Francis Ford Coppola filmalkotása nem egyszerű és nem könnyű, de gond nélkül sorolható a filmtörténet legnagyobbjai közé, ezen pedig a kibővített változat sem változtat.
Nyitókép: CBS Photo Archive, Getty Images
Van az a pont, akár már az őrület határán, mikor egy film beszippant és érzed, tudod jól, hogy valami különleges élmény vár rád. Ha Francis Ford Coppola 1979-es klasszikusát, az Apokalipszis mostot nézzük, ez már akár a nyitányban is megtörténhet, mikor Martin Sheen gondolataiba mélyedünk el a lángoló napalmot látva és a The Doors The Endjét hallgatva. De a garantált varázs akkor történik meg, amikor Kilgore alezredes a szelek szárnyaiba kapaszkodva, fiaival Wagnerre vágtat be az ellenséges pontra – vagy legkésőbb, mikor az összecsapás közepén csak a szörfről képes beszélni, körülötte pedig robbanások szaggatják meg a földet.
Francis Ford Coppola filmje brutálisan szuggesztív, egy obszcén harci dal a vászonra festve, aminek színeit a káosz és az őrület adja meg.
És tudod jól, hogy a végére kicsit te is beleőrülsz. De nem baj. Nem bánod.
Mert ha már valamiféle őrület ragad el, hát ez legyen az, a valkűrré vált Huey-k roncsai között!
És szinte kiáltanád a nyílzáporban, Ray Manzarek sámáni zenéjébe belépve, hogy „jöjjön el az apokalipszis!”
Most!
Ma már sokat tudunk a 45 éves Apokalipszis most születéséről. Többet, mint a legtöbb filmről, ezért talán felesleges igazán mélyen elmerülni a hátterében. A John Milius (Vörös hajnal) írásából készült mozit akár George Lucas is rendezhette volna, de végül Francis Ford Coppola kezébe került a gyeplő, aki számos nehézséget leküzdve vitte celluloidra az őrület filmes szinonimáját. Harvey Keitelt Martin Sheen váltotta a főszerepben, ezzel együtt a rendezőnek mind a forgatással, mind a produkció nagyágyújával meggyűlt a baja. Marlon Brando ugyanis rengeteg pénzt kért el, majd elhízva és sem szerepét, szövegét, sem pedig az alapul szolgáló regényt nem ismerve állt neki improvizálni a felvételek során.
Ezt is ajánljuk a témában
Patrick Swayze és Jennifer Grey már a Dirty Dancing előtt együtt táncolt John Milius patrióta akció-drámájában. De itt a golyók elől táncoltak el.
Coppolának ráadásul majd’ minden pénze odalett a természeti erők sújtotta forgatáson. A nemrégiben elhunyt Roger Corman egyébként figyelmeztette a rendezőt, hogy ne menjen forgatni a Fülöp-szigetekre. Ott pedig már késő volt. Az amerikai hadsereg nem biztosított eszközöket, így ezt a helyi erőkkel kellett megoldani. Coppola többször is öngyilkossággal fenyegetőzött, Martin Sheen infarktust kapott, egy tájfun pedig mindent letarolt a helyszínen. Csoda hát, hogy maga az őrület köszön vissza a végeredményen is?
Ezt is ajánljuk a témában
Roger Corman 98 éves volt.
Sőt, Marlon Brando annyira feldühítette Francis Ford Coppolát, hogy Coppola Brando jeleneteinél végül Jerry Ziesmer rendező-asszisztensnek adta át a forgatást.
A film elején a katonáknak kiabáló Coppola („Tovább! Ne nézzetek a kamerába!”) egyébként úgy nyilatkozott a bemutató után, hogy
az Apokalipszis most nem Vietnámról szól – hanem Vietnám maga. Mi pedig hajlamosak vagyunk elhinni.
Értelme és logikája is pont annyi akad, mint ami keretet Joseph Conrad regényével, a remek Spec Ops: The Line videójáték által is feldolgozott A sötétség mélyén történetével kapott a film. Miszerint Willard kapitány (Sheen) azért kel útra, hogy végezzen az őrült Kurtz alezredessel (Brando). Ez persze nem gond. És miközben a színészek többsége azért kitesz magáért, ahogy a rendező is, a látvány pedig az operatőr, Vittorio Storaro fantasztikus munkája miatt olyan elképesztő, ne feledjük John Milius érdemeit se!
