Indiai gazdaság: vízválság a cukorfölény árnyékában

Az állam, 155 cukorgyárával, India második legnagyobb feldolgozóiparának is otthont ad. A cukor a helyi gazdaság gerince, de annak növekvő környezeti hatásait figyelmen kívül hagyják, ami katasztrofális következményekkel járhat. Ezek pedig a körzetben élő falusiakat sújtják elsősorban, és ők az elszenvedői a súlyos vízhiánynak is. 

„Édes” India

A cukorgyárak és lepárlók uralta szektor Indiában a 17 legszennyezőbb iparág egyike, mivel a gyártás során keletkező szennyvizet a Ganga folyóba engedik. A cellulóz/papírgyártás és a vegyipar után a cukoripar a harmadik helyen áll a keletkező szennyvíz mennyiségét tekintve. A gyártás teljes folyamata alatt hatalmas mennyiségű vízre van szükség, a cukornád előállításától kezdve egészen a malmokból származó szennyvíz nem szakszerű kezeléséig. 

Ez a folyamat hatással van a felszín alatti vizek szintjére, az emberi egészségre, a megélhetésre és a helyi víztestek ökológiájára. Uttar Pradesh-ben a legnagyobb 56 cukorgyár termeli az állam összes szennyvízének mintegy 32 százalékát. Ez napi 85,7 millió liter szennyezett vizet jelent, ami a folyóvíz hálózatba kerül. 2014 óta 23 bírósági eljárás indult a cukorgyárak ellen az államban, környezetkárosítás miatt. Ez egy precedens értékű pernek köszönhető, amelyben a Simbhaoli cukormalom, amelynek napi 1000 millió tonna a termelési kapacitása, 50 millió indiai rúpia, azaz 670 ezer dollár, nagyságú büntetést kapott 2014-ben, a Gangesz folyó szennyezéséért. 

Van ennél veszélyesebb, de így is sokat árthat

A cukorgyártásból származó hulladék többnyire szerves eredetű, kis mennyiségű szervetlen anyagot tartalmaz. A gyártás során keletkező káros anyagok közé tartozik a szennyvíz, a préselés utáni anyagmaradványok, a szűrőiszap és a melasz. Indiában az 1986-os környezetvédelmi törvény előírja, hogy minden iparágnak tisztítania kell a szennyvizet, mielőtt a természetbe engedi. A megfelelő technológiával felszerelt szennyvíztisztító telepnek (ETP) képesnek kell lennie vegyszerekkel megoldani ezt a feladatot.

Bár a cukoripar által kibocsátott víz nem annyira mérgező, mint más vegyianyag-igényes vállalatok, mint például a gyógyszergyárak szennyvize, de potenciálisan szennyezheti a víztesteket azáltal, hogy befolyásolja a patakok és a felszín alatti vizek ökoszisztémáját. 

A helyi élővilág és a lakosok szenvedik meg a szennyezést

Az egyik módja annak, ahogy az ipari szennyvíz károsíthatja az egészséges tavakat és patakokat, ha megnöveli a vízben található szerves anyagok mennyiségét. Ezeket aztán baktériumok és más mikroorganizmusok bontják le egy olyan folyamat során, amely rendkívül sok oxigént igényel. Így lassan elfojtja a víztestet azáltal, hogy csökkenti a természetes oxigén szintjét. A tudósok ezt a jelenséget a biológiai oxigénigény (BOD) vagy az oxigénmennyiség alapján mérik, azaz vizsgálják, hogy a baktériumoknak mennyi oxigénre van szükségük a szennyezett vízben jelenlévő szerves anyagok lebontásához. India környezetvédelmi szabályainak értelmében, természetes édesvízbe történő ártalmatlanítás esetén a BOD-nak 30 milligramm/liter (mg/l) koncentráció alatt, míg a közvetlenül a talajra kiengedett víznek 100 mg/l koncentráció alatt kell lennie. 

A Központi Szennyezés-ellenőrzési Testület szerint az átlagos kezeletlen szennyvíz BOD-értéke, ami egy cukormalomból kerül ki a természetbe, körülbelül 1000-1500 mg/l. Ez, amennyiben nem áramlik valamilyen folyóvízben, hanem csak pang, akkor rövid időn belül fekete lesz és büdös. Amennyiben áramló vízbe kerül a szennyvíz, akkor az ott élő mikroorganizmusoknak több oxigénre lesz szükségük a szennyező anyagok lebontásához, így viszont csak kevés oxigén marad a többi élőlény számára az adott környezetben. 

