Egy korszak vége: leszerelik az orbáni közmunkaprogramot?

A kormány célja már a közfoglalkoztatási program átszervezésének első napján világos volt: a 2008-as gazdasági világválság okán elszabaduló munkanélküliség megfékezése, s munkalehetőség biztosítása azoknak, akik a hagyományos munkerőpiacon nem találtak maguknak munkáltatót. Ez egyértelműen beleillik a maga elé a teljes foglalkoztatás eszméjét kitűző orbáni gazdaságpolitika nyomvonalába, hiszen

Ahogy az egységes közfoglalkoztatás rendszerét bemutató kormányzati oldalon is olvasható, „a közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája, támogatott »tranzitfoglalkoztatás«, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra”. Vitathatalan, hogy ez elméleti síkon kétségkívül egy nemes cél, azonban az orbáni közfoglalkoztatási rendszer leggyakoribb kritikája is pontosan ehhez kapcsolódik, miszerint a jelenlegi közmunkaprogram a neki szánt tranzitfoglalkoztatási szerepet nem képes betölteni, azaz nem segíti számottevően a tartósan munkanélküliek újbóli elhelyezkedését az elsődleges munkaerőpiacon.

Mennyi az annyi? – mérlegen a közmunka

Ahhoz, hogy tisztán lássunk az eltérő narratívák áradatában, elengedhetetlen a közfoglalkoztatási adatok mélyebb áttekintése. A közfoglalkoztatásra vonatkozó részletes adatokat település szintű bontásban a Belügyminisztérium teszi közzé 2013-ig visszamenőleg egy erre szolgáló honlapon.

Annak érdekében, hogy egy átfogó képet kapjunk az adatokról, érdemes először megnézni, hogy a különböző közigazgatási egységek szerinti bontásban hogyan változott a közmunkások aránya a munkavállalási korú lakossághoz képest.

Első ránézésre két tendencia figyelhető meg függetlenül attól, hogy milyen bontás szerint tekintünk az adatokra. Egyrészt,

Másrészről látható, hogy 2016-2017 tájékán egy jelentős visszaesés következett be a közmunkások arányában, de a szegényebb térségek továbbra is megőrizték vezető helyüket.

A sztárközgazdász jónak tartja a közmunkaprogramot

Arról, hogy a szegényebb térségekben milyen hatásai lehetnek a közmunkaprogramnak, Lord Robert Skidelsky nyilatkozott néhány éve a Makronómnak. A vezető brit gazdaságtörténész a következőket mondta lapunknak, amikor a magyar gazdaságpolitika sikereiről kérdeztük.

„Számos intézkedést támogatnék én is. Valóban vannak sikerek és a „munkahely-garancia” magyar modellje is nagyszerű, ami fantasztikus mértékben segítette a romákat, hogy beillessze őket a rendszerbe. Amennyit erről tudok, a magyar romapolitika nagyon sikeres. Van a közmunkaprogramban képzés is?

Igen, persze.

Tehát segíti a társadalmi integrációt. És a romák mind Orbánra is szavaznak ugye?

Jelentős részben.

Eközben a kritikusoktól csak azt halljuk, hogy Orbán megvesztegeti és megvásárolja a romákat. Pedig dehogy vásárolja meg. Végre valamilyen státuszt szereznek a társadalomban. Sok jó magyar gazdaságpolitikai megoldást látok, amit támogatnék. De nyugaton,

Nagy-Britanniában és az USA-ban nem tudnék olyan véleményt publikálni, hogy Orbán gazdaságpolitikája jó, mert meg se hallgatnának.

Hiszen minden, amit hallanak róla, az a Soros-ellenesség és a CEU ellehetetlenítése, ez felülír minden mást. Amikor legutóbb itt voltam Budapesten, ugyanezt mondtam el. Ezzel ellehetetlenítik, hogy a többi eredményüket megbecsüljék. Nyugaton csak a politikai oldalra koncentrálnak. Ezért nem gondolom, hogy Magyarország maximálisan kihasználta a lehetőségeit, hogy nyomot hagyjon a világban. A jó történetek itt vannak, de nem igazán jutnak ki külföldre.”

