Holló-Vaskó Péter szerint több nyitottságra és párbeszédre lenne szükség a hazai SFF-élet különböző szereplői között, a kritikákat pedig nem kéne elhallgatni. A magyar szerzők hiánya miatt nem csak a kiadók, de nem egy esetben a megjelentetésre váró írók is hibásak. A magyar fantasztikum helyzete, tizennegyedik epizód.
Hogy változott a fantasztikus irodalmi közeg az elmúlt években? A Mandiner.sci-fi első születésnapjára arra kértünk egy sor, a sci-fi-, fantasy- és horrorközegben aktív írót, szerkesztőt, bloggert és olvasót, hogy értékeljék a magyar fantasztikum helyzetét 2016-ban.
Aki válaszol: Holló-Vaskó Péter (A. M. Aranth) író, a Fumax Kiadó munkatársa.
*
Hogy változott a magyar fantasztikus irodalmi közeg, amióta először foglalkozni kezdtél a területtel?
Én aktívan 2010-ben tévedtem be a magyar SF/F vidékére. Akkor még nagyon más időket éltünk, mint manapság, emlékeim szerint sokkal több meetup, személyes találkozási lehetőség adódott - amellett, hogy akkor még gyerekcipőben járt idehaza a közösségi média ma virágzó ága, így nyilván annak kiadói és média-oldalról történő felhasználása is. Manapság az SF/F közélet java része már az online térben zajlik - ez részben régebben is jellemző volt, csak akkor még az alapvetően lassabb ütemű fórumok (solaria, intergalaktika, stb.) felületein ment, míg ma a különböző közösségi média oldalakon (moly.hu, Facebook, stb.) sokkal pergőbb ritmusban megy. Emellett persze fontos kiemelni, hogy szereplők jöttek-mentek: a 2010-ben még alapvetően Agave-Galaktika-Delta Vision uralta SF/F piacra 2012-ben berobbant a Kleinheincz Csilla vezette Ad Astra, és idővel mások is helyet követeltek maguknak a színtéren. Ma már nehéz lenne fantasztikus közegről beszélni a Fumax vagy éppenséggel a GABO SFF sorozatának említése nélkül, de jelenleg is akadnak teret követelő, feltörekvő szereplők. Az SF/F központú blogoszféra megjelenése szintén egy fontos, és szerintem nagyon is üdvözlendő változás 2010 óta.
Mi jó? Mi rossz?
Ami nagyon jó a hazai fantasztikus közéletben, hogy bátran elmehetünk egy találkozóra: szinte minden főbb résztvevőt ismerni fogunk. És mi a rossz benne? Ugyanez. Ennek a közegnek nem nagyon vannak komolyan vehető dimenziói, abban az értelemben véve, hogy valóban elég kevés embert foglal magába, és még ez a kevés ember is képes - jó magyar mintához igazodva - több szekértáborra bomlani és nem kijönni egymással. És itt most nem a Star Wars vs. Star Trek rajongók közti örökrangadóra gondolok. :) Egyébként ennek megfelelően mindenki azonnal tudja azt is, hogy ki kivel van - így nagyon könnyen elvághatod magad valamelyik körnél egyszer s mindenkorra. Amennyire én látom, a mai SF közeg a 2010-eshez viszonyítva jóval kevésbé megbocsátó és megengedő, kicsit kevésbé befogadó, mint régen volt, ez pedig talán a legnagyobb hibája. Úgy látom, a párbeszéd megfeneklett az irodalomról más véleményeket vallók között - enélkül pedig csak a folyamatos sorvadás várható.
„A szerző a kardjával.” (Forrás: Wikipedia)
Megjelentek a fontos klasszikusok, vagy vannak még elmaradások?
Szerintem rengeteg elmaradása van a magyar kiadásnak - és ez már valószínűleg így is marad. A Delta Vision és a Galaktika dolgozik leginkább azon, hogy valamelyest ez a restancia csökkenjen, de igazság szerint nem minden klasszikus öregszik jól, attól, hogy egy könyv ötven éve fontos lépcső volt az SF/F irodalom számára nyugaton, most, 2016-ban Magyarországon nem feltétlenül releváns. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a magyar olvasóknak kimaradt pár évtizednyi fantasztikus olvasmány - hogy ez jó, vagy rossz dolog, nem számít, ez van. Most orvosolni mindezt lehetetlen. Én személy szerint nem tartom rossz ötletnek a klasszikusok megjelentetését - de én magam egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyet olvasok el évente, így azt nem tudom, hogy piaci értelemben véve is jó ötlet-e. Azt hiszem, nem.