Ha pedig közvetlenül a talajra kerül a kezeletlen szennyvíz, akkor a benne lévő bomló szerves anyagok eltömíthetik a természetesen porózus talajfelszínt, és jelentősen szennyezhetik a hulladékrétegen keresztül, a víztartó rétegekbe szivárgó csapadékot. Ez pedig rendkívül káros módon befolyásolja a talajvíz minőségét, illetve azok egészségét, akik a területen található kutakból nyerik az ivóvizet. 

Mérgező víz

A Muzaffarnagar kerületben található Sheikhpura faluban a helyiek elmondása szerint, a megfelelő higiéniás szolgáltatások hiányában, a Triveni cukormalom hulladékát elvezető szennyvízárkok a házak előtt futnak, melyeket át kell ugrani ahhoz, hogy az épületbe be lehessen jutni. A cukorgyárból származó hamu bevonja a házak padlóját, és a szabadban lehetetlen ruhákat szárítani, ugyanis azok elszürkülnek és füstszagúak lesznek. 

Ez a malom 1933-ban kezdte meg működését, és a tevékenység bővülésével, a falubeliek szerint, egyre nőttek a káros környezeti hatásai. A kutakból sörnek látszó, sárga folyadékként bukkan elő a talajvíz, pedig ezen a környéken nagyon sokan nem tudják megfizetni a drága palackozott vizet. A kormány ugyan néhány éve épített a településen egy víztisztító telepet, de az időközben elromlott, és azóta sem gondoskodtak a hiba elhárításáról. 

A Third Pole laboratóriumi vizsgálatoknak vetette alá a helyi ivóvizet, melyben olyan koliform baktériumokat találtak, amelyek kórokozók jelenlétére utalnak, illetve magas volt a víz szervetlen só, például kalcium, magnézium, nátrium, nitrát, tartalma is. A vizsgálat során mért 1190 mg/l mennyiséghez képest az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szabványai szerint az összes oldott szilárd anyagnak (TDS) 300 mg/l alatti szintje az elfogadható, viszont a 900 mg/l feletti szint kifejezetten rossz minőségű vizet jelent. 

A magas TDS tartalmú víz tartós fogyasztása növeli a krónikus betegségeket, máj- és vesekárosodást okoz, valamint gyengíti az immunrendszert. Az elemzett víz 0,02 mg/l ólmot is tartalmazott, amely károsíthatja az idegrendszert, a gyomor- és bél traktust, sőt viselkedési és tanulási nehézségekhez is vezethet. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a magas ólomszintért is a cukorgyár lenne a felelős. 

Az egyik háztartásba a vizet egy kéziszivattyú biztosítja, mely 10-12 méter mélyről szívja fel a talajvizet, míg a szomszéd egészen 33,5 méter mélyre fúratott, bízva abban, hogy így zavaros, csípős szagú víz helyett tisztához juthat. De sajnos nem lett igaza, a mélyebb kútból származó víz sem marad tartósan tiszta, ha megnyitják a csapot. 

A Third Pole vizsgálata szerint a mélyebb kútból származó víz valamivel jobb minőségű, 760-as TDS szintet mutat, mely a WHO értékelése szerint elfogadható. Azonban ebben a mintában klórpirifosz formájában peszticid maradványokat találtak. Depinder Kapur, a Trust India WASH vezető fejlesztési szakértője a jelentéssel kapcsolatban elmondta, hogy általában a peszticid maradványok genetikai mutációt okozhatnak, felborítják a szervezet hormonális egyensúlyát, ami akár visszafordíthatatlan károsodásokhoz is vezethet, bár ezeket nem konkretizálta. 

Cukorgyártás: a vörös iparág

A kéziszivattyúkból származó „színes” víz problémája valószínűleg az ólom és vasszennyeződésnek tudható be Vivek Roy szerint, aki az Uttar Pradesh Szennyezés Ellenőrző Testület (UPPCB) regionális képviselője. 

Ankit Singh, az UPPCB Muzaffarnagar kerületi részlegének regionális tisztviselője viszont azt állítja, hogy minden iparágat havonta egyszer, a vörös kategóriába tartozó iparágakat pedig – ide tartozik a cukorgyártás – havonta több alkalommal is ellenőriznek. India az ipari klasztereket a környezeti hatásuk alapján színkódokkal látja el, és ezek jelennek meg a törvényekben és a szabályozásokban is. 60-as és annál magasabb szennyezési index-szel rendelkező szektorok kerülnek a vörös kategóriába. 

