A tények nem a válságra, éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus valaha volt legnagyobb erejére mutatnak rá.
Mind földrajzi kiterjedésére, mind a térnyerésére azokon a területeken (például a szabadidő vagy a közösségi média), ahol teljesen új piacokat teremtett és olyan dolgok árusít, amelyek történelmileg soha nem voltak a tranzakciók tárgyai.
Ma, földrajzilag a kapitalizmus domináns (vagy akár egyetlen) termelési mód szerte a világon. Akár Svédországban, ahol a magánszektor a munkaerő több mint 70%-át, az Egyesült Államokban, ahol a munkaerő 85%-át, vagy Kínában, ahol a (kapitalista szerveződésű) magánszektor állítja elő a hozzáadott érték 80%-át. Nyilvánvalóan nem ez volt a helyzet a kelet-európai és oroszországi kommunizmus bukása előtt, és még azelőtt sem, hogy Kína belekezdett volna abba, amit ők eufemisztikusan „átalakulásnak” neveznek. Valóságban a szocializmust lecserélte a kapitalista termelési mód.
Emellett, a globalizációnak és a technológiai forradalmaknak köszönhetően számos új, eddig nem létező piac jött létre.
Hatalmas a piaca a személyes adatoknak, a saját autók és lakások bérleti piacának (Uber, Lyft, Airbnb, amely egyik sem a saját tőkéjét használja), önálló vállalkozók lakhatási piaca (amely a WeWork előtt nem létezett) és számos más piac, mint például az idősek, gyermekek vagy házi kedvencek gondozásának piaca, a főzés és az élelmiszer kiszállítás piaca, vagy a bevásárlói piac, stb.
Ezeknek az új piacoknak a társadalmi jelentősége abban rejlik, hogy új tőkét hoznak létre. Azáltal, hogy olyan dolgokat áraznak be, amelyek korábban nem voltak értékelve, puszta javakat (használati értéket) átalakítanak árukká (csereértékekké).
Ez a kapitalista terjeszkedés alapvetően nem különbözik a 18. és 19. századi európai kapitalizmus expanziójától, amelyről Adam Smith és Karl Marx is beszélt.
Ha új piacok jönnek létre, az azokon felbukkanó az áruknak vagy tevékenységeknek is volt árnyék-értéke, amit addig a piac nem árazott be. Ez nem azt jelenti, hogy most már mindannyian azonnal elrohannánk otthonunkat kiadni, vagy taxisként vezetni az autónkat, de azt jelenti, hogy tudatában vagyunk annak az anyagi veszteségnek, ha mindezt nem tesszük. Sokunk számára, ha az ár megfelelő (akár a körülményeink megváltozása, akár a relatív áremelkedés miatt), akkor csatlakozunk az új piacokhoz, és ezzel erősítjük azt.
Ezek az új piacok széttöredezettek abban az értelemben, hogy ritkán adnak hosszan tartó, egész napos munkát. Így inkább rövid távú, eseti, alkalmi gazdaságot jelent. Egy gigagazdaságban egyszerre vagyunk szolgáltatók (délután pizzát is szállíthatunk), és emellett számos, korábban nem pénzben kifejezett szolgáltatás vásárlói (takarítás, főzés, ápolás). Ez lehetővé teszi az egyének számára, hogy minden igényüket kielégítsék a piacon, hosszabb távon pedig olyan nagy kérdéseket vet fel, mint a család hasznossága és túlélése.
De ha a kapitalizmus ennyire elterjedt minden irányba, akkor miért beszélünk annak válságáról?