A hagyományos kiállítási eszközök mellett az időszaki kiállítótérben fellelhetőek olyan kreatív, interaktív megoldások, melyek játékosan vonják be a látogatókat a felfedezésbe. A korszak kultikus szórakozóhelyeit felelevenítő Klubok terében a látogatók egy hologramos vetítésen keresztül három kiemelkedő együttes – az Omega, az Illés és az LGT – különböző korszakait ismerhetik meg. A Politika terébe lépve különböző installációk mutatják be, hogyan tudtak érvényesülni a hazai popzenészek a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán. Egy eredeti flipperen játszva a látogatók például megérthetik, milyen nehézségek árán sikerült egy-egy hazai együttesnek megszervezni egy külföldi utazást, turnét, míg egy korabeli pártirodába betérve még azok is megérezhetik annak az időszaknak a politikai légkörét, akik nem is éltek a rendszerváltozást megelőzően.
A korra jellemző hangszerek világát, a barkácsesztétikát és a turnékat ismerteti a Technológia tere. Megfelelő alkatrészek, eszközök hiányában ötletes megoldások születtek ebben az időben, mint például a WC deszkából készített gitárok. Egy félbevágott, korhűen berendezett turnébuszban, egy keletnémet Barkasban izgalmas interjúkat hallgathat a közönség, majd a zenével összefonódó társművészetekkel is találkozhatunk egy korabeli lakásbelsőben. A kiállítás az eredeti ereklyéket és kellékeket bemutató Rajongók terével zárul, ahol a Sziget fesztivál ikonikus K-Hídján keresztül a rendszerváltozást követő zene világa is felvillan.
A Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása Horn Márton és Jávorszky Béla Szilárd kurátorok vezetésével, Báger András belsőépítészeti tervei alapján, Benkóczy Péter és csapata kivitelezésében készült el. A tárlat 2023. január 22-étől 2023. október 29-éig tekinthető meg.
A kiállításra jegyek már kaphatók a www.zenehaza.com weboldalon keresztül, illetve személyesen a Magyar Zene Háza jegypénztárában.