Furcsa, szinte megmagyarázhatatlan folyamatok zajlanak a világban, a globális leállásból való visszakapaszkodás folyamatáról annyiféle magyarázatot hallunk manapság, hogy lassan jogosan vonhatjuk kétségbe a közgazdász szakma hitelességét. Ahány közgazdász, lassan annyi magyarázat az inflációra, meg mindenre, annak tartamára, az innen való kilábalásra. Persze érthető, mert nincs analógia, nincs mihez nyúlni. Mindenesetre, amelyik szakértő most betalál, azt pár év múlva százezrekért fogják előadásokra hívni.
Persze vannak komoly gondolkodók is az infláció témájában, érdemes őket meghallgatni, de annyi változó van a jelen helyzetben, hogy nehéz közöttük igazságot tenni. Azt már számtalanszor hallottuk, hogy az infláció az csak tüneti állapot, amilyen gyorsan jött ugyanolyan gyorsan majd el is megy. Persze ahogy telik az idő, a közgazdászok is egyre borúlátóbbak, lássunk kettőt a pesszimisták közül!
Larry Summers volt pénzügyminiszter és Obama egykori tanácsadója (1999-2001), aki többször bírálta a laza jegybanki politikát, és határozottan kongatta a vészharangot a jelenlegi infláció felfelé ívelő kockázatai miatt, arra figyelmeztet, hogy már a globális pénzügyi piacok is a következő néhány évre lassú növekedést és alacsony reálkamatokat áraztak be.
Ennek okaként a fiskális ösztönzők óriási mértékét (ami akár 10-szerese a 2008-as válság ösztönzőihez képest), a rendkívüli monetáris politikát jelölte meg, és úgy tűnik,
A szekuláris stagnálás alatt olyan időszakot ért, amikor kismértékű vagy egyáltalán nincs gazdasági növekedés, míg a „japánosodás” alatt a hosszú távú stagnálás és a defláció kombinálódását, amelyet jellemzően olyan tünetek kísérnek, mint a magas munkanélküliség, a nullához közeli reálkamatok, gyenge gazdasági aktivitás, és a jegybanki ösztönzés, beleértve a mennyiségi lazítást is.
Summers egyik interjújában elítéli azt a központi banki tevékenységet, mikor a politikai döntéshozók a perifériás politikai célkitűzések (például éghajlatváltozás) szolgálatában kiterjesztik a könnyű pénzkezelési politikát, miközben szem elől tévesztik az infláció megfékezésének szükségét. Summers szerint a jegybankárok ma túlzottan baloldaliak és épp csak az inflációval nem foglalkoznak.
Figyelmeztet is, hogy ez azzal fenyeget, hogy visszatérünk ahhoz a pszichikai állapothoz, amely az 1960-as és 1970-es években uralkodott, ami később hozzájárult a túlzott inflációhoz.
Summers egyébként a Világbank vezető közgazdászaként is dolgozott, és a Harvard emeritus professzora volt, néhány évvel a pénzügyi válság után arra a diagnózisra jutott, miszerint az iparosodott világ 21. századi gazdasági problémái a megtakarítások abszorpcióján keresztül fogalmazhatóak meg. Szerinte ez a jelenség ma túlzott megtakarításokat és alulbefektetést jelent, valamint nagyon alacsony reálkamatokat, gazdasági lomhaságot, magas tőkeáttételt és megemelkedett eszközárakat, valamint „megnövekedett pénzügyi válságra való hajlamot” von maga után. Azt is megfogalmazta, hogy a könnyű pénzkezelési politikák növelik az eszközbuborékok és a téves tőkeelosztás kockázatát.
David P. Goldman, a Macrostrategy LLC elnöke még borúlátóbban fogalmaz, szerinte a történelem legnagyobb amerikai fogyasztói ösztönzési csomagja, lényegében az eddigi legnagyobb társadalmi-gazdasági kísérlet, évi 5 százalékot meghaladó tartós inflációt eredményez majd.
