„A mínusz egyedik napi Robbie Williams-koncert költségei emelkedtek, így 4,7 milliárd forintra duzzadt a fesztivál költségvetése, ennek ellenére úgy számolunk, hogy a látogatócsúccsal nyereséges lett az idei Sziget. Szerencsére a zamárdi Balaton Sound és a soproni VOLT fesztivál is jól sikerült, így jó szezont zárt a Sziget Kft.” – fejtette ki a főszervező. Kitért arra, hogy a fesztivál látogatószámának növekedése már csak úgy képzelhető el, ha kicsit kiegyenlítettebb lesz a látogatottság és minden nap teltház közeli állapotot sikerül kialakítani, miután ebben idén azért voltak jelentős ingadozások. „Ettől eltekintve a Szigetet már belaktuk, a napi 90 ezer főn nem tudunk növelni, nincs hová tenni újabb programhelyszínt vagy sátorozóhelyet. A szolgáltatásokat, a programokat persze mindig lehet még színvonalasabbá tenni”. Idén 95 országból érkeztek a Szigetre, és most is voltak külföldi piacok, ahol sikerült növekedést elérni.
Gerendai Károly szerint a hatalmas hőség, a végig 35 Celsius fok feletti napi hőmérséklet sem okozott nagyobb bajt, és a Sziget szempontjából kedvező volt, hogy nem esett az eső. „Nem volt kiemelkedő számban napszúrás vagy rosszullét. A fesztivál egyik alkalmazottját egy infarktus miatt szombaton újra kellett éleszteni, de szerencsére ez azonnal megtörtént és három perc alatt kiért a motoros egészségügyi szolgálat, majd nem sokkal később már a mentő is ott volt, és sikerült megmenteni az életét” – mondta végül a főszervező.