Biztonságos újranyitás: a versenyhatóság árgus szemekkel figyeli az árverseny tisztaságát

2021. május 13. 19:32

A versenyhatóság az újranyitás során is figyeli az árverseny tisztaságát – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), miután a tudomására jutott, hogy egy sportvállalkozások érdekképviseletét ellátó országos szövetség ajánlott minimál-árakat vezetne be annak érdekében, hogy tagjai elkerüljék a gazdaság újranyitásával együtt járó éles árversenyt.

2021. május 13. 19:32

A GVH csütörtöki közleménye szerint a hatóság felhívta a szövetség figyelmét, hogy az ilyen magatartás a versenykorlátozást tiltó szabályokba ütközhet, ezért célszerű önkéntesen felhagyni ezzel a tervezett gyakorlattal.

Mint írták, a járványhelyzet miatt hátrányba került ágazatok szereplői fokozottan próbálják pótolni a szolgáltatások kieséséből származó veszteségeiket. Mindeközben óhatatlanul felbukkanhatnak olyan üzleti megoldások is, amelyek a versenyjogi tilalmak valamelyikébe ütközhetnek.

Ezen körülmények miatt a nemzeti versenyhatóság kiemelten figyel minden olyan magatartást, amely a felmerülő többletterhek egy részét összehangolt árazás útján próbálja meg a fogyasztókra hárítani: az ilyen jellegű összejátszások ugyanis kartellnek – szigorúan tiltott, súlyos társadalmi károkat okozó versenykorlátozó megállapodásnak – minősülhetnek. A GVH korábban már felhívta a figyelmet, hogy a szakmai szervezeteknek, szövetségeknek, kamaráknak is be kell tartaniuk a versenyjogi előírásokat: az érdekképviselet nem jelentheti az árverseny „moderálását” vagy kiiktatását.

A GVH fokozott figyelemmel kíséri a gazdaság újranyitását, hiszen ebben az időszakban számos vállalkozás célozhatja meg a versenyhatások mérsékléséből származó potenciális nyereségtöbbletet. Figyelembe véve a vállalkozások és a lakosság számos rétegének nehéz helyzetét, a versenyhatóság pártolja az olyan megoldásokat, amelyek a valószínűsíthető jogsértések önkéntes korrekciójához vezetnek. Akik azonban kitartanak a tiltott gyakorlatok mellett, a hatóság határozott fellépésére számíthatnak – írták.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!