Szerinte egy idő után az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma képtelen lesz évente a GDP 10 százalékának megfelelő mennyiségű hitelt felvenni, legalábbis nem negatív reálkamatok mellett. Mindaddig, amíg a befektetők hajlandóak fizetni az államkincstárnak, hogy ott tartsák a pénzüket, az Egyesült Államok kormánya tetszőlegesen nagy hiányt tarthat fenn. Eddig úgy tűnt, hogy Amerikának ez egy kiváló állapot, mindig kap olcsó forrást, hiszen dominálja a nemzetközi pénzügyi és fizetési rendszereket, illetve kibocsátja a dollárt, mint nemzetközi tartalékvalutát. De ennek az aranykornak most vége lehet.
Ugyanis az USA hitelezői a végtelenségig nem fogják eltűrni a negatív hozamokat az egyre növekvő amerikai adóssághegyre nézve.
Amerika helyzetének leírását azzal kezdi, hogy a COVID-19 világjárvány kezdete óta a szövetségi kormány 5800 milliárd dollárnyi vásárlóerőt öntött az Egyesült Államok gazdaságába. Ez a GDP fogyasztási komponensének körülbelül kétötöde.
Ez a fogyasztói kiadások robbanását okozta, de egyben az elmúlt negyven év legmagasabb inflációját is, valamint a kulcsfontosságú áruk krónikus hiányát, az ellátási lánc megszakadásait és a kereskedelmi hiány emelkedését.
A gigantikus élénkítés ellenére a gazdaság lassul, és az ilyen rendkívüli körülmények között a szokásos előrejelzési eszközök is megbízhatatlanok.
Felteszi a kérdést, hogy a gazdasági ösztönzés magas – esetleg nagyon magas – infláció melletti folyamatos gazdasági növekedést eredményez-e, vagy pedig stagflációhoz, vagyis az infláció okozta termelés- és fogyasztáscsökkentéshez vezet.
A bizonytalanságot szerinte az is okozza, hogy a standard modellek szerint a GDP rövid távú mozgását a fogyasztói megtakarítás és költés határozza meg. A fogyasztók viszont a jelenlegi helyzetben nem tudják eldönteni, hogy takarékoskodjanak vagy költsenek. Az elmúlt két évben a megtakarítási ráta rendkívüli instabilitására hatvan éve nem volt példa.
Bemutat egy vállalkozók körében végzett felmérést, miszerint rég nem volt ilyen nehéz munkavállalókat találni, miközben a járvány lecsengése után nem állt helyre a foglalkoztatottság szintje. A Makronóm rengeteg cikkben számolt már be arról, hogy a Biden-féle ingyenpénz is egy olyan társadalmi kísérlet volt, amely hatására megváltozott az emberek munkához való viszonya. Trenddé vált, hogy mindenki kevesebbet akar dolgozni, mindenki több fizetésért, de ráadásul lehetőleg otthonról.
A szakértő leírja azt is, hogy az 1970-es évek olajsokkja óta az amerikai háztartások és vállalkozások nem néztek szembe ilyen fokú bizonytalansággal. A FED nullás szinten határozta meg az egynapos kamatlábat, ami rövidtávon, a jelenlegi inflációnál 5-6 százalékos negatív reálkamatot jelent. A negatív reálkamatlábakkal szeretnék a befektetéseket átterelni a megtakarításokból a kockázati eszközökbe, beleértve a részvényeket és a lakásokat is. Ez meg is történt, az Egyesült Államokban a lakásárak 20 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy évben, a lakbérek pedig 7 és 15 százalék között.
Goldman szerint nagyon rövidtávon az infláció arra készteti a fogyasztókat, hogy gyorsabban költsék el pénzt annak érdekében, hogy ma, alacsonyabb áron vásárolhassanak árukat, mint amennyit holnap kellene fizetniük érte. A reálbérek azonban csökkennek Amerikában (1,9 százalékkal éves szinten), és az infláció általában arra is készteti a fogyasztókat, hogy növeljék megtakarításaikat, hogy kompenzálják az elvesztett vagyont.
A vállalkozások viszont nem tudják elég gyorsan emelni az árakat ahhoz, hogy lépést tartsanak a növekvő inputköltségekkel. Ez a jelenség, nem minden esetben, de gyakran előszele volt a recessziónak. 1973, 1979, 2000 és 2008: mindegyik recesszió előtt igaz volt, hogy a cégek részéről növekszik az olló a megkapott és a kifizetett árak között.