Singh hozzátette, hogy minden iparág és annak szennyvíz elvezetése egy központi felügyeleti rendszerhez van csatlakoztatva, ami folyamatosan küld adatokat a kibocsátásról az Állami Szennyezés-ellenőrző Testületnek (SPCB) és a Központi Szennyezés-ellenőrző Testületnek (CPCB). Ha pedig ezen szervek bármelyike azt tapasztalja, hogy valahol az adatok meghaladják a határértéket, akkor komoly lépéseket tesznek, melyről az iparágat is értesítik. 

Öt paramétert vizsgálnak minden iparág esetében. Ezek a BOD, azaz a biológiai oxigénigény, a TDS, ami az összes oldott szilárd anyag, a PH érték, a COD, vagyis a kémiai oxigénigény és a TSS, ami az összes szuszpendált szilárd anyagot jelenti. Más szennyező anyagokat, mint például nehézfémeket vagy egyéb vegyi anyagokat, csak olyan esetekben vizsgálnak, amikor konkrét panasz érkezik hozzájuk. 

Himanshu Thakker, vízügyi szakértő és környezetvédelmi aktivista a South Asia Netwoerk on Dams, Rivers and People (SANDRP) civil szervezetnél, úgy gondolja, hogy a két testület hitelessége megkérdőjelezhető, és mivel nem tárják a nyilvánosság elé az adataikat, nehéz megbízhatónak érezni az eredményeiket. 
 

Könnyű kijátszani a szabályokat

Iszlámábád – melyet kis csatornák és kanálisok hálóznak be, és így inkább tűnik szigetnek, mint tengerparti településnek – a triveni cukorgyár szennyvíztisztító telepének közelében helyezkedik el. Hosszan sorakoznak a lakóházak annak a csatornának a mentén, melybe a malom beleengedi a szennyvizet. Szintén ide kerül számos szilárd városi hulladék, illetve az épületek szennyvízelvezető csöve is a csatornához csatlakozik. A régi termőföldeket ma már kis tavak borítják, melyek remek tenyész helyek a szúnyogok, legyek és más rovarok számára. Miután a malom megvásárolta ezeket a területeket, szántóföld helyett csak rothadó zöldségszagú, szennyezett állóvíz maradt. 

Ahmad Ansari, egy 73 éves iszlámábádi szociális munkás elmondta, hogy sok kivezető cső jön a malomból. Közülük néhány közvetlenül a gyárból engedi ki a szennyvizet, míg mások 3-4 kilométerrel arrébb, a távoli esővízelvezető csatornákba öntik a szennyező folyadékot. A helyi lakosok szerint a szennyvíz kiszámíthatatlanul jön, különböző időszakokban és változatos színekben. Hozzátették, hogy gyakran akkora a kibocsátás, hogy a lefolyók túlcsordulnak és a szennyvíz befolyik a házakba is. Pedig a vörös vagy sötétbarna folyadék nem csak szennyező, de néha forró is, ilyenkor jól látható, ahogyan gőzölög a település házai között. 

A Third Pole két, egy éjszakai és egy nappali mintát gyűjtött a szennyvíztelep végéből közvetlenül a földbe szivárgó sötét folyadékból. A mérések szignifikáns különbséget mutattak a két minta között. Míg a nappali folyadék értékei megfeleltek a szabályozásnak, addig az éjszaka szivárgó szennyvíz adatai több mint 1000 százalékkal haladták meg a megengedett határértéket. A Third Pole e-mailben igyekezett felhívni a triveni malom figyelmét a problémára, azonban a válaszban a gyár szóvívője nem adott magyarázatot a nappali és éjszakai értékek közötti óriási eltérésre. De azt elmondta, hogy a háromlépcsős szennyvíztisztító telep iszapfeldolgozási technológiát használ a szennyvíz kezelésére. 

Thakkar és más szakértők nem lepődtek meg az eredményeken. A Third Pole 10 szennyvízszakértője szerint, az illetékes szervezekhez hamisított adatokat juttatnak el a gyárak, mert így tudják csökkenteni a vízkezelés költségeit. A szakemberek szerint ez sajnos elterjedt titkos gyakorlat az iparágban Indiában, és másutt is. 

