A Stájer rímes krónika célirányos magyar fordítása új értelmet ad a szövegnek, ami felbecsülhetetlen forrás a középkori magyar történelem és a korabeli élet megértéséhez.
Interjúalanyunk Bagi Dániel (1968) történész, az ELTE BTK egyetemi tanára, a Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszék vezetője, az ELKH BTK TTI tudományos tanácsadója, az MTA doktora.
*
Pár hónapja jelent meg az úgynevezett Stájer rímes krónika magyar fordítása középfelnémet nyelvből, az Ön tolmácsolásában. Mi adja a krónika kiemelkedő jelentőségét?
Egy nagyon hosszú, százezer verssornyi, torzóban maradt krónikaszövegről van szó, amelyet 1309-1318 között írt egy Ottokár nevű szerző. Ő egy stájer kisnemes volt, és egész életében a híres stájer Liechtenstein család szolgálatában állt. A mű az első középfelnémet nyelven írott munka Ausztria és Stájerország történetéről, de
Ottokárt nagyon érdekelték a lakhelye közeli és távoli szomszédságában történtek is, így többek között Magyarországról is rengeteg adatot hagyott hátra.
Egy izgalmas, fordulatos, ráadásul szellemesen és fanyar humorral megírt történetről beszélünk, amelyhez Ottokár mester elsősorban szóbeli híreket hasznosított, de olvasott más krónikákat és okleveleket is. A nagy mű a stájer nemesség, Ottokár ismerőseinek kérésére született: ők voltak egyben a forrásai és a közönsége is. A mű főhősei a Babenbergek, valamint Habsburg Albert német-római király. Az antagonisták meg azok, akik az előbbiek kárára voltak.
A nyáron megjelent kötetet Orsós Juliannával, a HUN-REN-OSZK Fragmenta et codices kutatócsoport munkatársával készítette elő Bagi Dániel kiadásra, és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében megjelenő Arpadiana sorozatban látott napvilágot. Az egész szöveg lefordítását nem vállalhatták, mert az nagyon sok lett volna, de a csak magyar vonatkozású részeken kívül magyarul olvashatóak azok a fejezetek is, amelyek az egész mű kontextusba helyezéséhez is szükségesek.
A magyar történettudomány ismerte ezt a forrást korábban is?
Természetesen. A kutatásban már csak azért is mindenki használta a krónika magyar adatait, mert számos kisebb-nagyobb kérdéshez ez az egyetlen kútfőnk. Néhány apróbb részletnek eddig is volt magyar fordítása. Most
annyival vagyunk előrébb, hogy az egyes adatokat az adott részek szűkebb és tágabb szövegkörnyezetében olvashatjuk, ami több helyen új értelmet ad a szövegnek.
Mi újat tudunk meg a forrásból a középkori Magyarországra és a magyarokra nézve? Ha jól tudom, a krónikás a magyarok jelleméről és szokásairól is hagyott hátra híreket.
Ottokár IV. Bélától I. Károlyig ismerte az összes magyar uralkodót. Jól ismerte továbbá a híres oligarchacsalád, a Kőszegiek nem egy tagját is. Sőt,
a krónika egyik „főgonosza” maga a nagyhatalmú Kőszegi Iván,
aki a 13. század utolsó harmadának egyik meghatározó politikai figurája volt Magyarországon.
A krónikás sokat ír a Přemyslidák és a Habsburgok a magyarokkal folytatott háborúról, különös tekintettel a Nyugat-Dunántúlon, illetve annak a mai Burgenlandhoz tartozó részein folyt harcokra. Azonban nem csak a politikai vagy hadi események érdekelték a szerzőt. Az embereket és tetteiket egy sajátos értékrend szerint értékelte: itt a jog, hűség, illem, jólneveltség, illetve az ellentétük játszották a főszerepet. A magyarokat is annak mentén ítélte meg, hogy megfelelnek-e ezeknek a normáknak.
Mely eseményeket hangsúlyozza a kútfő és miért?
A krónikaírónak két olyan „kulcsélménye” volt, amelyek visszatükröződnek a szövegben: az egyik Babenberg Frigyes 1246. évi halála volt, ami permanens trónöröklési válságokhoz vezetett Ausztriában és Stájerországban.
A másik alapkérdés a műben az uralkodók erőszakos halála, megölése körül forog. Itt a főhős, Habsburg Albert német-római király 1308. évi halála jelenti a kulcsot. Nem egy magyar vonatkozású ügyet is ennek mentén szemlélt, mint például
Kun László erőszakos halálát
is. Hosszan ír arról, hogy mi vár az örökös nélkül maradt országra.
