Közgazdászok szegezték ki tételeiket az egyetemen: elkezdődött a közgazdaságtan reformációja

A közgazdaságtan reformációja: most kezdődik

A szegénység, az egyenlőtlenségek, a környezeti válságok és a pénzügyi instabilitás korunk legfőbb problémái a New Weather Institute és a Rethinking Economics nemzetközi diákhálózat szerint. A közgazdaságtan azonban nem segít kellőképpen a döntéshozóknak e kihívások megoldásában, három okból:

• egyrészt, a közgazdaságtanban egy egészségtelen szellemi monopólium jött létre. A neoklasszikus közgazdaságtan uralja az oktatást, a kutatást, a szakpolitikai tanácsadást és a nyilvános vitákat. Sok más irányzat marginalizált helyzetben van annak ellenére, hogy hasznos tanácsokkal szolgálhatnának a döntéshozóknak. A kiáltvány szerzői szerint nem arról kell vitatkozni, hogy melyik elmélet jobb, egyszerűen vitára lenne szükség, az viszont nincs a közgazdaságtanban.
• Másrészt, bár a neoklasszikus közgazdaságtan fontos történelmi eredményeket adott és napjainkban is hasznos, sok lehetőség lenne a fejlesztésére, például úgy, hogy más tudományokkal lép kapcsolatba.
• Harmadrészt, a főáramú közgazdaságtan képtelennek bizonyult az önkorrekcióra, így egyre inkább hitvilágként, mintsem tudományként fejlődött. Túl gyakori, hogy amikor az elmélet és a bizonyítékok szembekerülnek, akkor az elméletek megóvása érdekében a bizonyítékokat hagyjuk figyelmen kívül.

A kiáltvány készítői bemutatják 33 „követelésüket”, amelyek egy vitára szóló felhívást jelentenek a világ közgazdászai számára. A kiáltvánnyal arra utalnak, hogy az ortodox közgazdaságtan olykor már-már vallásos hitként működik a társadalomban, és a bonyolult matematika segítségével misztifikált tudomány „mindentudó” papjai nem mennek az emberek közé, miközben a mindenkit érintő döntéseket rejtett értékítéletekkel alapozzák meg. A reformot követelő közgazdászok ezért decemberben kiszegezték tételeiket a London School of Economics ajtajára is.

Az új közgazdaságtan 33 pontja

Az új közgazdaságtant megalapozó 33 vitapont a következő.

*

A gazdaság célja

1. A gazdaság végső céljáról a társadalomnak kell döntenie. Egyetlen gazdasági célt sem választhatunk el a politikától. A siker mérőszámai is politikai választások eredményei.

2. A gazdagság és a jövedelem eloszlása alapvetően határozza meg a gazdasági valóságot, ezért annak a gazdasági elméletekben is szerepet kell kapnia.

3. A közgazdaságtan nem értékmentes és a közgazdászoknak ki kell nyilvánítaniuk az elméleteik mögötti értékeket. Különösen igaz ez azokra az értékválasztásokra, amelyek láthatatlanok a közgazdaságilag képzetlen szemek számára és bonyolult modellek mögött bújnak meg.

4. A szakpolitika soha nem egyenlíti ki a pályát, hanem mindig bizonyos irányokba billenti azt. Nyíltabb vitára van szükség arról, hogy milyen gazdaságot szeretnénk, és hogyan lehet eljutni oda.

A természeti világ

5. A gazdaság elválaszthatatlan a természettől és a társadalmaktól, amelyekben létrejön: mindegyiknek egy alegysége. Nem létezik tőlük függetlenül, különálló entitásként. A társadalmi intézmények és a környezeti rendszerek ezért központi szerepet játszanak a gazdaság működésében, nem pedig külső tényezők.

6. A gazdaság működése nem lehetséges a természeti világból származó erőforrások vagy az életet támogató számos olyan rendszer nélkül, amelyeket a természeti világ biztosít számunkra. A gazdaság az anyag és az energia állandó áramlásától függ, és egy mérnöki pontossággal kiegyensúlyozott bioszférán belül működik. Egy olyan gazdasági elmélet, amely a természeti világot a modelljén kívülállónak véli, nem értheti meg teljesen, hogy a természet károsítása a gazdaság jövőbeli kilátásait rontja.

7. A közgazdaságtannak fel kell ismernie, hogy a nem megújuló energiaforrások nem állnak rendelkezésre végtelen mennyiségben, és ezen eszközök energiatermeléshez való felhasználása megváltoztatja a bolygó aggregált energiaegyensúlyait, olyan következményeket okozva, mint a globális felmelegedés.