Ezeket a megállapításokat a következő ábra is alátámasztja. Amennyiben a megyék közfoglalkoztatási arány szerinti sorrendjét nézzük, látható, hogy a vezető helyekért mindvégig Szabolcs, Borsod, illetve Nógrád és Békés megye versenyzett. Azt, hogy Baranya miért kerülhetett viszonylag hátra ebben a rangsorban – holott a térképes adatok mást mutatnak első ránézésre –, az magyarázza, hogy bár a kisebb településeken valóban magas a közfoglalkoztattak aránya, azonban mindezt főként a pécsi adatok ellensúlyozzák.

Ha átváltunk a fenti grafikonon az értékek szerinti ábrára, az is rögtön igazolást nyer, hogy

Ez pedig nem csupán az arányok vonatkozásában igaz: ha az abszolút adatokra tekintünk, akkor kirajzolódik előttünk a magyar közfoglalkoztatás elfektetett váza-szerű grafikonja, mely alapján ismét igazolást nyer a visszaesés ténye.

Hanyatlás vagy pedig tudatos leépítés?

A 2017-es visszaesés azonban közel sem egy természetes folyamat eredménye. A 2016 után, mikor is a kormány rekordösszeget költött a program finanszírozására, 2017-ben megvágták a költségvetését, s már-már radikális átalakításokat jelentettek be. Erről beszélt például Simon Attila, az akkori Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára is a Világgazdaságnak adott interjújában. Ebben úgy fogalmazott, hogy bár a válság után kialakult munkaerőpiaci helyzetben indokolt volt a nagyszabású program, azonban a 2016 végéig megszerzett tapasztalatok alapján szerinte

S mivel 2017 elejére már szemmel látható munkerőhiány lépett fel több szektorban is, így a potenciális munkerő elpazarlása lett volna, ha egyébként munkaképes emberek a közmunkaprogramban töltik el az aktív éveiket.

A közfoglalkoztatási programnak Simon Attila szerint alapvetően három hibás pontja volt. Egyfelelől a közfoglalkoztatók az évek alatt elkezdtek rá úgy tekinteni, mint egy „önmagáért létező programra”, s így gyakran éveken át tartották a megbízható közfoglalkoztatottakat a helyi programjaikban, akik emiatt nem voltak motiváltak az elsődleges munkaerőpiacon való álláskeresésre. Másfelől probléma volt az is, hogy a fiatal pályakezdőket is gyakran „beszippantotta” a program, holott az ő elhelyezkedésüket az egykori helyettes államtitkár szerint „más, aktív eszközökkel, célzott munkaerőpiaci programokkal kell segíteni”. Harmadrészt pedig a közmunkásbérek és a minimálbér között nem volt akkora különbség, hogy ez komoly motiváló erőt jelentsen aziránt, hogy a közfoglalkoztatottak aktívan keressenek maguknak állást.

A közfoglalkoztatási program átalakítására pedig – reagálva az addigi hibás gyakorlatokra – valóban sor került 2017 elején. Olyan újítások jelentek meg például, hogy a közfoglalkoztatottak fizetetten hiányozhatnak, ha épp állásinterjún kell résztvenniük, és jelentősen nőtt a munkaerőpiacra való visszatérést segíteni kívánó programok száma is.

(Ez a stagnálás egyébként négy év után, 2021 márciusával tört meg, amikor a kormány a közfoglalkoztatotti bérek emeléséről döntött, s így már havi bruttó 85 000 forint a rendeletben rögzített közalkalmazotti bér.)

