Egyetlen ábrán a világ legnagyobb aranykitermelő országai

2023. május 08. 10:58

Több ezer éve égünk aranylázban, de az igazi őrület csak 200 esztendeje tart. Az első helyen Kína, a másodikon Oroszország áll.

2023. május 08. 10:58
null

Amióta világ a világ, az arany utáni hajsza soha nem csillapodott. Az igazi fordulópont azonban az 1840-es években következett be: egyrészt a technológia fejlődés nyitott új utakat a bányászatban, másrészt – pszichológiai ösztönzőként – ekkor tört ki az Egyesült Államokban a legendás kaliforniai aranyláz, amelynek eredményeképpen mindössze hét év alatt a Sacramento-völgybe zúduló amatőrök és profik mintegy 2 milliárd dollár értékű nemesfémet termeltek ki. Az iparosodás alapjaiban változtatta meg az aranybányászatot, ennek köszönhetően a történelem során összesen kitermelt fém több mint 85 százalékát az elmúlt 200 évben nyerték ki. 

A 19. század végéig három ország, az USA, Ausztrália és Oroszország versengett a legnagyobb aranykitermelő címért, mindez azonban egy csapásra megváltozott, amikor Dél-Afrikában felfedezték a világ egyik legnagyobb aranymezőjét, amely egyeduralkodóvá tette az országot. 1970-ben 1002 tonna aranyat termelt ki, ami abszolút rekord. Napjainkra fordult a kocka: a bányabezárások miatt Dél-Afrika a 2000-től 2022-ig terjedő időszakban 74 százalékos kitermelési csökkenést produkált, így jelenleg benne van még a top 10-ben, de a régi dicsőség alaposan megkopott. 

Az újabb fordulópont az 1980-as években következett be, amikor az arany ára emelkedni kezdett, így minden ország nagyobb fokozatra kapcsolt a kitermelésben. Kína száguldott az élen, 2007-re érte el az első helyet: aranyérmét pedig ma is féltékenyen őrzi. 

Infografika: Visual Capitalist
Infografika: Visual Capitalist

A fenti infografika 1820 és 2022 között ábrázolja a globális aranykitermelést. Tavaly a világ aranymennyiségének több mint 30 százalékát három állam, Kína, Oroszország és Ausztrália adta: ők az egyetlenek, amelyek országonként 300 tonna feletti termelésre képesek. A listán a 200-as klubot egyedül Kanada képviseli, majd az USA, Mexikó, Kazahsztán, Dél-Afrika, Peru és Üzbegisztán következik. 

Az arany mindig is az üzletek üzlete marad, a jövőben pedig még feszítettebb küzdelem várható a megszerzéséért. Ára folyamatosan nő, a múlt hónapban történelmi csúcshoz közelített, amikor elérte a 2000 dolláros árat unciánként. A bányászott arany mennyisége az idén várhatóan növekedni fog, és meghaladja a 2018-ban felállított 3300 tonnás rekordot. 

Fotó: 123RF

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Volo
2023. május 31. 17:54
Ghana például igen nagy arany kitermelő ország,de mégsincs aranya . Az ott kitermelt arany Franciaországot gazdagítja, ők rendelkeznek vele.
need-info
2023. május 18. 00:19
Ezt az elbaszott idióta grafikont!
Tatulus
2023. május 14. 14:37
A gyémánt az igazi értékmegőrző, mármint a bányászott és nem az ipari gyémánt, továbbá a műkincsek. Gáz van, ha az arany előállítható lesz más anyagokból is és olcsón.
Dr Bubo
2023. május 08. 13:19
Nekünk Arany Jánosunk van!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!