Takács Gábor (looking at things)
Ugyancsak szomorúnak tartom, hogy a kilencvenes évek elején bekövetkezett „törés” óta nem sikerült épkézláb, az egész magyar fantasztikumot leképező szakmai közeget létrehozni. Biztos sokan azt gondolják, hogy erre nincs is szükség, de ahhoz, hogy az SFF közeg normálisan működjön, igenis kellene egy ilyen. Nagyon örülök az olyan kezdeményezéseknek, mint pl. az MA Populáris Kultúra Kutatócsoport a Selye János Egyetemen, Szlovákiában (remélem, veszitek az iróniát, hogy magyar nyelvű kutatócsoport ebből a témából nem Magyarországon van…), de ha szétnézünk, akkor egész sok egyetemen vannak kutatók, akik az SFF-fel foglalkoznak. Csak éppen mintha ezek megmaradnának az egyetemi ajtók mögött, nem nagyon van kihatásuk a közbeszédre. Remélem, ez változni fog, mert jelenleg sokszor olyanokra hivatkoznak véleményformálóként, akiknél én nem érzem ennek az alapját.
Ide kapcsolódik, hogy a magyar fantasztikum komoly, tudományos igényű vizsgálata is ad hoc jellegű, komoly cikkek alig jelennek meg online (ami megjelenik az vagy eldugott helyen bukkan fel, vagy nem az SFF közegben tűnik fel). Bölcsészdiplomával a zsebemben és egy bloggal a hátam mögött és is kacérkodtam komolyabb cikkekkel, de egy idő után az az érzése lesz az embernek, hogy ezekre senki sem kíváncsi. Így pedig minek? Az ember hiú, ha nem látja a munkája értelmét, akkor nem fogja csinálni.
Viszont hogy újra mondjak valami jót: remek dolog, hogy a kortárs irodalmi közegben egyre többet foglalkoznak a fantasztikummal. Cikkek jelennek meg SFF könyvekről a Kulteren, az Alföldön, a Műúton. Vannak olyan „hibridek”, mint a Próza Nostra, ahol a hozzám hasonló SF mániások tökéletesen megférnek az egyébként főleg szépirodalommal foglalkozó cikkírókkal. Nagyon sajnálom, hogy a PopJak esteknek leáldozott (az egész JAK körüli helyzetet tiszta szívből sajnálom), mert ha nem is volt mindegyik jó, de új szemléletet képviselt. Jó látni, hogy van egy csokorra való kortárs magyar író, akik megpróbálnak a fantasztikumhoz nyúlni, és ezt értően teszik (függetlenül a könyvek minőségétől). Itt nem érezni azt, hogy az író húsz évvel ezelőtt elolvasott pár fantasztikus regényt, meg eljár néha moziba, és igazából gőze sincs arról, mit ír. Ezeknek az új szerzőknek a fantasztikum ugyanúgy a lételemük, mint a posztmodern próza.
És hogy egy kicsit a saját közegemről is beszéljek: tíz év alatt sokat változott a blogolás is. Ma boldog-boldogtalan blogol, az SFF könyvek olyanokhoz is eljutnak, akikről nem is gondolnád. Ez egyrészt köszönhető a YA irodalom népszerűségének, ezek ugyanis nagyon sok sci-fi és fantasy toposzt felhasználnak. Másrészt mindig vannak bestsellerek, amik átütik a „gettó” falát, amibe a fantasztikum sokszor saját magát zárja. Elég csak A marsi sikerére gondolni, de ott van a Vének háborúja, a Ready Player One vagy a Vörös lázadás (hát na, vannak kiadók, akik jók az ilyenekben). Magyar szerzőknél kevés a hasonló, talán Az időutazás napja/tegnapja, meg a Horgonyhely, de utóbbi nem könnyű kötet, ezért nem is merném egyértelműen közönségsikernek kikiáltani, hiába remek írás.