Palántaláz

Nyitókép: Shutterstock

A piac nagyszerűségéről egyszer már értekeztem itt, de kétségtelen, hogy ilyentájt a legcsudálatosabb. A virág- és zöldség­palánták s a fűszernövények különb-különb nemei sorakoznak pompás rendben a standokon, hogy csak győzzék betelni velük az ember. Emitt a kakukkfű illatozik, amott a bazsalikom várja sorát a rozmaring és a szurokfű társaságában. Itt egy sor fehérözön, mellette a táltos nyújtózik, amott a lugas- és az ökörszívfélék állnak peckesen az epertövek, cukkinipalánták, büdöskék és mézvirágok tengerében.

A magoncnevelés helyett, amiről korábban naplót vezettem, a múlt évhez hasonlóan idén is a könnyebb utat, a palánta­vásárlást választottam. Előbbi tevékenység valósággal olyan, mint a gyermeknevelés, a gyenge kis magoncok naponta igénylik a törődést és odafigyelést. Ha így járok el, akkor a palántaláz már február végén kitör rajtam, és a fejlődő növények bűvköre egészen szeptemberig fogva tart. Ezúttal magaságyást is készítettünk nekik, s amint arra az utóbbi esztendőkben rászoktam, egy-egy „vakon nőtt”, tehát magról kelt példányt is megőriztem. Ezek mindenkor a legegészségesebb, legellenállóbb tövekké fejlődnek, mintha csak a Szentlélek vezetné őket a napsütéses ég felé.