Sanjay Upadhyaya egy környezetvédelmi jogász, aki úgy látja, azért is könnyű megtéveszteni a hatóságokat, mert nincsen elegendő tisztviselő, nincs kiépített rendszer, és nem állnak rendelkezése a szükséges létesítmények, módszerek és adatok a folyamatos ellenőrzéshez. Upadhyaya szerint hatalmas feladat lenne jó gyakorlatokat kidolgozni és elterjeszteni az országban, de mindezt, illetve a teljeskörű szabályozást és felügyeletet nem is lehet megvalósítani az összes iparágban egyetlen kormányzati ciklus alatt. 

Elképesztő szélmalomharc

Ahmad Ansari, más aktivistákkal együtt, már 1990 óta folyamatosan igyekszik felhívni a hatóságok figyelmét a helyzetre. Hiszen, ahogy mondja, a kilencvenes évek elején épült a szennyvíztelepek többségek, ám azóta a települések rengeteget fejlődtek és növekedtek. Ráadásul Ansari szerint az is gondot okoz, hogy bár a létesítmények megépültek, de ezzel kapcsolatban soha nem konzultáltak a helyiekkel, nem kérték ki a véleményüket. A település lakói 1990 és 2017 között több levelet és panaszt küldtek a triveni cukorgyárnak és a kormányzati hatóságnak. Ezek hatására 2000-ben a bíróságok 1350 dollárra büntették a malmot a környezetvédelmi szabályok megsértéséért. Az üzem vezetősége azonban minden vádat visszautasított az évek alatt, sőt, most azt állították a Third Pole-nak, hogy soha, semmilyen valódi panasz nem érkezett hozzájuk, sem a falu lakóitól, sem a hatóságoktól. 

Egészségügyi hatások

Pedig egy ilyen településen a szabadban lenni naplemente után szorongató élmény. A szúnyogok özönlenek az állóvizekből, ahogy a hőmérséklet csökken. Egy neve elhallgatását kérő orvos a faluból arról számolt be, hogy az emberek bőrkiütésekkel és más bőrrel kapcsolatos panaszokkal érkeznek az egészségügyi központba, amelyek vélhetően az ipari szennyezés következményei. Chanchal Pal, Delhiben élő fül-orr-gégész szakorvos, aki a szennyezés egészségre és környezetre gyakorolt hatását tanulmányozza, komolyan aggódik a súlyos helyzet miatt. 

Úgy véli, a hatás az egész testet érinti, hiszen ha valaki a gyárból származó gázokat belélegzi, a tüdején keresztül eljutnak a káros anyagok a szervezet minden pontjára. Véleménye szerint, amikor valaki folyamatosan ki van téve a levegőben található mérgező komponenseknek, akkor a véráramba jutó apró részecskék eljutnak és károsítják a veséket, a beleket és más belső szerveket is. Ha ez a káros hatás tartósan sújtja a szervezetet, akkor az nagyban növeli a daganatok kialakulásának kockázatát is. 

A Social Action for Forest civil szervezet alapítója, Vikrant Tongad szerint Indiában csak nagyon kevés tanulmány készült és áll rendelkezésre az ipari hulladékok emberi szervezetre gyakorolt hatásairól. Pedig biztos abban, hogy az ipari szennyvíz és az emberi egészség közötti kapcsolat teljes feltérképezéséhez független és részletes kutatásokra volna szükség. De szerinte még ennél is fontosabb, hogy az egyes vízminták nem elegendőek az ipar által okozott lehetséges környezeti károk mértékének megállapításához. A vízügyi vizsgálatok mellett, véleménye szerint, szükség volna talajvizsgálatokra, a vízminőség részletes elemzésére, illetve a lakosság egészségvédelme érdekében vérvizsgálatokra. Ilyen lépések azonban még soha, sehol nem történtek. 

Elképesztő pazarlás

Szántóföldi termesztés esetén egyetlen kiló cukornád előállításához 1500-2000 liter víz szükséges. A betakarítás után egyetlen tonna cukornád összetörése, kezelése további 1500-2000 liter vizet igényel, és az eljárás során körülbelül 1000 liter szennyvíz keletkezik. Ráadásul, míg a területen nőtt a cukornádtermelés, az éves csapadékmennyiség csökkent. Az Indiai Meteorológiai Minisztérium, az 1989 és 2018 közötti adatok alapján megállapította, hogy Uttar Pradesh államban az éves csapadékszint, főként a monszun esőzések hatására, jelentősen csökkent. Ez a tanulmány közli azt is, hogy az átlagos csapadékmennyiség, valamint a szélsőséges csapadékesemények intenzitásának és gyakoriságának változásáért, az éghajlatváltozás a felelős. 

