Az Amerikai Egyesült Államok kormányának üvöltő tehetetlensége egyre nagyobb feszültségeket generál a társadalomban. Biden képtelen kezelni a negyven éves rekordot döntő inflációt, kétségbeesetten csapkod maga körül, és időnként elmotyogja, mennyire megérti az amerikaiak frusztráltságát. Visszafelé ugyanez már nem igaz.
Látványos a tehetetlensége a Biden-kormányzatnak a tomboló infláció közepette. Az elnök és a kabinet tagjai egyetlen épkézláb ötlettel sem tudnak előállni, mindannyian a Fed kamatdöntésétől várják a javulást. Utóbbira szerda este került sor, amikor a helyzet súlyosságára való tekintettel a jegybank a várt 50 helyett 75 bázispontos kamatemelésről döntött, hogy reagálni tudjon az 1981 óta nem látott mértékű inflációra. Az agresszív lépés jól jöhet a részvénypiacnak, de nem nyújt azonnali megoldást a lassan mindennapi megélhetési gondokkal küszködő családoknak, köztük azoknak, akik kezdik a fizetésük tetemes részét arra fordítani, hogy munkába járhassanak.
Egészen abszurd, ahogyan Biden és kormánya struccpolitikát folytatva figyelmen kívül hagyott minden olyan ordító jelet, ami a mostani helyzethez vezetett. Mialatt a gazdasági mutatók negatívba váltottak, Biden legnagyobb gondja az Oroszország elleni háború volt, annak minden egyes szegmensével. Nincs ország a világon, amely annyira habzó szájjal követelte volna a lehető legszélesebb körű szankciók bevezetését, mint az USA, figyelmen kívül hagyva azokat a józanabb hangokat, amelyek azok várható kontraproduktivitásra hívták fel a figyelmet.
Mint mindenütt, az infláció az USA-ban is éppen azokat nyomorítja meg a legjobban, akik alapból a mindennapi megélhetést próbálják biztosítani maguknak. A közelgő recesszió orkánja kártyavárként fogja elfújni az amerikai nemzeti büszkeséget és a sokat emlegetett álmot.
A jelenlegi infláció azért is érinti különösen érzékenyen az USA-t, mert éppen csak kikecmergett az előző, COVID-okozta gödörből. Biden sokmilliárdos csomagjai meghozták a várt hatást, az amerikai gazdaság kilőtt a mirelit állapotból, a GDP pedig hónapról hónapra emelkedett, csakhogy egyrészt túlfűtötte a gazdaságot, másrészt a globális változásokhoz igazodva az árak nem sokkal ezután lassan, de megállíthatatlanul követni kezdték a növekedést. Ez volt az a pillanat, ami láthatóan összezavarta a Biden-adminisztrációt, és elkezdtek elszakadni a realitástól. Jerome Powell, a Fed elnöke és Janet Yellen pénzügyminiszter szinkronban nyugtattak meg mindenkit afelől, hogy az inflációs mutató csupán átmenetileg emelkedik, aztán minden vissza fog térni a rendes kerékvágásba. Janet Yellent legkésőbb akkor kellett volna azonnali hatállyal kirúgni az állásából, amikor egy szenátusi meghallgatáson néhány hete bevallotta, hogy óriásit tévedett, mentségéül pedig azt hozta fel, hogy nem kalkulált előre sem az orosz-ukrán háborúval, sem az ellátási láncok bedőlésével. Megmosolyogtató lenne ekkora naivitás (ostobaság), de ez az ember tényleg annak az Amerikai Egyesült Államoknak a pénzügyminisztere, amely világvezető gazdasági és politikai nagyhatalomként definiálja önmagát.
Vajon tisztult-e a látása a Fednek és a miniszter asszonynak, vagy továbbra is vakon, de bizakodva néznek a jövőbe? Mert úgy tűnik, az amerikaiak nem. A The Wall Street Journal közvéleménykutatásában a válaszadók 83 százaléka minősítette rossznak a gazdaságot, több mint egyharmaduk, 35 százalékuk pedig úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem elégedett anyagi helyzetével. Hogy az elnöki stáb mennyire egy párhuzamos valóságban dolgozik, annak ékes példája volt a Fehér Ház szóvivőjének minapi, rendkívül kínos produkciója, ahol szemrebbenés nélkül közölte az újságírókkal, hogy az USA gazdasága jobb helyzetben van, mint valaha. A Fox News újságírója gúnyosan tette helyre Karine Jean-Pierre-t, aki megszeppenve kezdte el fújni a betanult szöveget, amit főnöke is vég nélkül mantráz: „Az elnök megérti az amerikaiak frusztráltságát, és elsődleges célja az infláció megfékezése”. Ami azt illeti, nagyjából ez az az üres lózung, amiben ki is merül Biden kommunikációja. Az elnök érezhetően kínlódik és szenved saját tehetetlenségétől, kompenzálásképpen ezért eddigi eredményeit emlegeti, többek között a járványt követő újjáépítést vagy az egyébként teljes káoszba fulladó ingyenpénz osztást, amivel amúgy szépen belerúgott a munkaerőpiacba.