8. A gazdaság és a környezet közötti visszacsatolásokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mivel mégis figyelmen kívül hagytuk mindezt, ma olyan globális gazdaságban élünk, amely már most is jóval túlfeszítette az annak otthont adó természet határait, mégis további növekedésre van szüksége ahhoz, hogy működjön. A közgazdaságtannak a bolygó objektív, természeti környezet által kijelölt határaira kell épülnie.

Intézmények és piacok

9. Minden piacot törvények, szokások és a kultúra hozott létre, és az határozza meg, hogy mit tesz és mitől tartózkodik a kormányzat.

10. A piacok különböző közösségi és magánszervezetek közötti interakciókból jöttek létre (illetve az önkéntes és civil szektor szervezeteiből). Több kutatásra van szükség ahhoz, hogy megértsük, miként működnek ezek a szervezetek, és hogyan működik és működhetnek közöttük a kölcsönhatások.

11. A piacok összetettebbek és kevésbé kiszámíthatók annál, mint ami a kereslet-kínálathoz egyszerű összefüggéseiből következne. A közgazdaságtannak jobban meg kell értenie azt, hogy miként viselkednek a piacok, és ebben tanulhat a komplex rendszerek tudományától, ahogyan az a fizikában, a biológiában és számítástechnikában megjelenik.

12. A piacokat intézmények formálják, amelyek a gazdasági szereplők viselkedését is befolyásolják. A közgazdaságtannak az intézményeket modelljei központi elemévé kell tennie.

13. Mivel a különböző gazdaságok különböző intézményekkel rendelkeznek, egy szakpolitika, amely egy gazdaságban jól működik, egy másikban kudarcot vallhat. Számos más ok mellett emiatt sem valószínű, hogy hasznos lenne univerzálisan alkalmazandó politikákat javasolni pusztán absztrakt közgazdasági elméletekre alapozva.

A munka és a tőke

14. Megmutatható, hogy a bérek, a profitok és az eszközök hozamai számos tényezőtől függnek, például a dolgozók, a cégek, és az eszközök tulajdonosainak relatív alkuerejétől – nem csak attól, hogy milyen relatív arányban járulnak hozzá a termeléshez. A közgazdaságtannak jobban meg kell értenie ezeket a tényezőket, hogy jobb tanácsokat adhasson, amikor a társadalom e különböző rétegeinek jövedelmi részesedéseit érintő politikákról van szó.

A döntéshozás természete

15. A hibák, az elfogultságok, a mintázatok felismerése, a tanulás, a társadalmi interakciók és a kontextusok mind befolyásolják a viselkedésünket, a gazdasági elmélet általában mégsem ismeri el ezeket. A főáramú közgazdaságtannak ezért az emberi viselkedés szélesebb körű megértésére van szüksége és ebben tanulhat a szociológiától, a pszichológiától, a filozófiától és más gondolati hagyományoktól.

16. Az emberek nem tökéletesek és a tökéletesen racionális döntéshozás nem lehetséges. Minden gazdasági döntésnek, amelynek bármi köze is van a jövőhöz, kezdenie kell valamit egy bizonyos szintű nem számszerűsíthető bizonytalansággal és ehhez az egyéni vélemény és megítélés nélkülözhetetlen. A főáramú gazdaságelméletnek és gyakorlatnak is el kell ismernie a bizonytalanság szerepét.

Egyenlőtlenség

17. Egy piacgazdaságban az ugyanolyan képességekkel, preferenciákkal és erőforrásokkal indulók általában nem ugyanolyan vagyoni szintre jutnak, így a véletlenből eredő különbségek lesznek köztük. Már a szerencse és a körülmények kis eltérései is nagyon eltérő eredményekhez vezethetnek az egyébként hasonló emberek esetében.

18. A piacok gyakran az egyenlőtlenségeket növelő tendenciákat mutatnak. Az egyenlőtlen társadalmak viszont számos jólétet mérő mutatószámban rosszabbul teljesítenek. A főáramú gazdaságelmélet sokkal jobban teljesíthetne abban, hogy megértse ennek mikéntjét és okait, illetve azt, hogy hogyan lehet ezt megelőzni.

19. Hamisnak bizonyult a feltételezés, hogy egy ország gazdagabbá válásával először az egyenlőtlenségnek elkerülhetetlenül növekednie kell, mielőtt csökkenni kezd. A GDP-növekedés és egyenlőtlenség bármely kombinációja lehetséges.

