A gazdasági javaslatok margójára

„Az utóbbi napokban számos gazdaságpolitikai javaslat látott napvilágot a koronavírus okozta válság kezelésére. Az amerikai és brit jegybankok csökkentettek irányadó kamatlábaikon, az eszközvásárlások felpörgetésével pénzt pumpálnak a gazdaságba, monetáris lazítás zajlik. Mindezek mellett számos hang kiált kormányzati cselekvésért, a költségvetési kiadások növeléséért, különféle juttatásokért, alapjövedelemért. Az alábbi írásban röviden áttekintjük, ilyen helyzetben mekkora a jegybankok és az állami költségvetés mozgástere és külön kitérek a magyar helyzet sajátosságaira is.

Keynes gazdasági cikluselméletét a keresleti komponens ingadozásaival magyarázta. A képlet relatíve egyszerű: ha az emberek nem költenek, nem fogyasztanak, a vállalkozók bevétele kiesik, akik így nem tudnak fizetést adni. A fizetés hiányában újabb költekezés marad el, ami újabb elbocsátásokhoz vezet. Kialakul egy spirális reakció, mely idővel recesszióba, növekvő munkanélküliségbe torkollhat. Az erős vállalatok (akik kibírnak egy rövid távú veszteséges működést) túlélnek, míg a gyengék bezárják kapuikat. Mindezek alapján kedvező megoldásnak tűnik Keynes javaslata: az állam a költekezés növelésével (pl. alapjövedelem) növelje a keresletet. »Adjon pénzt az embereknek, amit aztán el lehet költeni« – lehetne tovább egyszerűsíteni a képet.

A jegybanki beavatkozásnak is valami hasonló a célja. A monetáris lazítással (»pénznyomtatás«) a központi bankok képesek csökkenteni a hitelek kamatait, ami mind a magánszemélyeket, mind a vállalatokat ösztönzi az újabb hitelek felvételére (hitelcsatorna). A valuta gyengülése ösztönzi az exportot (árfolyamcsatorna). A csökkenő kamatok a megtakarítás helyett fogyasztásra ösztönzik a lakosságot (kamatcsatorna). Az eszközárak (pl. részvényárak) növekedése növeli a család vagyonát, ami újabb keresletnövekedést eredményezhet (eszközárcsatorna). A jegybank az elköteleződéssel (kommunikációval!) biztosíthatja a piaci szereplőket arról, hogy a laza monetáris viszonyokat a jövőben is fenntartja (várakozási csatorna). Ezek a lépések mind a keresletnövelés irányába mutatnak. Persze hozzá kell tennünk, hogy az egyes csatornák hatékonysága országonként eltér, itt inkább egy elméleti konstrukciót vázoltam.

Mi a helyzet most? A keresletcsökkenést mindannyian érzékelhetjük. Az éttermek, boltok, mozik, színházak bezárnak.

(Persze mindenki maradjon otthon!) A kérdés a következő: működnek-e a keresletélénkítés klasszikus eszközei (költségvetési kiadások növelése, monetáris lazítás), ha az emberek a fizikai korlátok miatt nem képesek a költekezésre? Hiába kap az adott család alapjövedelmet, hiába költ a kormány, hiába vesz fel az ember hitelt (ki vesz fel ilyenkor hitelt? – őszintén), jelen helyzetben nem tudunk költeni a zárva tartó üzletek és a házi karantén miatt (amire remélhetőleg mindenki rászánta magát, aki teheti). A háztartások jelentős része kiesik ilyen időben, nem egy »klasszikus« válsághelyzetről van szó. Ily módon személy szerint szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy jelenleg az állami keresletélénkítés milyen hatékonysággal tud működni. Ezzel szemben, jelenleg a hasonló beavatkozás kockázatai igen magasak…

Miért? Ne feledjük, hogy a magyar állam a költségvetés hiányát piaci alapon, állampapírkibocsátással finanszírozza. Hitelt vesz fel. Ennek a hitelnek persze kamata is van. Erről informálnak bennünket az állampapírhozamok. Egy válsághelyzetben ezek a kamatok (állampapírhozamok) jelentős mértékben képesek emelkedni azokban az országokban, melyek kockázatosabbak, jobban ki vannak téve a világgazdaság ingadozásainak. Spoiler: Magyarország ilyen! Válsághelyzetben az állampapírhozamok emelkedése igencsak meg tudja drágítani a költségvetés finanszírozását. A növekvő költekezés és halmozódó adósság szintén kockázati tényező lehet, ami ismét hozzájárulhat a kamatok további emelkedéséhez. Ismét spirálszerű a reakció. Ehhez persze kell az, hogy befektetők a magyar állampapírok mellett tegyék le a voksot, ami a válsághelyzetben (és amúgy is) sokkal biztonságosabbnak számító német és amerikai állampapírokkal szemben közel sem triviális, hogy finoman fogalmazzak. Ezzel szemben pl. az Egyesült Államokban a hosszú lejáratú papírok kamata csökkent, mert a befektetők ezeket biztonságos, ún. »menekülőeszközöknek« tekintik. Az USA ilyenkor nem megy csődbe, sőt! Esetünkben a költségvetési kiadások növelése sokkal nagyobb kockázatot hordoz, különösen ilyen viharos piaci körülmények közt. Pusztán azt akartam hangsúlyozni, hogy

(Ez persze hamar elvezet bennünket egy nagyon fontos következtetéshez: válsághelyzetben a megszorítások jellemzően nem politikai döntésből fakadnak. Kényszer szüli őket. Vajon melyik politikus »csinál« megszorításokat a dolog szórakoztató jellege miatt? Nyilván senki. Ezt csupán azért fontos tudatosítani, mert a közbeszédben mind a mai napig téves narratívák keringenek akár a brit, akár a görög, akár a magyar 2009-2010-es válságkezeléssel kapcsolatban. Nagyon fontos tudatosítanunk, hogy a világ egy fokkal bonyolultabb, mint azt egyesek láttatni szeretnék.)

MI hát a megoldás? Triviális dolgot fogok mondani: minél hamarabb túl kell lennünk a járványon! Ezért is fontos, hogy aki teheti, maradjon otthon, hiszen leginkább ezzel tudunk küzdeni a járvány terjedése ellen. Mikor túlleszünk ezen, az emberek ismét vígan költekezhetnek és »beindulhat a gazdaság«, ahogy ezt egyesek megfogalmazzák. Addig is?

hogy elkerülhetőek legyenek a bankrohamok és a tömeges nemteljesítés (nem csak bank-ügyfél relációban). Ilyen szempontból a központi bankok által hirdetett eszközvásárlások előremutatók. A költségvetési politika túlköltekezése (jelenleg!) véleményem szerint hiba volna a piaci bizonytalanság és a fizikai korlátok miatt. Nem egy »hagyományos« válsággal állunk szemben. Ezt fontos tudatosítani.”