1963 nyarán egy baráti társaság Zebegénybe költözik, indián törzset alapít, és szabadságot mímel egy csak látszólag szabad világban. Az unoka sok évvel később nyomozásba kezd, tényleg minden olyan idilli volt-e, mint az a nagypapa naplójából kitetszik. Az eredményt most Székesfehérváron láthatjuk az Apacsok című, különleges díszletű előadásban.
A magyar társadalmat évtizedek óta megosztó számtalan téma közül az egyik még ma is az ügynökkérdés, pláne, mert a kibeszélés, mint oly sok más ügyben, ebben is elmaradt. Az utókor pedig, ahogyan oly sokszor, elég hálátlan: ítélkezünk, vagdalkozunk anélkül, hogy testközelből tapasztaltuk volna meg a hatvanas évek fortélyos félelem igazgatta világát. Akárhogy is, az érdeklődést jól mutatja A besúgó sorozat sikere, amelynek a történelmi hitelességét lehet vitatni, mégis elkapott valamit a korszellemből. A Bereményi Géza és Kovács Krisztina jegyezte Apacsok – bár eredetileg a Radnóti Színház számára íródott nagyjából tizenöt éve – ezért soha nem is tud, fogalmazzunk így, kimenni a divatból; a bemutató után nem sokkal tévéfilm is készült belőle Török Ferenc rendezésében, most pedig a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa támogatásával került újra színre, először Veszprémben, aztán, immár repertoárdarabként, nemrégiben Székesfehérváron. A történet alapja a főként éppen Bereményi Géza és Cseh Tamás révén jól ismert legendárium: 1963 nyarán egy baráti társaság Zebegénybe költözik, mindannyian választanak maguknak egy indián nevet, lefektetik a játékszabályokat, és szabadságot mímelnek egy csak látszólag szabad világban.