Másutt arról ír, hogy III. Andrást a saját emberei megmérgezték. Ez nem valós adat, de máris érthetővé válik a drámai történet, ha tudjuk: Habsburg Albertet is megpróbálták megmérgezni, és Ottokár szerint az utolsó Babenberg-örökösökkel is így végeztek Itáliában.
A krónikás üdítően közlékeny a korabeli magyar hadsereggel kapcsolatban is. Milyen friss információkkal gazdagodunk?
Ottokár rengeteg hadjáratot ír le, és részletesen értekezik a magyarok hadviselési formájáról, a magyar hadseregről. A magyarok hadviselési szokásait nem egyféle módon írja le. Van olyan hely, ahol
áradozik a magyar hadsereg és a magyar urak hadi jártasságáról.
Itt persze olyan csatákról van szó, ahol a magyarok éppen a krónika hőseit támogatják.
Másutt meg arról ír, hogy mennyire nem felel meg a magyarok harcmodora a nyugat-európai lovagi hadviselés szabályainak. Azonban ezzel nem elsősorban kritizálni akart: a szövegből kiderül, hogy a határ mentén élő osztrák és stájer urak pontosan tudták, hogy kell harcolni a magyarokkal. A részletes leírások inkább a Habsburgok kíséretében Stájerországba és Ausztriába érkezett sváb és frank lovagoknak szóltak, akik nem vették tudomásul, hogy itt nem elég a lovagi harcmodor ismerete.
Ugyanilyen
kettős megítélése van a magyar királyok hadseregében harcoló kunoknak.
A történetből több helyen is az derül ki, hogy a kunok a magyar hadsereg meghatározó részét képezték. Másutt persze átkozza őket, amikor a hadjáratok alatt rabolnak, fosztogatnak és elhajtják a területen lakókat, hogy eladják őket.
A korabeli életmód az egyik legérdekesebb téma a ma embere számára. Milyen új adatok mutatják be a mindennapi életet?
A krónika
valódi bőségszarú
azok számára, akiket érdekel a középkor mindennapi élete. Az udvari ceremóniák lebonyolításának részletes elmondásától a békekötések előkészítéséig és végrehajtásáig, az uralkodók tanácsadóinak vitáitól az utak karbantartásáig, a várépítésektől az éjszakai szálláshelyeken történt inzultusokig mindent megtalálunk a szövegben.
Hogyan értékelhetjük összességében a krónika Magyarországot érintő adatait?
A krónika felbecsülhetetlen értékű forrása a magyar történelemnek, ám nem elsősorban azért, mert minden adata helytálló lenne, bár bőséggel vannak ilyenek is. A szöveg pontos képet ad a 13-14. század fordulójának gondolkodásáról, azokról a kötelékekről, amelyek a nyugati társadalmat kötötték össze, a nyugat-magyarországi határvidék mindennapjairól, a magyar és az osztrák-stájer nemesség kapcsolatáról.
Ezt is ajánljuk a témában
„Bízom abban, hogy a nehézségek ellenére is a magyar-lengyel barátság működőképes marad.” Bagi Dániel történésszel, polonistával beszélgettünk az elmúlt ezer év változatos magyar-lengyel kapcsolatrendszereiről!
Nyitókép: Illusztráció. (A Képes krónika 21. lapja, a magyarok bejövetele Pannóniába, részlet)
Mészáros János a Képes Krónikák Kiadóval már számos történelmi korszakot mutatott be képregényben, amivel hazánk egyik legkülönlegesebb kiadójává vált.
Felvidéki várak, sokszor alig ismert helyszínek bukkannak fel egy páratlan vállalkozás keretében: videósorozat mutatja be a gazdag múltunkat a magyarság ősi területein.
Mátyás idejétől Trianon át az 1956-os forradalomig számos olyan esemény történt a magyar történelem során, amit érdemes feldolgozni, és bizony van, aki fel is dolgozza ezeket.
A hazai közélet régóta várt meglepetés-embere ez ideig viszonylag jól állta a kettős „baráti tüzet”.
Petőfi is egy szoborszerű ikon, de ha filmet készítünk róla, akkor meg kell mutatnunk, hogy ugyanúgy szeretett, ugyanúgy voltak fájdalmai, mint nekünk” - Berettyán Nándor a Mandinernek.
Az alaposan bepálinkázó dobos visszavonulás helyett támadást vezényelt, a honvédseregek először mutatták meg a bennük lakozó fenevadat, Damjanich a Tisza partján is nagyot harcolt.
Erre eddig senki nem gondolt.
