A zöld monetáris politika jelentheti a jövőt

A globális felmelegedés és a környezetkárosítás egyre nagyobb pusztításokat végez: jelenleg rég nem látott szárazság időszakát éljük. A politikai döntéshozók az utóbbi években egyre nagyobb teret engedtek a zöld gondolatnak, ugyanakkor ezzel sok esetben az a probléma, hogy csupán a politikai haszonszerzés céljából tették: tartalmilag nem igazán mozdultak a környezetvédelem, az okos és alternatív megoldások felé. A zöld gondolatot nem lehet ideologizálni politikai oldalak szerint: nincs szó arról, hogy jobboldali, baloldali, konzervatív, liberális vagy éppen szocialista pártoknak kellene magukévá tenniük. Egyrészt azért, mert nem egy ideológiáról beszélünk, hanem egy reális problémáról: a Föld a folyamatos szennyezések és egyéb pusztítások miatt veszélybe került, amely a zöld átmenettel – reális és ésszerű kereteket meghatározva – orvosolható oly módon, hogy ez ne csorbítsa az eddig megszokott életszínvonalat és viszonylagos jólétet. Másrészt azért nem lehet ideologizálni politikai oldalak szerint a zöld gondolatot és átmenetet, mert ennek a kérdésnek egy olyan minimumként kellene szerepelnie a nemzetközi térben, amelyért politikai oldaltól függetlenül minden szereplő hajlandó tenni, hiszen a teremtett környezet védelme egy olyan hatalmas közös érdek, amelyet nem lehet politikai termékként beárazni. Ugyanakkor a gazdaság szféráján belül a zöld átmenet nem valósítható meg a pénzügyek zöldítése nélkül. A monetáris politika területén a jegybankoknak úgy kellene ösztönzést kínálniuk a klímabarát befektetésekre , hogy a pénzintézetek érdekeltté váljanak a zöld fedezetben.

Szükséges a zöld átállás a pénzügyek területén is

A pénzügyeket környezetbarátabbá avagy zöldebbé tenni ugyanakkor egy elhúzódó feladat, amelynek oka csak részben keresendő a mostani bizonytalan és feszült globális környezetben. A fő problémát a jelenlegi pénzügyi gyakorlatok jelentik, amelyek a párizsi megállapodásban rögzített célnál kétszer nagyobb mértékű hőmérséklet-emelkedést jeleznek előre. Ebben a helyzetben szükséges lenne bevonni a jegybankokat a pénzügyek zöldítésébe, hiszen a probléma a közreműködésük és a zöld monetáris politika alapjainak megteremtése nélkül aligha kezelhető.

Az utóbbi időszakban ezen a területen történt előrelépés az NGFS életre hívásával, amelyet jegybankok alkottak meg. Ez részben azt dokumentálta, hogy rengeteg olyan monetáris politikai eszköz van a központi bankok eszköztárában, amelyeket át lehetne alakítani abba az irányba, hogy előnyben részesítse az alacsony szén-dioxid-kibocsátású eszközöket a magasabb kibocsátásúakkal szemben.

Az utóbbi időszak történéseit alapul véve mintha a központi bankok egyre inkább konstruktívan kezdenének hozzáállni ehhez a gondolathoz: a közelmúltban fogadták el hivatalosan a Bank of England zöld mandátumát, valamint létrehozták az Európai Központi Bank berkein belül a Klímaváltozási Központot. Ezek a lépések egy jó irányt jeleznek előre, ugyanakkor nagyrészt szimbolikusak voltak: egyrészt ez annak köszönhető, hogy a jegybankárok továbbra is szkeptikusak a pénzügyek zöldítésével kapcsolatban, másrészt pedig a központi bankok továbbra is egy erős politikai környezetben navigálnak.

A pénzügyek zöldítése több ponton ütközik akadályokba. A központi bankok vezetői pozitívan állnak ahhoz, hogy támogassák a megújuló energiaforrások finanszírozásának növelésére irányuló célkitűzéseket, viszont sokan nehezen képesek elfogadni azt, hogy meg kell szüntetni a fosszilis tüzelőanyag-termelőknek való hitelezést. Ez utóbbi tényező miatt magas az ellenérdekelt felek száma a zöldítésben, így valószínűleg a jegybankok a zöld átállás előmozdítása céljából monetáris politikai eszközöket fognak bevetni, hogy képesek legyenek a pénzügyi szektor relatív ösztönzőinek megváltoztatására.