Ez azonban arra utal, hogy a vállalati haszonkulcsok nyomás alatt vannak. Egyes esetekben viszont, beleértve az amerikai autóipart is, a gyártók jelentősen meg tudták növelni a haszonkulcsot, mivel az autók szűkös kínálata lehetővé tette a kereskedők számára, hogy felszámolják a kedvezményeket. Szerinte összességében a jelenlegi infláció valószínűleg korlátozza a termelést.
Felhívja a figyelmet arra is, hogy a hatalmas keresleti élénkítésre válaszul, megugrott a Kínából érkező amerikai import.
Az USA 2021 szeptemberében több mint 50 milliárd dollár értékben importált árut Kínából, ami éves szinten 600 milliárd dollár. Ez Amerika teljes feldolgozóipari teljesítményének közel 30 százaléka. És mindez 31 százalékos növekedést jelent a 2018. januári szinthez képest, amikor Trump elnök először vetett ki vámot a kínai importra.
Mivel az amerikai ellátási láncok nem tudták kielégíteni az élénkítés okozta keresletnövekedést, ezért az amerikai fogyasztók többet vásároltak Kínától. Ez egyben az amerikai gyártásba való krónikus alulbefektetést is jelenti.
Veszélyként emlegeti azt is, hogy Kína továbbra is exportálhat az Egyesült Államokba, és továbbra is kölcsönözheti az Egyesült Államoknak azt a pénzt, amivel ki tudja fizetni a megvásárolt árut. De meddig?
Kína ellátási láncai is nyomás alatt vannak, és a növekvő nyersanyagárak, valamint az energiaárak nekik is korlátozzák a termelési képességüket. A kínai feldolgozott importtermékek árai pedig emelkednek, ami nagyobb inflációt vetít előre az Egyesült Államokban.
Összegezve: azzal, hogy mesterségesen leállította gazdaságát, majd mesterségesen sosem látott mértékű pénzzel tüzelte fel, elérte, hogy teljesen felboruljanak az egyensúlyok a gazdaságban. Néhány évvel ezelőtt alig voltak elemzők, akik a legrosszabb gazdasági forgatókönyveket valószínűsítették. Ma viszont kiszámíthatatlan folyamatok és mozgások indultak el. Mint említettük, ennek példája a megtakarítási változó kiszámíthatatlanná válása.
Az óriási amerikai társadalmi kísérletnek mindenképpen hatása, hogy az infláció elszabadulhat, a dolgozók otthon maradhatnak, a cégek szenvedhetnek, miközben a kínai import növekedhet. A reálbérek és a gazdasági kibocsátás pedig gyengélkedhet. Nem éppen a legjobbika az elképzelhető világoknak.
(Címlap: shutterstock.com)
Kisebb politikai botrányhoz vezetett az egyik kereskedelmi bank előrejelzése, amely alapján a befektetők a Tisza Párt választási győzelmét várják, s e szerint árazza be Magyarországot a piac.
Grönland hatalmas ritkaföldfémkészletei elvben enyhíthetnék Európa – így Magyarország – nyersanyagfüggését, ám a kitermelés legkorábban 2035 körül indulhat érdemben. Ez azt jelenti, hogy az EU akkumulátoripara a következő évtizedben továbbra is szinte teljesen Kínára kell támaszkodjon.
A Digitális Polgári Körök első országos találkozója megmutatta, milyen erő rejlik közösségükben, erre építkeznek szombaton és a jövőben is – hangsúlyozták a szervezők.
„2010 óta Magyarország gazdasága az egyik legnagyobb felzárkózási pályát futotta be egész Európában” – szögezte le Sebestyén Géza.
„Ez az ellenzék politikai támadása a KSH ellen” – mutatott rá Szalai Piroska.
„Búzatáblák helyett rakéták, ez a terv lényege” – jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője annak kapcsán, hogy a Tisza-féle Néppárt beállt Von der Leyen költségvetési tervei mögé.
Tömegével érkeztek a támogató kommentek a fősodratú orgánum oldalára és a közösségi médiában megosztott szemléjére is.
De ha hibást keresünk, ismerjük el az eredményeket is. Legyünk igazságosak.
