A tavalyi, 2014-es évjárat után bizakodva vártuk a 2015-ös fejleményeket, mondván, hogy mindenképp jobb évjárat következik, bár '14-ben a szép aszútermés azért kárpótolt minket a mennyiségi veszteségekért.
Jelentősebb téli csapadék nélkül vártuk a tavaszt, a fakadás fagymentesen április első dekádjában indult be. A várt téli hó és eső után azonban a tavaszi csapadék is elmaradt, alig volt egy-két kisebb eső májusban, aminek a nyoma egy órán belül el is tűnt... Már komoly szárazsággal indultunk neki a nyárnak, júniusig csak 180 mm esővel a hátunk mögött, és egészen szeptemberig mondogattuk a látogatóknak és magunknak, hogy még nem értük el a 200 mm csapadékot sem. Közben 5 nyári hőhullámmal kellett megbirkózni, ami nem csak az ültetvényt, de a szőlőben dolgozókat is kemény próba elé állította. Több olyan napunk volt, amikor a napi átlaghőmérséklet elérte a 30 Celsius fokot!