„A Médiatanács nem ízlésrendőrség, arra törekszik, hogy a magyar médiafogyasztók a jogszabályoknak megfelelő médiatartalmakat élvezhessenek” - jegyezte meg Karas Monika. Szerencsésnek nevezte, hogy Magyarországon olyan filmes alkotók vannak, akik a magas színvonalat biztosítani tudják, ezért működteti a Médiatanács 2011 óta a médiamecenatúra programot, amelynek keretében több száz alkotót és még több alkotást támogattak eddig. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke arról beszélt, hogy a szerzői jogi tudatosság nemzetgazdasági erővé tud válni, de a változó technikai és gyorsuló ipari evolúciós viszonyok között a klasszikus elveknek nem könnyű érvényt szerezni. Példaként az irodalmi és képzőművészeti világban a karikatúrakészítést, paródiaírást vagy az interneten a mémek megalkotását említette. Kitért arra, hogy az MMA, az NMHH és az SZTNH megtalálta a szükséges közös metszéspontot együttműködésében. „A jogias működés az az eszközrendszer, amely vitathatatlanná teszi a szellemi jusshoz való jogunkat, sokak számára száraz, néha talán szőrszálhasogató, és feltétlenül rendkívül összetett diszciplina. Ugyanakkor a kultúra gazdagságát, anekdotakincsét, etnológiáját nem nélkülöző tudományág és gyakorlati ismeretanyag, amelyet érdemes ötvözni a művészeteket és a médiát felügyelő szervezet igényeivel” – fogalmazott Bendzsel Miklós.
Az SZTNH vezetője felidézte: a 19. század végéig az alkotók itthon és a nagyvilágban többnyire úgy hozták létre alkotásaikat, hogy azokat a jog nem védte, ezért az alkotók helyzete kiszámíthatatlan volt a mecénások és a kiadók vonatkozásában. Mint elhangzott, Vörösmarty, Arany László, Jókai vagy Eötvös Károly is támogatta a szerzői jog védelmét. „Magyarországon 131 éve létezik önállóan, saját szabályozással a szerzői jog védelme, amely egyrészt az erkölcsi elismerést, másrészt a vagyoni megbecsülést biztosítja" – tette hozzá. Bendzsel Miklós arról is beszélt, hogy a szerzői jogi vonzatú ágazatok tekintetében a világban az Egyesült Államokban a legmagasabb, 11,75 százalékos a GDP-hez való hozzájárulás, és Magyarország ezen a listán az előkelő 5. helyen áll 7,6 százalékos aránnyal. A konferencia résztvevői egyperces gyászszünettel adóztak a párizsi terrorcselekmények áldozatai emlékének.