John Milius kizárólag The Doorst és Wagnert hallgatott, mikor megírta a forgatókönyvet, így nemcsak a Valkűrök lovaglására érkező helikopterek látványa, de a híres, napalmos mondat is az ő műve, ami ott van minden idők legtöbbet idézett filmes mondatai között.
Mindent összevetve tehát hiába a nehezítő tényezők, hiába a sok kellemetlenség és keseredettség, az Apokalipszis most valóban kiemelkedő és különleges filmalkotás lett, amire Martin Scorsese-t idézve nyugodtan mondhatjuk, hogy „ez a mozi”. Nem mondom, hogy nincs jobb, ahogy azt sem, hogy tökéletes, de az biztos, hogy egy nagyon szuggesztív, nagyon egyedi produkció a végeredmény. Ehhez a később hozzá illesztett darabok már nem nagyon változtatnak, így feleslegesnek érződnek – lényegében a francia ültetvényes részt is ki lehetne hagyni, bár a pokol tornácának ez is megfelel. Másfelől meg érthető Coppola motivációja is, elvégre elhunyt fia, Gian-Carlo Coppola látható a felvételeken.
A 45 éves Francis Ford Coppola mozifilm emlékére
Ez az arc azonban nem is kifejezetten a plusz kilókkal mentális és fizikai küzdelmet folytató Marlon Brandoé, nem is a láncdohányos Martin Sheené, a koráról hazudó Laurence Fishburne-é, vagy éppen a megszállott Dennis Hopperé. Az arc az áldozatoké és magáé a háborúé. Az Apokalipszis most kicsit olyan, mint a későbbi Vörös hajnal, csak szteroidokon. Itt is van egy hősien felhang, hiszen csak megmozdul valami az emberben a Wagnerre szálló katonai gépek és a Kilgore szavára mozduló katonák láttán, de az egész mögött ott az értelmetlen pusztítás kakofóniája. Az egészet áthatja a kritikai felhang.
Ezt is ajánljuk a témában
A vietnámi háború közepén, a polgári forradalmak csúcsán egy független film olyasmit vágott az emberek képébe, amire nem voltak felkészülve.
Tovább, tovább, tovább! Ne nézzetek a kamerába! Mintha harcolnátok! Ne nézzetek a kamerába!”
Mégis nézzük, egyszerűen nem tudjuk levenni a szemünket a Kilgore szerepében tündöklő Robert Duvallról; a lángoló napalmról; az ártatlanul lelőtt helyiekről a hajón; a véres gyermeket hordozó asszonyról; a fellógatott testekről és mindenhol kihelyezett koponyákról; a levágott állatról. Nem tudunk félrenézni, mert ahogy a ledöbbenő Martin Sheen, úgy mi is csak bámulunk bele az egészet rögzítő TV-s stáb kamerájába, amin keresztül tükröződik a társdalom és a borzalom arca.
És ez még 45 esztendő után is ugyanúgy megrémiszt minket.
Azt gondolnánk, manapság mindenből politikát csinálnak az emberek. De nem volt ez másképp 20 éve sem, mikor még a pingvinek vándorlása is politikai csatározásra adott okot.
Noha azt gondoljuk, hogy mi emberek jelentjük az evolució csúcsát, földön és az égben több minden akad, ami komoly veszélyt jelent számunkra. Sőt, akár a föld alatt is, mint az 1990-ben kiderült.
Az igazán nagy embereknek nem derogál a fizikai munka.
George Bernard Shaw persze éppen úgy kevesekhez hasonlítható, mint Webber, de a történelemhez hasonlóan már a kultúrát is hamisítják. Még szerencse, hogy a My Fair Ladyt van lehetőség ismételni.
Ahogy az is nézőnként változó, hogy ki volt Ian Fleming legjobb brit titkosügynöke, az sem egyetemes igazság, melyik filmje számít a legjobbnak vagy legrosszabbnak. Akad 007-es epizód, ami mindkettő.
Évtizedeken át csak úgy hivatkoztak rá, mint a világ egyik legjobb filmje. A BLM óta mégis örülhetünk, hogy egyáltalán megemlékezhetünk az Elfújta a szél 85. születésnapjáról.
Körlevelet kaptak a világ minden táján működő amerikai külképviseletek a mai napon.
Erdogan szerdára országos gyásznapot rendelt el.