Jól követi a magyar kiadás a nemzetközi eseményeket?
Igen. Véleményem szerint a magyar olvasók igen jó helyzetben vannak, különösen ahhoz képest, hogy milyen kicsi az SF/F színtér: az új megjelenések közül az igazán jók és fontosak szinte kivétel nélkül megjelennek magyar nyelven, sőt, még a másod- és harmadvonalból is tekintélyes mennyiség kijön magyarul.
Van még hely a piacon, jó, ha nagyobb a verseny?
Igazság szerint a piac, bár folyamatosan változik, szerintem még túl kicsi is a jelenleg maguknak helyet követelő kiadók számára. Valamiért nagyon sokan gondolják úgy, hogy a fantasztikumban nagy pénz van, és akarnak beszállni.
Elég publikálási felület van hazai íróknak? Van hely a kisprózának?
Rövid válasz: nincs. Hosszú válasz: abszolút nincs. :) Novellák, kisregénye publikálására az egyetlen valamirevaló felület a Galaktika lenne, de egyrészt pont emiatt olyan mennyiségben érkeznek pályaművek, hogy szinte esélytelen bejutni, másrészt maga a Galaktikás publikáció sem jelenti már azt, hogy „na, akkor elindultam a pályán”. Hazai íróként elindulni véleményem szerint ma sokkal nehezebb, mint mondjuk 10-15 éve, hiába van ma sokkal közvetlenebb kapcsolat író és olvasó között az internetnek hála.
Emiatt egyébként egy nagyon érdekes jelenség is megfigyelhető: egyre erősebbek a „szemét kiadók ki akarnak szúrni az olvasókkal” és a „magyar szerzők nem tudnak írni” hangok, mint valami elszúrt osztályharcos uszítás. Annyi igazság van ebben, hogy a kiadók tényleg nagyon hamar elzavarnak akármilyen magyar szerzőt – Magyarország pedig a tízmillió regényíró országa, itthon valamiért az emberek 99%-a úgy érzi, hogy attól, hogy elolvasott egy Stephen Kinget és egy Arthur C. Clarke-ot, máris profi SF/F szerző, és ráadásul Istentől kapott küldetése, hogy írjon, ha pedig ebben egy kiadó gátolni meri azzal, hogy nem adja ki, akkor az megérett a gyehenna tüzére.
A legtöbben, akik íróvá akarnak válni, egyébként nem is olvasnak magyar szerzőtől semmit, ami meglehetősen ironikus – a kérdésre pedig, hogy miből gondolja, hogy őt majd többen el akarják olvasni, mint a szerzőket, akik akár már tíz éve a pályán vannak, de akikre ő maga sem kíváncsi... csak sűrű pislogás a válasz. Szóval sajnos maguk az alkotók is vétkesek, több fronton is, ezt kár lenne tagadni.
Vannak-e intézményei a hazai fantasztikus irodalom íróinak, rajongótáborának, és ezek megfelelnek-e az igényeknek?
Ez nehéz kérdés, mert szervezetek léteznek, sőt, időről időre újabbak is bejönnek (például legfrissebben talán a TimePass MeetUpot tudom említeni, mint új találkozósorozatot), de hiába tudnak ezek akár ezerszám követőket gyűjteni a neten, valamiért az SF/F közönség nem egykönnyen mobilizálható. Azok a sci-fi és fantasy fogyasztók, akik a Facebookon hű követők és megosztók, otthon maradnak a rendezvények látogatása helyett, nem érdekli őket igazán, ki kapta a Zsoldos Péter-díjat, és gyakran azt sem tudják, mi az az Avana, nem hogy a tagságára vágynának. Nem hiszem, hogy ez a tendencia egyedül az SF/F körre lenne jellemző, koncertlátogatóként ugyanezt látom a rock/metál szubkultúrában, de más tematikus rendezvényeken is. A Zsoldos-díj egyébként megosztó természete miatt megszűnt fokmérőnek lenni, ahogy független szaksajtó sem igen volt eddig. A táborokról az a véleményem, hogy eléggé zártak, és meghívásos alapon működnek, azaz közéleti jellegük megkérdőjelezhető.
Mire lenne szükség, minek kéne változnia?