GDP-növekedés, innováció, adósság

20. A GDP-növekedés legalább annyira politikai, mint gazdasági döntésünk. Ha a növekedést jelöljük ki számunkra elsődlegesnek, akkor –kimondottan vagy kimondatlanul – sok más kérdést meg kell válaszolni: minek a növekedését, miért, kinek, mennyi ideig, és mennyi az elég?

21. Az innováció nem externális, hanem a gazdasági tevékenységek inherens része. Jobban megértenénk a GDP-növekedést, ha az innovációt úgy fognánk fel, mint egy folyamatosan alakuló, nem egyensúlyi ökoszisztémát, amelyet a piacok megtervezése és az azokon belül működő összes szereplő interakciója határoz meg.

22. Az innovációnak üteme és iránya is van. Ha az innováció irányáról vitatkozunk, akkor meg kell értenünk a szakpolitika célját is. (Az, hogy az innovációnak iránya is van azt jelenti, hogy a gazdaságpolitika hosszú távú stratégiai döntésein múlik, hogy milyen mederben, milyen célok és prioritások mentén „tereli” az innovációs folyamatot – a szerk.)

23. A magánadósság szintén erősen meghatározza a gazdasági növekedés ütemét, mégis kizárják a gazdasági elméletből. Az adósság kialakulása hitelekből finanszírozott keresletet hoz létre, és hatást gyakorol a termék- és eszközpiacokra is. A pénzügy és a közgazdaságtan nem választható el.

Pénz, bankolás, válságok

24. A gazdaságban keringő új pénz legnagyobb részét a kereskedelmi bankok teremtik, minden alkalommal, amikor új hitelt nyújtanak.

25. A pénzteremtés módja meghatározza a gazdagság elosztását a társadalmon belül. Ezért a pénzteremtés módját egy politikai, nem pedig tisztán technikai kérdésként kell értelmeznünk.

26. Mivel a bankok hozzák létre a pénzt és az adósságot, a gazdaság fontos szereplőinek tekinthetők és a makroökonómiai modellekben is meg kell jelenniük. A bankrendszert nem tartalmazó gazdasági modellek nem lesznek képesek előrejelezni a bankválságokat.

27. A közgazdaságtannak jobban meg kell értenie, hogyan jönnek létre a válságok és az instabilitás a piacokon belül, nem pedig a piacokat érintő külső „sokkokként” kell tekintetünk azokra.

28. A pénzügyiesedésnek két dimenziója van: a rövid távú spekulatív pénzügy és a pénzügyiesedett reálgazdaság. A két problémát együtt kell tanulmányozni.

A közgazdaságtan oktatása

29. A jó gazdasági oktatásnak az elméleti megközelítések sokaságát kell a diákok számára felkínálnia. Ebbe nem csak a gazdasági gondolkodás története és filozófiája tartozik, hanem más megközelítések széles köre is, például az intézményi, az osztrák, a marxi, a posztkeynesi, a feminista, az ökológiai és a komplexitás irányzatai is. 

30. A közgazdaságtan maga nem lehet egy monopólium. A tudományterületek közötti, interdiszciplináris kurzusok fontosak a pénzügyi válságok, a szegénység és a klímaváltozás gazdasági valóságainak megértéséhez. A politikának, a szociológiának, a pszichológiának és a környezeti tudományoknak helyet kell kapniuk a tantervben, anélkül, hogy a létező gazdaságelmélet alsóbbrendű kiegészítéseinek tekintenénk azokat.

31. A közgazdaságtant nem modellek és egyének elemzésének értékmentes tudományaként kell tanítani. A közgazdászoknak jártasnak kell lenniük az etikában és politikában, de arra is képesnek kell lenniük, hogy értelmes kapcsolatot alakítsanak ki a közvéleménnyel és a nyilvánossággal.

32. A statisztikára és a kvantitatív modellekre való túlzott koncentrálás elvakítja a közgazdászokat más gondolkodásformák iránt. A diákokat segíteni kell, hogy más módszertani megközelítéseket fedezzenek fel, például a kvalitatív kutatás, az interjúkészítés, a terepmunka és az elméleti érvelés eszközeit.

33. Mindenekelőtt a közgazdaságtannak többet kell tennie, hogy bátorítsa a kritikus gondolkodást, és nem szabad egyszerűen az elméletek és a modellek alkalmazásának memorizálását jutalmaznia. A diákokat arra kell bátorítani, hogy vessék össze, ütköztessék és kombinálják a különböző elméleteket, és kritikusan alkalmazzák azokat a való világ esettanulmányaira.

*

Így szól a közgazdaságtan reformációját megalapozó 33 állítás. A kiáltványhoz azóta 65 közgazdász csatlakozott. Reménykeltően indul tehát a 2018-as év, hiszen