Annak ellenére, hogy a zöld megközelítés támogatói mind a pénzügyi szektorban, mind a központi bankrendszerben kisebbségben vannak, egyre élesebbek azok a hangok, amelyek követelik a téma proaktív megközelítését. A zöld banki tevékenység számára összességében még sok időnek kell eltelnie, hogy láthassuk az első eredményeket, ugyanakkor a pénzügyi szektor és a jegybankok szereplőinek képesnek kell lenniük arra, hogy kezeljék a problémáikat. A zöld monetáris politikai döntéshozatal analitikus előkészítésében kulcsszerepet játszik az új INET-munkadokumentum.

A Money View, mint új megközelítés

A zöld jegybanki tevékenység proaktív fogadtatásához két tényezőre mindenképp szükség van: egyrészt szükség van egy olyan szellemi háttérre, amely megkérdőjelezi az eddigi jegybanki tevékenységet, másrészt egy olyan politikai stratégiára, amely megvalósítható és elméletileg is kellően megalapozott. A zöld átállás újragondolt menetrendje tartalmazza mindkét szükséges feltételt: egy új elméleti alapot ad a monetáris politikáról való gondolkodáshoz, valamint felvázol egy elméleti politikai stratégiát a hatékony működéshez.

Az új elméleti hátteret az ún. Money View monetáris közgazdaságtani megközelítés jelenti. Ennek az iskolának az újítása abban áll, hogy egyesíti az Amerikai Egyesült Államokban honos institucionalista közgazdaságtani iskolák tradícióit, mint Young, Lars Peter Hansen és Hyman Minsky a brit jegybanki hagyományokkal, mint Walter Bagehot, Ralph George Hawtrey, John Hicks és Charles Goodhart. Éppen ebből az ötvözetből fakadóan a Money View a banki tevékenységet úgy fogja fel, mint ami egyszerre fizetési rendszer és piacteremtő rendszer. Éppen a duális felfogás miatt lépi túl a közgazdaságtan és a pénzügy határait, ami alkalmassá teszi ezt az elméletet arra, hogy megfelelően reflektáljon azokra a jegybanki kihívásokra, amelyek a piaci alapú finanszírozás korszakában jelentkeznek.

Az elmélet a monetáris politikai szempontokat a pénz oldaláról gondolja kezelhetőnek, ami azt jelenti, hogy szakítani kell a korábbi elképzeléssel, amely szerint minden pénzügyi eszköz az értékpapíroktól és a bankbetétektől a valutáig és az aranyig tartanak, valamint a pénzhierarchia alkotóelemei és vertikális átválthatóság alá tartoznak. Ezzel azért kell szakítani, mert tartalmazza az aranyat, ami a leglikvidebb eszköz, és az értékpapírt, ami pedig a legkevésbé likvid eszköz.

A jegybanki haircut a pénzhierarchiák szerves részét képezi, ami magától értetődő, hiszen enélkül az értékpapírokat nem lehetne bankpénzekre átváltani. Ebben a hierarchiában különböző fokú a pénzes eszközök átválthatósága, ami nagyban a biztosíték napi értékelésének és fedezetének bonyolult mechanizmusának függvénye. Ez lényegében azt jelenti, hogy a biztosítékok értékelése a modern piaci alapú finanszírozási rendszerek középpontjában áll. A cél az éghajlatváltozás mérséklése. Ennek az a következménye, hogy a biztosítékok értékét direkt módon befolyásoló politikai eszközöket egy hatékony zöld jegybanki stratégia centrális elemévé kell tenni.

Jegybanki beavatkozás: rugalmasság és fegyelem

A jegybanki beavatkozásoknak pénzügyi szempontból két hatásuk lehet: vagy biztosítják a rugalmasságot, vagy fegyelmet kényszerítenek a monetáris rendszerre. Az e kettő közti különbség kifejezhető a piaci likviditás bővülésében és szűkülésében, tehát mikor a jegybank biztosítja a rugalmasságot, akkor a piaci likviditás bővül, ha fegyelmet kell biztosítani, akkor viszont szűkül a piaci likviditás. A biztosítékok politikája is összefüggésben van ezzel: ennek két fő dimenziója a haircut és az eszközök alkalmassági feltételei, amelyek a rugalmasságon és a fegyelmen keresztül válnak láthatóvá. Ezek olyan eszközök, amelyek testreszabhatók tágulás és összehúzódás előidézésére is a pénzügyi piaci feltételek és a kívánt politikai eredmények függvényében.

