A GVH kommunikációs vezetője, Horváth Bálint a lapnak arról beszélt, hogy az árak rögzítése, a piac felosztását célzó tiltott megállapodás, vagyis a kartell a legsúlyosabb versenykorlátozás, mivel jelentős társadalmi károkat okozhat. Hozzátette: a műtrágyakartell miatt – a jogsértés ideje alatt – a mezőgazdaság szereplői magasabb árakkal szembesülhettek, vagyis a GVH szerint a cég milliárdokban mérhető kárt okozott a magyar gazdáknak.
Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban meghatározó, a jogsértések növelhették a termelők költségeit, a drágulás pedig tovább gyűrűzhetett az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a fogyasztókat, a magyar családokat is.
Horváth Bálint közlése szerint a GVH már megkezdte az új eljárást, amelyben ismét áttekintik az ügy körülményeit, így újraszámolják a bírságot is. Merthogy a kartell megtörtént, a jogsértésért pedig Bige László érdekeltsége is felelős.