat felhozni a víztartó rétegek gyors kimerülésére.

Az aszály sújtotta Kalifornia a vízhiány és a károk helyreállítására érdekes példát szolgáltat. Tavasszal az államban lévő hatalmas hótakaró olvadni kezdett, ami potenciális áldás a víztározók számára, de veszélyes árvizeket jelentett egyes településeknek. Márciusban az állam jóváhagyta a felszín alatti vizek aktív feltöltésére irányuló terveket, miután hónapokon keresztül váratlanul sok csapadék hullott. Az állam vízkészlet-ellenőrző testülete 2015 óta úgy alakítja ki a vízkorlátozásokat, hogy azokban a rövid időszakokban, amikor Kaliforniának van szabad vízkészlete, ösztönözze a víztartalékok fokozott feltöltését. Tehát ez a lépés nem újdonság, de az idei erőfeszítés mértéke példa nélküli.

Ez csak az egyik lehetséges módszer, kifejezetten a beszivárgásra tervezett gödröket, medencék alakítanak ki, vagy akár szivattyúval pumpálják be a vizet a vízzáró rétegbe.

A tevékenységet többféle néven jegyzik: víztartó rétegek fokozott feltöltése, vízbankolás, mesterséges talajvízfeltöltés, víztartó rétegek hasznosítása. Ezek között árnyalatnyi különbségek vannak, de mindegyikük a talajba és végül a víztartó rétegekbe beszivárgó víz mennyiségének növelését jelenti. 

Lényegében az történik, hogy az intenzív csapadékos időszakokban a többletvizet felfogják, és tartalékolják az aszályos időszakokra.

A Környezetvédelmi Ügynökség szerint a víztartó rétegek feltöltését a leggyakrabban olyan helyeken alkalmazzák, ahol eddig is magas volt és tovább növekszik a felszín alatti víz iránti kereslet. Általában ott, ahol sok ember él és intenzív a gazdasági tevékenység. 

Márpedig az utóbbi évek többsége száraz volt.

Természetesen ezt a tevékenységet szabályozza a vízjog, így az állam vízügyi tanácsa engedélyezte, hogy akár 4 milliárd köbméter vizet juttassanak el olyan helyekre, ahová az évnek ebben az időszakában normális esetben tilos lenne. Hogy mennyit sikerül előre tárolni? – arról majd az év végén tudnak számot adni.

A víztartó rétegek feltöltésének lehetőségei

Annak meghatározása, hogy mikor és hol kell alkalmazni a különböző megközelítéseket a víztartó rétegek feltöltésére, nem mindig egyértelmű. Az egyik lehetőség, hogy a víz elárasztja a parlagon hagyott földeket, ahogyan ezt a San Joaquin-völgyben tették. Ezt nevezhetjük felszíni elárasztásnak is. Másrészt a vizet külön erre a célra kialakított feltöltőmedencékbe és csatornákba is lehet irányítani. Mindkét esetben a felesleges vizet a vízelvezető talaj gyorsan elnyeli, ami elősegíti, hogy a csapadékvíz a talaj alá kerüljön.

A második módszer nagyon hasonlít az Andrásfalvy Bertalan által leírt ősi, a Kárpát-medencében is alkalmazott ártéri fokgazdálkodáshoz. 

Külön programot indítottak annak megállapítására, hogy mely területeket volna érdemes meghatározni, ahol a feltöltés működőképes lehet.  Néhány geokémiai és -fizikai tulajdonság viszonylag egyszerűen mérhető: porózus-e a kérdéses talaj? Vannak-e kavicstöltésű „paleovölgyek”, amelyek lehetővé teszik, hogy a víz gyorsan beszivárogjon az alatta lévő víztartó rétegekbe? Mindehhez pedig egy költség-haszon eszközt fejlesztenének ki a vízgazdálkodók számára.

Ott például, ahol a víztartó réteg felett vízzáró kőzet van, ezek a módszerek nem alkalmazhatók, ezeken a helyeken befecskendező kutak jelentenek közvetlen kapcsolatot a felszín alatti vízzel.

A városokban is, bár kisebb léptékben, kísérleteznek a víz megtartásával. Támogatják a városban leesett csapadékvíz megőrzésére a „zöldinfrastruktúra” kialakítását. Itt az épített környezetet a természetes hidrológia szerint próbálják alakítani. Például a növényzettel bélelt sekély csatornákba irányítják át a csapadékvizet, és az alkalmazott áteresztő burkolat segíti, hogy a víz beszivárogjon a talajba. De népszerűek a nagyobb épületeknél kialakított az esőkertek is. 

Forrás: Heatmap.news