Az ember, akinek a szóbeli közlését forrásmegjelölésként használták – száz éve hunyt el Szily Kálmán, a közművelődés apostola

„Tudományos pályája és érdeklődése sajátságos, szinte példátlan elkanyarodást mutat” – olvasható a Nyugat 1924. évi 15–16. számában egy terjedelmes nekrológban. Egy évszázaddal ezelőtt, 1924. július 24-én hunyt el a 19. század második felének és a századfordulónak az egyik legsokoldalúbb tudós- egyénisége, a romantikus magyar kutató polihisztori hagyományok továbbéltetője: Szily Kálmán. Életművére mai kifejezéssel azt mondhatnánk: izgalmas, igazi interdiszciplináris pályakép volt. 

Szily Kálmán 1838-ban született Izsákon. Betöltötte a Műegyetem rektori tisztét, majd Arany János nyomdokán haladva dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia főtitkáraként (1889–1905), továbbá a Magyar Természettudományi Társulat főtitkáraként. Ő alapította 1869-ben a Természettudományi Közlönyt, valamint 1905-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaságot és annak folyóiratát, a Magyar Nyelvet. Sőt, a Magyar Mérnöki Kamara elődjeként működő Magyar Mérnök- és Építész-Egylet első titkáraként is az ő nevét jegyezték fel.

Sokoldalúságára jellemző, hogy Bécsben szerzett diplomája szerint mérnök és fizikus, tehát természettudós volt, az Akadémia nagyjutalmát mégis nyelvészeti munkásságáért kapta meg 1914-ben. Szakmai elismerést szerzett akadémiai főkönyv­tárosként, s alapított könyvkiadó vállalatot is. Kiadói érzékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ő tette közzé 1885-ben Bolyai János híres temesvári levelét, melynek legendás sorát ma is gyakran idézik: „semmiből egy ujj más világot teremtettem”.

A mai szemmel talán meglepő módon természettudományos kérdésekkel is gyakran foglalkozó Nyugat folyóirat idézett nekrológja Szily Kálmánt kutatóként csak röviden méltatta, tudásátadó tehetségét viszont annál nagyobbra értékelte: „Fizikai kutatásainak eredményeit jelentékenyebb tudományos munkák nem jelzik, de mint tanár nagy hatással volt hallgatóira és a magyar mérnökök ezrei gondolnak hálával vissza mindig világos és mély tanításaira.” Trócsányi Zoltán, a búcsúztató cikk szerzője a tudományszervező Szilyt így méltatta: „Mint a közművelődés lelkes apostola a nagy közönség számára Természettudományi Közlönyt alapított, amelynek programja közérdekű természettudományi kérdések népszerű formában való ismertetése volt.” Ez az 1869-ben alapított közlöny a mai Természet Világa folyóirat elődje. Európában ugyanabban az évben az angolok indítottak ilyen folyóiratot, a Nature-t. A Nature nemzet­közi hírű tudományos első közlő szaklappá vált, a Természettudományi Közlöny, majd a Természet Világa megmaradt a tudományterületek közötti információ­cserét segítő, természettudományos ismeretterjesztő folyóiratnak.

A fizikai és mérnöki tudományoktól mindinkább eltávolodó Szily igazi hivatását a tudományszervezés mellett a nyelvészetben találta meg. Felismerte ugyanis, hogy az 1868-ban elfogadott közoktatási törvény sikeréhez a természettudományok területén hiányoznak a nyelvi alapok. Mert szépen hangzottak ugyan Eötvös Józsefnek az Országgyűlésben elmondott szavai a törvénnyel kapcsolatban – „részemről meg vagyok győződve, hogy azon percben, melyben Magyarország művelt osztályai át lesznek hatva azon kötelességtől, hogy azokat, akik műveltségben még nem részesültek, magokhoz emeljék, azon percben a népnevelés ügye haladni fog óriási lépésekkel” –, a magyar nyelv még nem állt készen arra, hogy a korszerű tudományos ismereteket sokaknak közvetíteni tudja. 

A Szily Kálmán elődjének tekinthető Bugát Pál orvos és nyelvújító, valamint tudósköre munkássága sokat tett ugyan a tudományos kifejezések magyar nyelvbe való átültetéséért, a nyelvújítás korában megalkotott kifejezések között sok olyan akadt, amely már idegenül csengett az 1800-as évek második felében. Ezért aztán Szily kritikai vizsgálat alá vetette a tudományos nyelvalkotás kifejezéseit, s összeállította A magyar nyelvujítás szótárát. Ennek révén gyakorlatilag megrostálta a szavakat, s kiválogatta azokat a kifejezéseket, amelyek mind a mai napig életképesek. Bugát Pál orvosi nyelvújítási szavai közül például legalább öt tucat szakszót vett fel a szótárába. Így maradt meg a mindennapi használatban például a csipesz a csípni való eszközből, a gyógyszer a bonyolult orvoslani való szer kifejezésből vagy a műtét, felváltva a nyakatekert műveglés szót.

A fizikus Szily Kálmán a pályája végére egészen átalakult bölcsésszé, filológussá. A Nyugat szerzője ezt így idézte fel: „Mint az Akadémia főkönyvtárnoka a legideálisabb könyvtárnok volt. Bárki fordult is hozzá tanácsért, útbaigazításért, Szily Kálmán a legnagyobb örömmel állott rendelkezésére. Nem túlozok, ha azt mondom, hogy fiatal kutatóknak, akiket »uramöcsém«-nek szólított, egy-egy adat megkeresése érdekében heteken át bújta a könyveket és az utolsó évtizedek tudományos műveiben sokszor olvashatjuk csillag alatt: »Szily Kálmán szíves közléséből van tudomásom a fenti adatról«.” Kell annál nagyobb tudományos megbecsülés, mint ha valakinek a szóbeli közlését forrásmegjelölésként használják?

A régi magyar nemesi családok történetével, családfakutatással, genealógiával szinte már csak kedvtelésből foglalkozott. De – Gombocz Zoltán neves nyelvésznek a Magyar Nyelvtudományi Társaság közgyűlésén elmondott emlékbeszéde alapján – az eredetileg műszaki végzettségű Szily érdeklődése egészen a középkori nyelvemlékeink, a magyar vonatkozású kódexek összehasonlító elemzéséig kiterjedt. 

Életműve ismeretében nem meglepő, hogy pályatársai a kanti értelemben vett tudósi etika képviselőjeként, valódi 20. századi humanistaként búcsúztak tőle egy évszázaddal ezelőtt.