Egyre kevesebb a tiszta víz

Egy helyi tisztviselő szerint az államnak számos kihívással kell szembenéznie, beleértve az éghajlatváltozást és a vízhiányt. Emellett kétségtelen, hogy az elmúlt években a hőmérséklet abnormálisan emelkedni kezdett a februári hónapban, ami jelentősen befolyásolja az olyan növények termesztését, mint a búza. A helyi gazdák a kevesebb csapadék ellenére is kitartanak a cukornád mellett, mert abban bíznak, hogy a fúrt kutakban elérhető talajvíznek köszönhetően, tudják öntözni a földjeiket. 

Azonban Pankaj, aki kútfúrással foglalkozik, arról panaszkodott, hogy régebben könnyű volt vizet találni, elegendő volt 12-15 métert leásni. De mostanra annyira lecsökkent a talajvíz mennyisége, hogy általában legalább 50 métert fúrnak, mire vizet találnak, ha egyáltalán találnak. A helyi tisztviselő megerősítette, hogy az elmúlt évtizedben az átlagos talajvízszint évente 96 centiméterrel csökkent. 

Vízpazarlás szűkösség idején

Míg a régió egyre növekvő vízhiánnyal küzd, a tavak és mesterséges tavak tele vannak a malom szennyvízével. A triveni cukormalom napi 2,5 millió liter szennyvizet enged ki a természetbe, ami a törvény által megengedett mennyiség, azonban gyakran árasztja el a közeli gazdaságokat és földeket. Az olyan technológiák, mint például a Zero Liquid Discharge, amely megtisztítja a szennyvizet és a benne található szennyeződéseket szilárd hulladékká alakítja, megakadályozná a természet- és környezetkárosítást. Azonban az indiai kormány nem tesz lépéseket, hogy előírásokkal kényszerítse ki az ilyen módszerek alkalmazását. 

Pedig, ha egy víztest, amely hulladék által szennyezett, nem elég nagy vagy nem kap elegendő friss vizet a hulladék koncentrációjának felhigításához, akkor a szennyeződés beszivároghat a talaj mélyebb rétegeibe is, aminek hosszú távú hatása van mind a termőföld, mind a talajvíz minőségére. 

A Muzaffarnagar malomkerületében lévő esővízcsatornákat tiszta víz elvezetésére tervezték, hogy az eljusson a folyókba, tavakba, majd végül az óceánba. Ehelyett a városi és ipari szennyezőanyagok áramlanak bennük, és a településen keletkező szennyvíz nagy része a Kali East folyóba vagy a Nagin Nadi-ba kerül. Ezek az eredetileg esők által táplált folyók végül a Ganga folyóba ömlenek, ma már rengeteg szennyvizet juttatva oda. Az öntözéshez az egyre apadó kutakon kívül ezeknek a csatornáknak a vizét, illetve tartalmát használják a gazdák a növények öntözésére. 

Az NITI Aayog, mely az indiai kormány egyik politikai csoportja, egy jelentésben arról számolt be, hogy az Uttar Pradesh régióban található víz 70 százaléka szennyezett, melynek egyik lehetséges forrásaként a fenntarthatatlan cukornádtermelést nevezik meg. A nonprofit Oxfam szervezet tanulmánya is rámutat, hogy az ellenőrzést végző szervezetektől származó információk hiánya megnehezíti a vizsgálati folyamatokat, és felhívják a figyelmet arra is, hogy a helyzet megoldását nehezíti, hogy az állam lakosságának 60 százaléka kiszolgáltatott a cukoriparnak, hiszen gazdasági függőségben él azzal. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a malmok figyelmen kívül hagyják a szabályozást. 

Életveszélyes függőség

A cukoripar vitathatatlanul kulcsfontosságú eleme India agrárgazdaságának. Egyes területek teljesen erre a szektorra támaszkodnak, így ez biztosít megélhetést az embereknek, de ugyanakkora a gyorsan romló környezet és a vízforrások pusztulása megsemmisítik a gazdasági fejlődést, és több ezer ember egészségét és jólétét veszélyeztetik.

(fotó és ábrák: thethirdpole.net)