Emögött valószínűsíthetően az az elgondolás állt, hogy egyrészt a minimálbér növekedésével növekszik majd a különbség a két bérösszeg között. Másrészt úgy gondolhatták, hogy az infláció miatt fokozatosan veszít majd vásárlóértékből a közfoglalkoztatotti fizetés, s így  a közfoglalkoztatttak egyre motiváltabbak lesznek az elsődleges munkaerőpiacon való álláskeresésre, hiszen ekkora összegből – egyéb bevételi forrás híján – ma Magyarországon egy családot eltartani gyakorlatilag lehetetlen.

Ahogy pedig az az alábbi ábrán is látható,

Míg a minimálbér 2021-re szinte pontosan a közfoglalkoztatotti bér duplájára nőtt, addig az átlagbérrel összevetve már majdnem ötszörös a szorzó. Ez tovább fokozhatja az elsődleges piaci szívóerő érvényesülését.

A járvány sem hozott fordulatot a közmunkaprogramban

Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy az utóbbi években leszállóágba került a közfoglalkoztatási program, s egyre kevesebben keresnek ebben a formában pénzt. Ez pedig azt hozta magával, hogy bár a KSH adatai szerint 2020-ban kilenc év után először nőtt Magyarországon a munkanélküliek száma (38 700 fővel), a közfoglalkoztatottak száma ennek ellenére tavaly is tartotta magát a 2017-ben megkezdett csökkenő tendenciához – ellentétben a miniszterelnök 2020 májusi prognózisával. Ez arra utal, hogy

mint átmeneti bevételi forrás, s helyette inkább rögtön az elsődleges munkaerőpiacon kívánnak maguknak ismét állást találni.

Van azonban egy másik fontos aspektusa is a témának: a folyamatos csökkenés ellenére még 2020-ban is majdnem 100 ezer főnyi közfoglalkoztatott szerepel a Belügyminisztérium statisztikáiban. Ők, mint láthattuk, az ország legszegényebb régióiból kerülnek ki, ahol gyakran ez az egyetlen munkalehetőség számukra. Így pedig hiába volnának ők is motiváltak arra, hogy a rendes munkaerőpiacon találjanak maguknak állást, erre csupán korlátozottan van lehetőségük. Azonban az ő béreik ennek ellenére ugyanúgy szépen-lassan elértéktelenednek a kormányzati szándék mentén, mely ezen régiók további leszakadását – avagy a népesség elvándorlását olyan helyekre, ahol nagyobb irántuk a munkaerőpiaci kereslet – vonhatja maga után.

Ha tehát mérlegre akarjuk tenni az tízéves orbáni közmunkaprogramot, három fontos megállapításunk lehet.

1. Egyfelelől nem igaz az a narratíva, hogy a közfoglalkoztatási program csupán a foglalkoztatottsági statisztikák kozmetikázásra jött létre, hiszen az akkori munkaerőpiaci körülmények között indokolt volt az életre hívása, s az első évek során számos inaktív embernek biztosított munkával megszerzett jövedelmet a segélyezés valós alternatívájaként, hozzájárulva a szegényebb társadalmi csoportok jövedelmi helyzetének javulásához.
2. Ugyanakkor az sem igaz, hogy a program univerzális ugródeszkaként szolgált volna a munkanélküliek számára a munkaerőpiacra való visszatéréshez, hiszen a korábban hosszabb ideig inaktívak közül sokan évekre a közmunkaprogramban ragadtak. Mindenesetre képes volt sokakat aktivizálni, bevonni a munkaerőpiacra.
3. Harmadrészt pedig a közfoglalkoztatási program fokozatos leépítése annak fényében jó irány, hogy jelenleg az elsődleges munkaerőpiac többé-kevésbé képes felszívni a korábbi közfoglalkoztatottakat – amihez hozzájárulnak a teljes foglalkoztatást célzó munkapiaci politikák. Viszont azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a munkaerőpiaci kereslet területileg egyenlőtlen, így pedig egyes régiókban továbbra is a közfoglalkoztatás az egyetlen elhelyezkedési lehetőség – s ezen régiókban az elértéktelenedő közfoglalkoztatotti bérek leszakadást eredményezhetnek.