Futball: egyetemesség a progresszió ellen

E sorok szerzője ifjúkora meghatározó részét a lelátói szubkultúrában, az európai klubfoci kapuján egyetlen hazai csapatként dörömbölő Ferencváros és egy akkor még kilátástalan magyar válogatott szurkolójaként töltötte, a hazai meccsek között idegenbe is elkísérve a kedvenceit. Ha valamikor, a kilencvenes-kétezres években kellett a spiritualitás a magyar futballvalóság elviseléséhez – mégsem merült fel soha, hogy átpártoljunk a sikersportágakhoz. Ilyen szocializáció mellett különösen szórakoztató, ahogy a nyilvánosság egy része minden nagy futballtorna idején felháborodik, amiért a labdarúgás túlragyogja a vívás vagy a kajak-kenu tündöklését. Racionális önképű honfitársaink számára megemészthetetlen, hogy a foci elsősorban nem sport, hanem kulturális jelenség, nem szakmai, hanem identitáskérdés.