A valóban független, minden kiadóval és minden csoporttal foglalkozó szaksajtó csak az első lépés (ebben látok most előrelépést a Mandiner SF színre lépése óta). Amire rajongói részről szükség volna, az az aktívabb áldozathozatal: igenis be kel szállni, elmenni, akkor is, ha tudjuk, hogy a rendezvény mondjuk nem lesz tökéletes - utána pedig kíméletlenül előállni a kritikával. Ha több száz fizető vendég nagyjából ugyanazzal a kritikával áll elő, a szervezők már megértik majd, hogy mit kell máshogy csinálniuk. Visszajelzés nélkül ez elég nehéz - néma gyereknek az anyja se a fától az erdőt, ugye.
A kényszeres politikai korrektség, a „hümmögve lenyelem a mondandómat, ha az negatív” ugyanúgy megfojtja ezt a közeget is, ahogy bármelyik másikat. A közösségszervezők, rendezvényszervezők részéről arra lenne szükség, hogy ne akarják elhallgattatni a többi csoportosulást, véleményt, sőt, horribile dictu, akár összefogni és közös programszervezésbe kellene fogniuk. Akár annak az árán is, hogy piaci teret veszítenek rövid távon - hosszú távon ugyanis mindenki profitálna egy megújult, párbeszédben álló SF-színtérből. Azaz, röviden és tömören: türelemre és kommunikációra volna szükség a különböző csoportok között, mert a jelen közéletre ezek egyike sem igazán jellemző.
Milyen a nők, LMBTQ-közösségek és kisebbségek helyezete a hazai zsánerirodalomban?
Alulreprezentáltak kissé, bár tény, hogy rendelkezünk nagyszerű női SF/F szerzőkkel (pl. Moskát Anita, J. Goldenlane, Gaura Ágnes, Kleinheincz Csilla, On Sai, hogy a teljesség igénye nélkül, csak a már széles körben ismert személyiségek közül szemezzek), így elmondható, hogy a nők a többi csoporthoz képest nem állnak azért annyira rosszul. Amennyire én látom, az SF közösség nyitott az LMBTQ-képviselőkkel szemben (vagy mondhatni, hogy van annyira „felnőtt”, hogy ne ítélkezzen ez alapján), a fantasy-fogyasztók ennél jóval kevésbé befogadóak, amit jól példáz a meleg szereplőket felvonultató fantasyk vegyes fogadtatása (pl. Anthony Ryan: A várúr, Richard Morgan Hősöknek való vidék sorozata). Ennek ellenére én nem érzem úgy, hogy ilyen tekintetben a magyar színtérnek különösebb szégyenkeznivalója van.
*
A vállveregetést ezúton is köszönjük! A nyitóképen a szerző Oculus című idei regényének borítórészlete látható. A cikksorozat összes része A magyar fantasztikum helyzete címke alatt elérhető, de érdemes követni Facebook- vagy Moly-oldalunkat is.
Pedig az alapok még akár működhetnének is. A hetedik évad ugyanis tartalmaz mindent, amire igény lehet, űrharcoktól a csavaros bosszúig, de ez már nem teljesen az a Black Mirror, ami volt.
Szinte már asztali szerepjátékról beszélünk, ahogy karaktereink változnak, várost építünk és minden téren fejlesztünk és fejlődünk. Magyarul is megérkezett a Homályrév folytatása, a Fagyosrév.
Miután harminc éve nem készült igazán nagy középkori kosztümös film itthon, s most valaki csinál egyet, azon egyszerre akarnak behajtani minden adósságot. Veczán Zoltán írása.
Továbbra is rengeteg izgalmas és igényes társasjáték jelenik meg magyarul. Ezért hamis pénz használata nélkül alaposan át kell gondolni, hogy mire csapunk le.
Az űr sötétje, a megszámlálhatatlanul sok bolygó és égitest millió és egy rejtélyt rejt, amiket még talán sok generáció múlva sem ismerünk meg. De úgy tűnik, valami vár ránk az univerzumban.
A regény több mint 60, a filmes adaptáció pedig közel 30 éves, de a világpusztító bogarak története ma is van olyan népszerű, hogy milliók adják érte az életüket.
A kismalac ma már úgy viselkedik, mint aki nem a 2026-os országgyűlési választásra készül, hanem már rég, nagy fölénnyel megnyerte azt.
Gyerekkoromban volt egy mese arról, ki lopta el a süni almáját. Minden állat letagadta, a medve is azt mondta: „Én nem!”, de az egyik pofája feldagadt, pont egy almányi dudor látszódott.
