Mint süket a csengőt
Uniós adatok szerint 113 millió európai van kitéve 55 decibelt (az EU által meghatározott küszöbérték) meghaladó, hosszú távú, egész napos időszakra vonatkoztatott zajterhelésnek. Erre jön rá az a 26 millió ember, aki a vasút, a légi járművek által okozott magas zajszintnek van kitéve.
A világ persze mással van elfoglalva, ha pedig a környezeti értékekről beszélünk, akkor a klímacélok visznek mindent. Pedig a zajszennyezés nagyon is valós probléma, amivel nem csak ajánlási, de szabályozási szinten is foglalkoznia kellene a döntéshozóknak. A dolog ugyanis nem merül ki abban, hogy a forgalmas közúti területek mellett élők vagy dolgozók nem hallják a saját hangjukat sem otthonaikban vagy irodáikban.
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adatai szerint a környezeti zajnak való hosszú távú kitettség évente 12 000 idő előtti halálesetért felelős,
és Európa-szerte 48 000 új, vérellátási zavaros szívbetegséghez járul hozzá. Becslések szerint emellett 22 millió embert érint tartósan az erősen zavaró zajterhelés, és 6,5 millióan szenvednek emiatt krónikus alvászavarban.
Ez így már mindjárt más megvilágításba helyezi a problémát, ám az Unió valamiért nem akar egységesen fellépni ellene. Látszatmegoldásokra látszatjavaslatok születnek, de egy 2002-es „irányelv” kidolgozása óta semmi érdemleges nem történt az ügyben. Az EEA 2020-ban sajnálkozva állapította meg, hogy nem sikerült elérni a kitűzött zajcsökkentési célokat. Az Európai Bizottság 2030-ra a zajártalomnak kitettek arányában a 30 százalékos csökkentés elérését tűzte ki célul, de a testület már most le is mondott annak megvalósításáról. Az indoklás újra és újra ugyanaz az unalmas mondat: a városok terjeszkedése és a mobilitás iránti fokozódó igény miatt nem hogy csökkenni, de nőni fog a zajszennyezés.
Ha a csend beszélni tudna
Kidolgozott, részletes megoldási terv nem létezik. Az EU gyakorlatilag a tagállamokra bízza, mit kezdenek a bágyadt zajcsökkentési irányelvvel, azok meg többnyire nem tesznek semmit.
Vannak országok, ahol még a pontos zajtérképeket sem készítik el az EEA számára, nemhogy cselekvési tervet vagy javaslatokat csatoltak volna mellé.
Az országok kifejezés ebben az esetben még csak nem is feltétlenül igaz, mivel többnyire a városok önkormányzatainak feladata lenne az irányelvek szerint eljárni. Adatok hiányában az Ügynökség természetesen nem tud értékelhető jelentést készíteni, a zajcsökkentési projektek így a kezdet kezdetén saját csendjükbe süketülnek bele. Örömteli persze, hogy elkészült a hangzatos „Csendes területek Európában – A zajszennyezés által nem érintett környezet”, vagy a még izgalmasabb „Egyenlőtlen kitettség és az egyenlőtlen hatások: szociális kiszolgáltatottság a légszennyezéssel, a zajjal és a szélsőséges hőmérsékletekkel szemben Európában” című tanulmány, csak aztán valahogy semmi lényegi nem történik a helyzet javítása érdekében.