Ami a terveket illeti a jelenlegi káosz leküzdésére, ott már megáll a tudomány. Biden gyakorlatilag a jegybankra hagyja, hogy megfékezze az inflációt, ami önmagában nem lenne ördögtől való ötlet, de éppen abban a Fedben bízik ennyire, amelyik bevallottan nem látta előre az infláció elszabadulását, és végig azt hajtogatta, hogy átmeneti jelenségről van szó. Saját ötleteit tekintve sem áll valami fényesen. Nem lehet nem kétségbeesett és rizikós lépésként értelmezni például, hogy visszavonná a kínai termékekre Trump által kiszabott vámokat, vagy hogy emelt hangon felszólítja az amerikai olajfinomítókat a termelésük megkétszerezésére, miközben asztalt döngetve követel újabb és újabb energiaszankciókat Oroszország ellen. Ez azonban édeskevés lesz ahhoz, hogy a nép újra tapsolni kezdjen: senkit nem érdekel már a közelmúlt átmeneti csillogása, amikor ennyire sötét a jövő.
A folyamat akkor is nagyon fájdalmas lesz, ha most azonnal meg tudnák fordítani. De nem tudják. Még csak a csöveket szerelik a tűzcsapra.
Biden igencsak időszűkében van. Közelednek a félidős kongresszusi választások, amelynek eredménye egyértelmű ítéletnek számít a mindenkori elnök addigi munkájáról. Az infláció súlyosbodása és Joe Biden tehetetlensége borítékolhatóan nagyon súlyos helyzet elé állítja majd a demokratákat. Az elnök és csapata azzal, hogy rózsaszín cukormázzal próbálják bevonni a messziről bűzlő problémakupacokat, olyan magas labdát ad a republikánusoknak, amit még a legtapasztalatlanabbja is erőfeszítés nélkül csap le. Ráadásul amikor azzal érvel, hogy a republikánusoknak nincs életképes terve az infláció kezelésére, könnyedén felelhetik azt: „de nem is mi ülünk a Fehér Házban”.
A robbanva kibontakozó válságnak minden bizonnyal lesznek politikai következményei.
Az amerikai társadalom alaptulajdonsága, hogy hisznek a kormányzat elhárító szerepének sikerességében.
Az üzemanyagválságért zömében Bident hibáztatják, és ebben cseppet sem elhanyagolható tény az elnök Ukrajna melletti, vagy inkább Oroszország elleni politikája: annak, hogy a nyugati országokat minden erejével beletuszkolta az energiahordozókkal kapcsolatos szankciók meghozatalába, kiszorítva az orosz energiát a világpiacról, jókora részt vállalt a most tomboló válság előidézéséből. Ahogyan a The Wall Street Journal fogalmazott: a félidős szavazáson a választók a fogyasztási árak ellen fognak voksolni. Az pedig nyilván még a legfanatikusabb demokratának is torkán akad, amikor a pénzügyminiszter és a FED főnöke széttárja a kezét, mondván: ők nem gondolták volna, hogy ilyesmi előfordulhat. Mert ha nem látták előre, akkor mégis hogyan akarnak valamit tenni ellene?
Bár az elnökválasztás csak két év múlva lesz, Bidennek csodát kellene tennie ahhoz, hogy megoldja a jelenlegi helyzetet, és ne hurcolja magával a nyomasztó tehetetlenséget. Demokrata elnök bukott már bele az inflációba és az üzemanyagárakba. Jimmy Carter republikánus elnököt váltott, majd egyetlen ciklus után egy újabb republikánusnak adta át az ovális iroda kulcsait. Az utókor a modernkori USA történelmének legrosszabb elnökeként tartja számon, de sokak szerint Biden máris megütötte a királyt.
Az elnök mindenesetre a napokban jelentette be, hogy 2024-ben újra csatába száll a Fehér Házért. Tökéletes időzítés, lenyűgözően reális esélyek.
Trump sok cukorral kéri a kávét.
Nyitókép: MTI/EPA/Sipa USA pool/Oliver Contreras
PestiSrácok, Magyar Péter, a jobboldali média jövője és a Tisza első hónapjai. Huth Gergely szerint a jelenlegi közéleti légkör a Kádár-rendszer utolsó éveit idézi.
A főváros szerepének újragondolásáról, a NER gazdasági logikájáról, a Fidesz belső működésének átalakulásáról és a centralizáció következményeiről beszélt lapunknak Szatmáry Kristóf, a párt új budapesti elnöke.
Több ezres tüntetések, politikai konteók, személyes támadások és egy civil mozgalom, amely néhány hét alatt országos figyelmet kapott.
Nem is a miniszterelnöki mondat ad igazán okot aggodalomra, hanem azok hallgatása, akik számtalan alkalommal kiáltották világgá, hogy megszűnt a sajtószabadság.
Egyszerre igaz két dolog: az, hogy ami eddig volt, nem volt jó úgy – és az, hogy érdemes lett volna nem a falnak csapódás módszerével átalakítani. Kohán Mátyás írása.
Andrius Kubilius védelemért és űrpolitikáért felelős uniós biztos szerint Oroszország továbbra is nagy mennyiségben képes fegyvereket és drónokat előállítani, ezért Európának fel kell készülnie saját védelmi képességeinek megerősítésére.
Az Egri Főegyházmegye a hatályos előírásokat maradéktalanul betartva továbbítja a vizsgálat anyagát az Apostoli Szentszéknek.
A Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója szerint a jelenlegi kormányzaton ugyanazt a kizárólagos, az ellenfél megsemmisítésére és lejáratására törekvő elképzelést lehet egyre inkább észrevenni, amivel szemben 16 éven keresztül ő is felemelte a szavát.