Ha idevesszük a zöld jegybanki célokat, akkor a biztosítékpolitikában nem döntésre van szükség: sokkal inkább rugalmasságra és fegyelemre van szükség. Rugalmasságra a zöld és alacsony szén-dioxid-kibocsátású eszközök támogatásához, de fegyelemre a barna és szén-dioxid-intenzív projektekkel kapcsolatban. Ez úgy lehetséges, hogy a biztosítékokat ugyanúgy hierarchikusan értelmezzük, mint mikor a pénzt a fizetési ígéretek hierarchiájának tekintjük. Itt a biztosítékok eltérő értékűek, amikor a szereplők teljesítik a jegybank hitelfelvétel biztosítására vonatkozó követelményeket. Az aggodalmat az jelenti, hogy miként kellene átalakítani a biztosítéki hierarchiákat, hogy előnyben részesítse a zöld eszközöket.

A Money View tehát döntően két elv köré épül: egyrészt a pénz inherens hierarchiájának fogalmára, másrészt arra a megfigyelésre, hogy a haircut döntő szerepet játszik a pénz hierarchiában való átválthatósága tekintetében. Ennek értelmében a pénzhierarchiák a repóműveletekkel lekötött biztosítéki hierarchiákon alapulnak, és ezek hivatottak biztosítani a pénz- és fizetési rendszer zavartalan működését. Ez azonban jelenti azt is, hogy nincsenek egyéb mélyrehatóbb hatások a monetáris és fizetési rendszerekre, mint azok, amelyek a mögöttes biztosítéki hierarchiában bekövetkezett változásokból erednek.

Megkülönböztető intézkedések és eszközök megcélzása

Léteznek a biztosítéki hierarchiát közvetlenül befolyásoló eszközök, mint a haircut és a jogosultsági kritériumok, amelyek centrális szerepet játszanak, és van még két egyéb elv is a Money View vonatkozásában. Az egyik annak az elve, amely szerint a megkülönböztető intézkedések előnyösebbek azokkal szemben, akik kizárják. Erre jó példa, hogy a megdöntött eszközvásárlások előnyösebbek, mint a barna eszközök negatív irányú szűrése az eszközvásárlási programokból. Így a hatékonysági foka jóval nagyobb egy folytonosság elvét követő fegyelmezési mechanizmusnak a biztosítéki hierarchia megváltoztatásában, mint egy bináris elvet követő mechanizmusnak. A folytonossághoz ugyanakkor szükség van két küszöbre, amelyek együttesen alkotnak egy teljes spektrumot a zöldtől a szürkén át a barnáig.

A másik ilyen elv az, hogy az eszközök megcélzása hasznosabb az intézmények megcélzásánál. Ennek magyarázata, hogy amennyiben a szerződő feleket célozzák meg, akkor az a szóban forgó intézmények portfóliójában szereplő alacsony szén-dioxid-kibocsátású eszközök átlagos kibocsátási szintje vagy esetleg az általuk elzálogosított biztosíték alapján történő megkülönböztetés formájában valósulhat meg. Ez mindenképpen egy durvább fegyelmi módszert eredményez, hiszen egy szerződő fél nagy részesedéssel rendelkezhet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású eszközökben, de rendelkezhet ugyanakkor jelentős mennyiségű szén-dioxid-intenzív eszközzel is, és így továbbra is részesülhet kedvezményes kamatlábban. Éppen ezek miatt kell az intézményeket célzó intézkedéseknek másodlagosnak lenniük, és csak az eszközöket célzó intézkedésekkel együtt kell figyelembe venni őket, ennek kell prioritásként szerepelnie.

A cél a megfelelő mix

Mindezek alapján kell megtalálni egy olyan politikai kombinációt, amelynek érdemi mérséklő hatása van az éghajlatváltozásra, nem jár jelentősebb negatív hatással a monetáris politika hatékonysági fokára vonatkozóan, valamint nem szűkíti a fedezeti tér szűkülését, ami potenciálisan negatív következményeket eredményezne a piaci likviditás szempontjából.

Borítókép: MTI/ Szigetváry Zsolt